Búcsú

- Más téma. – fordult vissza a szekrénye felé. – Ha, ismétlem HA bejutunk, a döntőbe akkor arra a meccsre el tudsz jönni? – nem fordult meg, csak hátra nézett a válla fölött, közben nagyon matatott a szekrényében.

- Futamom lesz. – mondtam szomorúan. – Angliába leszek. – nem örültem neki. Nagyon nem. – De majd Fernando Alonsoval és Jaime Alguersuarival megnézem. – nevettem. – Meg attól függ, kikkel kerültök a döntőbe, hogy még ki ül oda nézni.

- Mit csinálsz, ha az Angolokkal vagy a Németekkel játszunk? – kérdezte.

- Attól, hogy a csapatom Angol, még nem fogok drukkolni nekik. – nevettem. – Sebi miatt meg főleg nem fogok a Németeknek drukkolni. Jó lesz kicsit ellen drukkolni neki.

- Élvezni fogod mi? Piszkálhatod. – nevetett. - Akkor majd hívlak, hívsz sms-ezünk. Rendben? És amint lesz időd, szólsz szépen és elrendezem neked a szállást a hotelünkbe. Gépre ülsz és jössz.

- Alap. – vontam vállat. 10 óra út, oda és 10 vissza. Előre imádom…

***

Másnap kivittem reggel Sergiot a reptérre. Több focistának is ott volt a családja, így kisebb nagyobb tömeg alakult ki.

- Nem vagyok híve az érzelgős búcsúknak. – súgtam oda Sergnek.

- Nem is kértelek ilyenre. – vigyorgott. David jött oda hozzánk unott arcot vágva.

- Hát te hol hagytad életed 3 nőjét? – kérdeztem mosolyogva.

- Tegnap este elbúcsúztam tőlük, hogy ma ne kelljen korán kelniük. – vont vállat. Erre akaratlanul is elmosolyodtam. Nagyon sokan kirángatták a szeretteiket reggel 7-kor a reptérre. David hagyta a családját aludni. Úgy hiszem, ez sokat elárul róla. Mondjuk Norat sem láttam Oli vagy Nando közelében.

- Jöttél siratni minket, mintha háborúba mennénk? – kérdezte pár perc csend után David.

- Majd sírok akkor, ha VB trófeával tértek vissza. – kacsintottam rá.

- Muszáj lesz nyernünk. Látni akarom Amit sírni! – vigyorgott Sergiora.

- Ennyire ne legyen reggel Kölyök. – nevetett Serg. Még beszélgettünk pár percet, de mikor szólították őket a beszállásra rájuk néztem.

- Nem színészkedni, nem felrúgni mindenkit, nem lesérülni. – mondtam kioktatóan. – Rúgjatok sok gólt. Drukkolok. – megöleltem Davidot aki csak vigyorgott. Sergio felé fordultam, aki, sokkal több érzelemmel ölelt meg mint a csapattársa. Nyomott egy puszit a fejemre és elhúzódott annyira, hogy a homlokát az enyémnek dönthesse.

- Vigyázz a gyagya fejedre. – mondta mosolyogva. Nyelvet nyújtottam, de gyorsan vissza is húztam, mert annyira közel került a szája, hogy majdnem elértem a nyelvemmel, pedig nem hosszú.

- Sablonos, nyálas, de írj, ha oda értetek. – mondtam kis mosollyal. Picit megszorította a derekam ahol a kezei pihentek és egy percre lehunyta a szemét. Felsóhajtott és ellépett tőlem.

- Vigyázz magadra, és gyere utánunk amint időd van rá! – hadarta el és megindult a kapu felé ahol a csapat nagy része már eltűnt. Nem mozdultam el onnan, míg át nem ment az ellenőrző kapun. Kíváncsi voltam, hogy hátra néz-e. Azok néznek hátra, akik bizonytalanok az indulásban vagy sajnálnak olyan dolgokat amiket nem tettek meg. Közel álltunk a csókhoz az elmúlt pár pillanatban, és ezt ő is nagyon jól tudta. Vágytam rá, de nem voltam hülye. Tudtam, hogy azzal több év barátsága is tönkre mehet. Teljesen más szituáció, mint Chrisszel. Már éppen elfordultam volna, hogy oda menjek Olihoz, mikor hátra fordult és körbe nézett a még körülöttem álldogáló embereken. Mikor meglátott elmosolyodott intett és eltűnt a szemem elől. Felsóhajtottam. Én is körbe néztem gyorsan Olit keresve a szememmel. Még tegnap megbeszéltük, hogy hozzánk jön vissza, mert a reptérre Ikerékkel jöttek, mivel Nando nem igazán díjazta, ha Oli ekkora pocakkal vezet. Nem tudom mi baja volt, de Oli nem vitázott vele. Norat majd az egyik nagyszülője áthozza hozzánk, és délután mennek haza Liverpoolba.

- Gyere Anyák gyöngye. – mentem oda hozzá és belekaroltam.

- Ne túlozzunk. – nevetett. – Elmegyünk valahova reggelizni? – kérdezte már a kocsiba ülve.

- Mehetünk. – vontam vállat.

Bementünk egy kávézóba de egyből hatalmas vigyor jelent meg az arcomon.

- Nézzenek oda. – álltam be Jaime háta mögé. – Te beteszed a lábad Madridba?

- Ne cinkelj. – nézett rám. – Te is beteszed a lábad Barcelonába.

- Ja, mert ott van a pálya. – vigyorogtam. – Mi járatban a profi focisták városába? – lenézően mosolygott.

- Eddig is tudtam, hogy nincs érzéked a focihoz, de, hogy ennyire! – csóválta a fejét.

- Nem tudom ki vagy, de szerintem egyezzetek meg abban, hogy mindketten a Spanyol válogatottnak drukkoltok, pacsi, puszi és béke. – szólt közbe Oli Jaimet nézve.

- Jaime Alguersuari. – kelt fel a székből, hogy bemutatkozzon.

- Olalla Dominguez-Torres. – kezet fogtak, de Jaime szeme picit kikerekedett.

- Te vagy Fernando Torres felesége? – kérdezett vissza. Oli csak mosolygott és egy picit elpirult.

- Igen. – mondta pironkodva. Felhúzott szemöldökkel néztem rá. Ezen mi pirulni való van?

- Na Algu, mi megyünk, hagyunk kibontakozni Madridban. – vigyorogtam. Válba boxoltam és elrángattam onnan Olit. – Mi volt ez a pirulás? – támadtam le halkan.

- Semmi, csak áh..! – legyintett.

- Jó vagy rossz értelemben semmi? – faggattam. Értetlenül nézett rám. – Semmi, csak bejön Algu vagy semmi még mindig fülig bele vagyok szeretve a férjembe? – a végére vigyorogtam már. Tudtam a választ, mert a mondat végére megint elpirult picit.

- Utóbbi. – mondta a terítőt piszkálva. Felnevettem. Mivel úgy tűnt nem akarja, hogy boncolgassam a témát inkább csendbe maradtam. Még legalább egy órát üldögéltünk a kávézóba csacsogva mindenféléről, mikor Oli sürgetően oda súgta, hogy induljunk. Nem értettem miért mondja egészen addig, míg ki nem értünk a kávézóból. Mivel én háttal ültem a bejáratnak nem láttam, hogy több fotós is ott mászkál.

Estére összepakoltam magamnak is, hogy holnap ne kelljen ezzel bajlódnom.

Felkaptam a telefonom és felmásztam a tetőre, megnézni a napnyugtát. Sergio mikor megérkeztek küldött sms-t de nem tudtam mit visszaírni, így nem válaszoltam. Kiültem a ház homlokzatához és lelógattam a lábam. Tárcsáztam Christ és vártam, hogy méltóztasson felvenni. Már majdnem kinyomtam, mikor ezt megtette ő. Mérgesen bámultam a telefonra. Pár pillanat múlva jött egy sms tőle.

„ Nem tudom fel venni, de ha gondolod sms-zeni tudok. ;) „

„Mit csinálsz, hogy beszélni nem tudsz csak pötyögni?„

„ Repülőn ülök. :D „

„ Ott sms-ezni sem lehet… :D”

„ Amit nem tudnak, az nem fáj. :D Miért kerestél Bogaram? „

„ Nem vagyok egy elcseszett bogárka. -.- „

„ Akkor: Bébi mért kerestél? :D ”

Azóta hív így mióta megismertem. Eleinte harcoltam ellene, de a hülyék ellen harcolni veszett ügy.

„ Nem tudom, mi van velem. Vágyom Sergre… :S „

„ Pont rá, vagy úgy a pasikra? :D:D „

„ Nem tudom. :S :D Remélem úgy a pasikra. „

„ Hát buli után engem is letámadtál.. :D Gondolom a jó képű pasikra vágysz. :p „

„ Akkor nem értem miért kezdtem ki veled… :D Az inkább olyan volt, mint mikor a fuldokló még utolsó erejével próbál a víz felszínen maradni…”

„ Csak egy pótlék lettem volna? Most besértődjek? :D „

„ Sértődj, én meg felhívok valaki mást…. -.- Aki nem egy beképzelt dísz fasz. „

„ Ezt se kaptam még meg. :D „

„ Ha kijutok a VB-re a párját is megkapod, ami pofon, ha így folytatod. -.- „

Kezdtem mérges lenni.

„ Nem kell egyből felhúzni magad Bébi. :D Vegyél egy forró fürdőt… Masztizz.. :D „

„ Na szia. Most lett belőled elegem. :D Sok sikert a veszteség elviseléséhez. :p „

„ Kösz a bíztatást.”

„ Szívből jön. :D „

„ Tudom.. -.- :D A szíved mélyén tudom, hogy drukkolsz és imádsz, csak nem mered kimondani.. :D”

Muszáj volt nevetnem ezen a megszólaláson.

„ Lebuktam… :D „

„ Mi meg mindjárt leszállunk. Vigyázz a formás popódra, és ha lehet, ne törd össze magad a kocsiddal a hétvégén.”

„ Ajánlom, hogy drukkolj. :D „

„ Ha te is, én is… :D ”

„ Akkor ne drukkolj. :D Sziaaa „

„ :D Szia Kiscsajszika. „

„ Kiscsajszi az, aki mondja, meg aki úgy teleget a kezével, mint egy csaj.. :D „

„ Megsértődtem. „

Nem bírtam hangos nevetés nélkül. Beljebb ültem, hogy le ne essek a nevetéstől, amitől már a könnyeim folytak.

„ Sértődj. :D Drukkolok neked, míg nem kerülsz szembe a Spanyolokkal.”

„ Drukkolok neked, míg nem kerülsz szembe a … :D Nem tudom mivel. „

Erre már nem válaszoltam, csak vigyorogva ültem tovább a lábam lóbálva a háztetőről. Láttam, ahogy egy rendőrautó megáll a ház előtt és két rendőr kiszáll belőle. Gyorsan behúztam a lábam és futva indultam meg az erkély felé ahol le tudok mászni. Az kattogott a fejembe, hogy miért jöhetnek. Lemásztam Sergio erkélyére és a szobába voltam mikor megszólalt a csengő. Sietve leszaladtam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót. A két rendőr ott állt az ajtóba, és mikor szélesre tártam azt lekapták a sapkájukat.

- Amelia Semvillát és Sergio Ramost keressük. – puskázott a kezében tartott jegyzetfüzetből. Gyorsan végig futott az agyamon, hogy mit műveltünk az elmúlt napokban, de semmi olyan nem jutott eszembe, amiért a rendőrség felkereshetne. Voltam bulizni, fogyasztottam alkoholt, de elmúltam 16 így vehettem és fogyaszthattam is itt Spanyolba legalábbis.

- Amelia Semvilla vagyok. – félre álltam az ajtóból és beengedtem őket. – Sergio Ramos ma reggel elutazott.

- Hova utazott? – kérdezett rá egyből. Sergio neve mellé oda firkantott egy „elhagyta az országot” sort és rám nézett.

- A Spanyol válogatottal edzőtáborba utaztak. – magyaráztam és a nappali felé mutattam. – Fáradjanak beljebb, ne álldogáljunk itt kint. – mondtam nekik egy erőltetett mosollyal. Volt már dolgom a rendőrséggel, bár csak egyszer a saját hülyeségemből. Picit feszengtem tőlük. – Elfogadnak valami frissítőt? – kérdeztem jó házigazdához mérten. Ezért szerettem, ha a srácok voltak itt. Ők kiszolgálták magukat, mert egymáshoz haza jártak szinte.

- Köszönjük, de nem. – mondta az idősebbik és leült a kanapéra. A fiatalabb követte és ő is helyet foglalt így nekem maradt a fotel. Magam alá húztam az egyik lábam és vártam, hogy kinyögjék miért is jöttek. – Hol járt tegnap előtt? - szegezte nekem a kérdést. Egy pillanatra elgondolkodtam a válaszon.

- Itthon voltam. – jutott eszembe az összezörrenés. – Itt voltak a barátaink.

- Itt tartózkodott egy bizonyos Sofia García is? – nézett ismét bele a füzetébe.

- Sofi? – kérdeztem vissza meglepetten. – Nem volt itt. Egy ideje nem hallottam róla. – összevontam a szemöldököm annyira agyaltam mikor láttam vagy beszéltem utoljára Sofival, de csak régre tudtam tenni ezt a dátumot. – Történt vele valami? – kérdeztem rá.

- Tegnap este elhunyt. – bólintott faarccal. Benn akadt a levegő a tüdőmbe. Felrémlett előttem Sofi babás arca. Nem tudtam hírtelen feldolgozni. – Itt tartózkodott önökkel Monica García is? – kérdeztem mikor felkelt a kanapéról.

- Mona? Itt volt velünk. – bólintottam. Mona és Sofi tesók voltak, Sofi pár évvel idősebb volt. – Monával közölték már a hírt? – kérdeztem még mindig ülve.

- Igen. – bólintott. – Ő azonosította a holttestet. – az idősebbik arca érzelem ments volt, de a fiatalabbik rendőr alig lehetett több mint Sergio. Az ő arca tele volt érzelemmel és a legszembetűnőbb a sajnálat és a részvét volt. Kikísértem a rendőröket és azonnal tárcsáztam Monát. Kétszer, háromszor is hívtam, de nem vette fel. Ledőltem a kanapéra és sóhajtottam egyet. Tudtam, hogy addig nem tudom feldolgozni míg Sergioval meg nem beszélem. Nem vitt rá a lélek, hogy felhívjam. Valószínűleg már pihen és pont nem a VB előtt kéne egy ilyen hírt közölni vele.

- Ha mástól tudja meg, máshogy, akkor még rosszabb. – suttogtam. Bezártam a kaput és bejárati ajtót, meg a hátsó ajtót. Becsuktam az ablakokat és visszamásztam a tetőre. Kiültem vissza a szélére és írtam Sergnek egy sms-t.

„ Ha tudunk beszélni, és nem pihensz vagy valami, hívj fel. Nagyon horderejű hír…”

Hátra dőltem a magasított szélen és néztem a csillagokat. Holnap indulok Törökországba. Teljesen elhanyagoltam az edzéseket, össze-vissza ettem mindent, amit éppen kívántam. Holnapom edzéssel fog elmenni. Erre a gondolatra elhúztam a számat.

Sóhajtva néztem a csillagos eget. Nem bírtam feldolgozni, hogy Sofi meghalt. Iszonyúan sajnáltam Monát és Sofi férjét, aki által egyáltalán megismertük Sofit és a hugicáját, Monát. A telefonom a mellkasomon volt így egyből megéreztem, hogy rezegni kezdett. Ránéztem a kijelzőre, és Sergio nézett vissza rám, jelezve, hogy ő hív. Csukott szemmel vettem fel a telefont.

- Szia. – mondtam halkan.

- Szia, bocsi, hogy most hívlak, de tusoltam. – magyarázkodott. – Mi történt? – kérdezte aggódva.

- Itt járt a rendőrség és… - nem hagyta, hogy befejezzem.

- Micsoda? – kérdezte döbbenten. – Mond már el, hogy mi történt! – ripakodott rám.

- Ha hagynád, hogy elmondjam.. – vágtam vissza. Elmotyogott egy bocsit és csendben várta a folytatást. – Itt járt a rendőrség, hogy hol voltunk tegnap előtt, és itt volt-e Sofi. Mondtam, hogy ugye itt voltak a többiek, de Sofiék nem. – vettem egy mély levegőt. – Akkor közölték a jardok, hogy Sofi meghalt. Monával azonosítatták. Nem értem miért nem a férjével. – pár pillanat néma csend követte a monológom. – Sergio… - suttogtam. Kezdett nekem is leesni mi történt.

- Ez egy vicc ugye? – kérdezte halkan.

- Nem viccelnék ilyennel, tudod jól. – sóhajtottam. – Serg mindkettőnknek gyorsan túl kell rajta lépnie. Főleg neked. Tisztába vagy vele, ugye? – felültem törökülésbe.

- Tisztába. – továbbra is halkan beszélt. Nem hagytam, hogy eljusson az agyim a hír valósága. Nem hagytam, mert nem tehettem meg, hogy kiborulok. Sem azért, mert Sergio ezért is aggódna sem azért, mert nemsokára be kell ülnöm az F1-es kocsiba. Ha én erős maradok Serg is erős tud maradni. Legalábbis remélem.

- Amint meg lesz a beosztásotok, szólj rendben? Most úgy jönnek a futamaim, hogy lesz egy- egy hét szabadom. – mondtam neki, hogy így talán nem éri el a depresszió.

- Szólni fogok. – válaszolta. – Azt hiszem, most lefekszem. – sóhajtott. – Te rendben leszel?

- Miattam ne aggódj, jól leszek. Ha pedig bajom van, tudok kihez fordulni, akinek kibeszélem magam. – nyugtattam meg. – És te? Menni fog?

- Jól leszek. – mondta pár pillanat gondolkodás után. Elköszöntünk én viszont egyből hívtam Ikert.

- Kislány! – vette fel vidáman.

- Papi! – vágtam rá. Majdnem 9 év volt köztünk, de néha én éreztem magamat az idősebbnek. – Iker kérni szeretnék valamit. – váltottam komolyabb hangnemre.

- Rosszul indul. –sóhajtott és ő is komoly lett. – Várj egy picit. – mondta és hallottam, hogy mond valamit és mászkál. Változtak a zajok majd ismét beleszólt. – Hallgatlak, csak eljöttem a többiektől.

- Sergio is ott van? – kérdeztem egyből.

- Nem ő már elvonult, de miért? – kérdezte egyből. Ő volt a csapatkapitány, tehát valamilyen szinten figyelnie kellett a sok kiscsoportosra maga körül.

- Sergio egyik jó barátjának meghalt a felesége. – nyögtem ki. – Mona nővére. – tettem hozzá. Ők nem igazán ismerték Sofit. – Nem tudom, hogy van, szóval kérlek, nézz rá. Lehet, hogy jól lesz, csak aludnia kell rá egyet, de tudod milyen Sergio, ha valamit a szívére vesz… - nem fejeztem be a mondatom. Nem kellett Casinak bemutatni Serget.

- Átnézek. – mondta végül. – Köszi, hogy szóltál. Figyelek rá.

- Köszönöm. – mosolyodtam el halványan, bár ő ezt úgyse láthatta. – Puszilom a népet, főleg Sarat.

- Vele nem igazán találkozhatom. – mondta huncut hangon.

- Ahhoz képest fogadok folyton egymáson lógtok. – egy pillanatra elfelejtettem az egész halálesetet és elvigyorodtam.

- Azért nem. – nevetett. – Megyek, ránézek Ramosra. – tőle is elköszöntem majd lemásztam Sergio szobájába és végig dőltem az ágyán. A könnyeim pedig utat törtek maguknak bármennyire is nem akartam.