A barátságtól a szerelmet csak egy lépés választja el.

Fogalmam sem volt, mi lesz, ha bemegyek a házba. Kint ültem a kocsiban, és csak néztem a házat, ami évek óta az otthonom volt.

Sergio biztos, hogy bent volt, mivel a fehér sportkocsi bent állt az udvarban. Teleszívtam a tüdőmet levegővel, majd nagyon lassan kifújtam. Nem hagytam magamnak időt tovább gondolkodni. Befordultam az udvarra, és ott kiszálltam. Kiszedtem a bőröndöm és magam után húzva mentem az ajtóhoz. Mielőtt végiggondolhattam volna, mit csinálok, lenyomtam a kilincset, és beléptem a lakásba. Szólt a zene a nappaliban, így oda lestem be. A döbbenet, ami elöntött, kitörölte az aggodalmamat és a félelmeimet a fejemből. Minden szabad felületen mezek voltak szanaszét.

- Hát te mit művelsz? - nyögtem ki nehezen. Sergio az egész közepén állt, két teli dobozzal a lába mellett, és egy doboz a kezében volt.

- Szortírozok - nézett rám. - Nem férnek már el a dolgaim a szerkényben.

- Ezért kidobálod a mezeidet? - emeltem fel pár EB-s mezt.

- Nem dobom ki őket - rázta a fejét. - Kiválogatom őket. Bepakolom mindet a mosógépbe, és vagy elajándékozom, vagy szépen behajtogatom őket, és a kiürített szerkénybe pakolom őket a díj teremben.

- Ezt például nekem adhatod - emeltem meg a régi sevillai mezt.

- Dobd ide - tartotta a kezét. Odahajítottam. Jól megnézte a nyakában a címkét. - Válassz másikat - rázta a fejét. - Ebben a Real ellen játszottam utoljára. Visszadobta, én pedig leejettem a kupacba. Felvettem egy másikat és megnéztem a címkét, de csak két betű volt rajta, meg egy eredmény. Fogalmam sem volt, hogy ez melyik meccs lehetett.

- Az a tied lehet - bökött a mezre. - Osasuna ellen játszottam abban. Messziről megismerem - magam elé tartottam és megnéztem mindkét oldalát. Nekem nem tűnt fel semmi.

- Honnan? - ráncoltam a szemöldököm.

- Az alján a visszahajtás egy vastag csíkban barnás - bökött oda. - Vérzett az orrom. Akkor tört el.

- Soha nem értem meg, miért a mezbe törülköztök - csóváltam a fejem. Úgy tűnt évad szerint válogatja szét, de volt még egy kupac.

- Azok miért vannak külön? - böktem a gyér halomra.

- Azokat elviszem bekerteztetni - vigyorgott. - Az mind valami jó emlék. - Bólintottam, hogy értem. Annyi mez volt a nappaliban, hihetetlen látványt nyújtott.

- Egy gyűjtő rosszul lenne a gyönyörtől - néztem körbe.

- Kell valami? - nézett ő is körbe.

- Csak tőled van 15 mezem - vigyorogtam. - Szerintem nem kell semmi.

Jóval nagyobb szekrényem volt, mint Sergionak, és nekem kettő volt belőle. Az egyiket teljesen elfoglalták a mezek. Amiket kaptam, vagy kértem, és amiket szereztek nekem. Nagyon sok helyről volt mezem. Még pár Barcelonás is árválkodott a szekrény mélyén.

Egész vidáman mentem fel a szobámba. Sergio, úgy tűnik, jól kezeli ezt az egész dolgot, és ez nekem is löketet adott.

- Késő délután megyek Lyonba - szólt be a szobámba, mikor éppen a ruháimat válogattam. - Szerdán délelőtt jövök haza. Eljössz te is, vagy pihensz? - nekidőlt az ajtónak és kíváncsian figyelt.

- Mou szerinted megengedné? - vontam fel a szemöldököm.

- Persze - bólintott. - Nem vagyunk együtt.

- Tudod mit? - ültem le az ágyra. - Nézem TV-ből, te meg hozol nekem francia édességet - vigyorogtam rá. - A visszavágóra pedig elmegyek mindenképpen.

- Rendben - bólintott és már ott sem volt. Végig dőltem az ágyon. Ez így furcsa volt. Túl furcsa.

A nap gyorsan elment. Sergio pakolászott, és zenét hallgatott, én meg leginkább főztem, meg edzettem. Legalább 3 kilót kéne fogynom, ami azt jelenti, hogy a normál testsúlyom, a minimumra csökkenteni, bár így is én vagyok a legkönnyebb pilóta.

Késő délután Sergio tényleg lelépett. Nem adtam neki puszit, és nem öleltem meg. Még szükségem volt a két lépés távolságra, és ezt mázlimra megértette.

- Mindig is utáltam egyedül lenni ebben a hatalmas házban. - sóhajtottam.

Végül késő estig lent voltam az edzőteremben, és dolgoztattam az izmaimat. Az év elején sérült lábam miatt kellett felmennem. Lüktetve fájt, amit utáltam. Eddig semmi baj nem volt vele. Beájultam az ágyba, és csak arra volt erőm, hogy a takarót magamra húzzam.

**

Szabályosan végigremegtem a Lyon elleni BL meccset. Nagyon izgultam a srácokért. Pár éve mindig itt kapunk ki. Először úgy tűnt, nyerni fogunk, de egy döntetlenre felhozta magát a Lyon. Nekünk még ez is jó volt, hiszen a visszavágó itt, Madridban lesz.

A meccs végeztével Elise egyből hívott. A hétvégén egész jól összeismerkedtünk. Pár órát beszélgettem vele. Tudta, hogy ismerem a játékosokat, de nem kérte, hogy mutassam be őt. Ez nálam nagyon jó pontnak számított, mivel sokan csak azért akartak velem barátkozni, hogy megismerhessék a válogatottat, vagy a Real Madridot.

Mikor leraktam a telefont, egyszerűen csak bedőltem az ágyba. Írtam egy sms-t Crisnek, Sergionak meg Ikernek majd a telefonommal a mellkasomon aludtam el.

**

Elég passzív napom volt szerdán. Sergio ugyan haza ért délelőtt folyamán, de tusolás, átöltözés és kajálás után már el is ment valamerre. Azt mondta majd este megtudom, ha kész vagyok rá. Cris volt az, aki elpletykálta, hogy Serg kedden egész nap valakivel telefonon beszélt, vagy írogatott valakinek. Tehát nő volt a dologban, és ezért tudom meg csak akkor, ha kész vagyok rá. Ő már tovább is lépett, vagy legalábbis nagyon próbálkozik.

Este pont a kanapén pihentem, mikor hallottam az érkező kocsi hangját, de csak akkor figyeltem fel, mikor meghallottam a beszélgetést. Egy nővel érkezett. Az ajtó felé néztem, és Sergio lesett be rajta.

- Szeretnék bemutatni neked valakit - feltérdeltem a kanapén, és érdeklődve néztem az ajtóra. Sergio szinte úgy rángatta oda szegény lányt maga mellé. - Lara Alvarez, ő itt Amelia Semvilla. És fordítva - mutogatott kettőnk között.

- Szia! - Láthatóan nagyon utálta a helyzetet. Ismertem a nőt látásból. Riporter volt, és TV-s. A zavarából ítélve pontosan tisztában volt vele, hogy Sergio exe vagyok. Furcsa, rossz érzés volt a mellkasomban, ahogy a nőt néztem. Egy-másfél hete még engem ölelt magához Sergio. A csaj mégis szimpatikus volt, annak ellenére, hogy riporter. Felkeltem és próbáltam a zavarát oldani. Odamentem hozzá és adtam neki két puszit.

- Bocsi, hogy csak így fogadlak - mutattam végig magamon. - De valaki nem szólt, hogy vendégünk lesz - néztem szúrósan Sergiora. Valahogy ez az egész rossz érzéssel töltött el. - Viszont van vacsi a konyhában - böktem arra felé. - Én meg átnézek Crishez. Az előbb siránkozott, hogy régen beszélgettünk. - Sóhajtottam, és megforgattam a szemem. Kamu volt az egész, de nem akartam itt maradni. Beleléptem a cipőmbe, és a pólómra rávettem az előtérben felakasztott vastag pulcsim.

- Jók legyetek - erőltettem magamra egy vigyort és leléptem.

Crisnál beengedtem magam, és reméltem, hogy semmi programja nem volt ma estére. Mivel be volt zárva a ház, gyanítottam, hogy vagy a mozi teremben van, vagy fürdik, esetleg alszik már.

Végül a hálóban találtam meg. Aludt vagy sem, bevetődtem mellé.

- Ami? - hunyorgott rám. - Mit csinálsz itt? - dörzsölte meg a szemét.

- Sergio felhozta Larát - tájékoztattam. - Nagyon úgy tűnik, hogy neki ennyiből le is van tudva a kapcsoltunk.

- És féltékeny vagy? Vagy mi bajod? - ráncolta a homlokát. - Nem egyszer láthattad már, milyen Ramos. Egyébként meg, míg nem voltál itthon, 4 napig depressziós volt és szerintem minden este részeg. Legalábbis a reggeli másnapos fejéből erre gondolok.

- Akkor szarul érezte magát? - vontam fel a szemöldököm. Cris sóhajtva ült fel az ágyban.

- Igen - bólintott. - Ahogy Ikertől hallottam, leginkább azért, mert majdnem bántott és félsz tőle. Meg félt, hogy teljesen elhidegültök.

- Tehát az ő oldaláról inkább tartotta egyben ezt a kapcsolatot a két évtizedes barátság, és a birtoklási vágya, mint a szerelem? - kérdeztem picit mérgesen. Cris méregetett egy kicsit, majd egyszerűen bólintott.

- Utálom a pasikat - vágtam magam hanyatt.

- Kösz - morogta.

- Te más vagy - legyintettem. Meglepve nézett rám.

- Kezded? - bökött meg végül.

- Folytatom - vigyorogtam. - Asszem, én egy kicsit mindig is szerelmes voltam Ramosba - vallottam be halkan. Így végig gondolva annyira egyértelmű volt. Ez tipikus lenne tőlem.

- Minden barátnőjét elüldöztem - horkantottam fel. - Soha nem bírtam, ha valaki mellett megállapodott.

- Nekem is üldöztél el 1-2 barátnőmet - dőlt ő is hanyatt.

- De azok borzalmasak voltak - néztem rá. - És igazából annyira nem üldöztem el őket. Vagy menekültek maguktól, vagy menekültél te magadtól.

- Ja - szusszantott egyet.

- Irinát se üldöztem el. - mutattam rá. - Pedig szívesen átrendezném az arcát, meg a fogait - mosolyogtam édesen Crisre, aki ezen csak nevetett.

- Mi van, ha haza megyek és épp a nappaliba csinálják? - fordultam hírtelen Cris felé, aki láthatóan elég álmos volt.

- Akkor ott csinálják - sóhajtott. - Eddig nem zavart.

- És ha a konyhában? - Éreztem, hogy lassan túlpörgök. - Nehogy mááár! Nehogy ott csinálják! - Undorodó arcot vágtam.

- És mi van, ha nem is fekszenek le? - vetette fel.

- Hoztál már fel csajt úgy, hogy nem volt szándékodban megfektetni? - egy pillanatra elgondolkodó arcot vágott.

- Jó akkor csinálják - felém fordult ő is, és lehunyta a szemét. - Ne görcsölj rá.

- De Cris… - kezdtem, de befogta a számat.

- Lenyomtam egy elég nehéz meccset, és azóta nem nagyon tudtam aludni. Csönd, vagy menj haza duzzogni. - Befogtam inkább. Jó pár percig néztem a sötétségbe burkolózott szobát, majd halkan távoztam.

Hazamentem, és félve lestem be a konyhába, de nem voltak ott. Benéztem a nappaliba és Lara a kanapé támlájának támaszkodott, míg Sergio a földön ült.

- Szia! - fordult hátra. - Végre hazaértél - vigyorodott el. - Annyira rohantál, hogy nem hagytál időt, hogy rendesen bemutassam neked az új lakótársunk. - Ránéztem Larára. Ide költözik? Az már sok lenne. A csaj csak mosolygott.

- Ismerkedj meg Viccel - felemelt felém egy szőrcsomót. Először beazonosítani se tudtam. Egy pici kiskutya volt - Hokkaido fajta. Lara segített megszerezni. Bírja a nagy meleget, és tűri az utazást is. Makacs, mint te, de nagyon hűséges.

- Te vettél nekem egy kutyát? - néztem rá döbbenten.

- Azzal a feltétellel maradhat, ha rászoktatod a szobatisztaságra, és az utazásra. Akkor mehet szépen veled, ha nem vagyunk itthon. - magyarázta. Oda léptem a kezéhez, amiben a szőrcsomó nagyon mocorgott.

- Szia Vic - emeltem szem magasságba. - Mekkorára nő meg? - néztem Sergiora.

- Mint egy normál kutya - válaszolta Lara. - A szüleimtől van a kiskutya. Szerencsétekre minden évszakban vannak kölykök. Ennek a kutyusnak meghalt a mamája, azért ennyire kicsi korában kapod meg - magyarázta mosolyogva.

- Sok mindenben hasonlítunk, hallod - magyaráztam a kutyának. Egész este a kutyussal játszottam, aki nagyon kis kíváncsi volt. Ha valami hirtelen zaj volt, egyből beiszkolt a lábam mögé.

- Hát nem egy házőrző típus - nevettem, mikor a leejtett távirányító miatt menekült mögém.

- Ne bántsd, még pici - húzta ki a pici farkincájánál foga Sergio mögülem. A kutyus oda kapott az ujjához, majd felnézett nagy szemekkel Sergiora és megnyalta az ujját.

- Puncos - nevetett fel a focista.

Éjjel az én ágyamon aludt, hogy végig azt hallgassam, hogy minden zajra szűköl. Hajnalba untam meg, és vontam oda a mellkasomhoz. Kényelmesen elhelyezkedett, és a fejét a mellemre hajtotta, a szívem fölé. Utána már csend volt.

**

Másnap Cris is átnézett. Az én bátor kutyusom meg úgy menekült mögém, hogy még a füle se látsszon ki a lábam mögül.

- Mit pánikolsz, kutya? - guggolt le Cris.Elkapta Vicet, és felkelt vele. - Bátor állat - jegyezte meg nekem vigyorogva.

- Vicnek hívják, és ne bántsd! - simiztem meg a fejét. - Szobacirkáló korodban te se voltál bátrabb - vigyorogtam rá.

Vic egész héten utánam mászkált. Ha lépcső miatt nem tudott követni, akkor ugatni kezdett, hogy meg ne feledkezzek róla. Ha edzettem, akkor ott ült, vagy rohangált az edzőteremben. Ha boltba mentem, jött velem, mert esélytelen volt, hogy hiszti nélkül otthon hagyjam. Meglepően gyorsan, már hétvégére rászokott a napi rutinra és a szobatisztaságra.

Szombaton a 0-0-s Deportivo elleni meccs után annyira frusztrált voltam, hogy beleraktam a kiskutyát a kádba és nyakon öntöttem egy nagy adag langyos vízzel, hogy na most fürdést rendezek. Olyan gyorsan rohangált vizesen a kádban, hogy a végén csak ültem, és azzal szórakoztam, hogy oda-odanyúltam, ha megállt. Folyton elcsúszott, hiszen a porcelánon a körmei, meg a vizes szőre nagyon csúszott.

- Most, hogy kimostad a kádat, engedd már meg, hogy lecsutakoljalak - kaptam el a grabancát, mikor meguntam nézni, hogy futkosik a nagy kádban. Nyüszítve kapálódzott a fürdés ellen, de én voltam az erősebb egyelőre.

Büszkén meséltem el a kutya fürdetést Sergionak, aki csak annyit reagált rá mosolyogva, hogy egyszerűbb lett volna kutyakozmetikába vinni. Ez mondjuk eszembe se jutott, de ezt nem kötöttem az orrára.

Lara egyre többet járt hozzánk a héten. Én meg minden erőmmel próbáltam megbékélni a dologgal. Ami elég nehéz volt.

Hétfőn reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Nem is néztem, ki hív csak felvettem.

- Amelia - ásítottam bele a telefonba.

- Szia Ami! - hallottam meg a kékszemű, Forma 1-es pilótatársam hangját. - Lenne kedved a héten találkozni? Elmehetnénk valamerre.

- Te jössz ide, vagy én menjek oda? - kérdeztem ébrebben. Végre valami program. Régen beszélgettem vele, és már kicsit talán hiányzott is. Csak a telefonbeszélgetés alatt jöttem rá, mennyire elhanyagolom a Forma-1es ismerőseimet, barátaimat.

Végülis már szingli vagyok, szóval szabad a csók.

Olykor az álmok a tovaszálló csöndben beröppennek a nyitott ablakon,a sors madarát, gyöngéd érintéssel, egy törékeny pillanatra kezedben tarthatod!

A csengő hangjára ébredtem fel. Cris morogva kászálódott ki az ágyból, és nagyon mondta a magáét portugálul. Én személy szerint fejemre húztam a takarót, és szinte egyből vissza is kezdtem aludni.

Először azt hittem, hallucinálok, mikor Sergio hangját hallottam. Lehúztam a fejemről a takarót és hallgatóztam. Sergio és Cris vitatkoztak. Felültem az ágyban. Ha Serg itt talál így, akkor azt soha nem magyarázom ki.

Ahogy ez végig futott az agyamon, lerúgtam magamról a takarót, de már késő volt. Sergio dúvadként rontott be a szobába. Bizonyára észrevette a cucaimat a nappaliba.

- Sergio - leraktam a lábam a puha szőnyegre és felkeltem. - Még mielőtt hülyeségeket találsz ki, hagyd, hogy elmagyarázzam - láttam a dühödt, sértett arcán, hogy már oly mindegy, mit mondok.

- Összeveszünk, és te máris az ágyában kötsz ki? - támadt nekem.

- Rohadtul nem feküdtem össze Crisszel! - Nem magam akartam védeni, az már mindegy volt. De nagyon bajba sodortam ezzel az egésszel Crist is. Csapattársak! Ezt még Mou se rakja helyre, ha itt megtörik valami…

- És mondd, hányszor csaltál meg ez alatt a fél év alatt? - fél pillanat volt az egész. A sértés elért az agyamig, kettőt léptem felé, és már csattant is a tenyerem az arcán.

- Mégis hogy merészelsz ilyennel vádolni? - akadtam ki.

- Kurvára jogosan - sziszegte az arcomba. - Hányszor feküdtél össze a szőke német kölyökkel? - támadott továbbra is. Megint lendült a kezem, de elkapta. Cris Sergio háta mögött közelebb lépett.

- És te hányszor csaltál meg Larácskával? - támadtam én is neki. Ideges voltam, és a legjobb védekezés a támadás.

- Egyszer sem - sziszegte az arcomba ismét és ellökött. Padlót fogtam a lendülettől.

- Hazudsz! - vágtam a fejéhez.

- Egyszer sem csaltalak meg - köpte oda a szavakat. - Azt akartam, hogy jobb legyen a lelkiismeretednek, és helyre jöjjön minden - a tüdőmben akadt a mondat, amit a fejéhez akartam vágni. Csak hápogtam és néztem rá.

- Ramos, azt hiszem jobb, ha mész. - szólalt meg Cris. Ennyi kellett, hogy új célpontja legyen Sergio haragjának. Rajtam nem tudta levezetni, hiszen bármennyire is utál, nem fog megütni. Fordulatból nekilökte Crist a szemközi falnak. Egyből talpon voltam.

- Elég legyen - kaptam el Sergio kezét. - Ő az égvilágon semmit nem tett! Ne őt bántsd! - szinte feketék voltak a szemei a dühtől. A rajtam lévő pólónál fogva nyomott neki a falnak. Álltam a pillantását. Próbáltam uralkodni magamon, hogy ne remegjek. Nem ütne meg, nem ütne meg… mantráztam szorgosan magamban.

- Vallj színt - suttogta fenyegető éllel.

- Akkor egyetlen egyszer történt meg - válaszoltam normál hangerővel. Láttam, hogy Cris mozdul, hogy leszedje rólam Sergiót, de rávillantottam a szemeimet. Ha nem akar a balesetin kikötni, ne avatkozzon még egyszer bele. - A legjobb barátom voltál. Szerettelek.

- Szerettél? - kérdezett vissza.

- Már jó pár hónapja csak a kölcsönös baráti szeretet és tisztelet tart minket együtt - vagy ugyan azt érezte az elmúlt napokban, mint én, vagy nagyon mellé fogok, és örökre elvesztem. - Valld be, Sergio, hogy csak a férfiúi büszkeséged miatt vagy itt és dühöngesz - a szemében villant valami. Pár pillanatig még nézett rám, aztán elengedett. Újra teljes talpal álltam a földön. Ellépett és végigviharzott a folyosón. Pár pillanat múlva pedig bevágta maga mögött a bejárati ajtót. Lecsúsztam a fal mentén, és hagytam, hogy a remegésem és a könnyeim úrrá legyenek rajtam.

- Nem akartam - suttogtam. Cris lehajolt és kényszerített rá, hogy felkeljek. Mikor nem bírtak el a lábaim, egyszerűen felvett az ölébe. Belefúrtam az arcom a mellkasába. - Nem akartam, hogy összebalhézzatok. Nem így.. Nem ezt akartam…

- Ismered - ült le velem az ágyára. - Megnyugszik, átgondolja.

- Haragudni fog rád - hüppögtem. - Engem pedig utálni fog.

- Haragudjon, túlélem - vonta meg a vállát lazán. - Majd jobbról nem várok többet annyi passzt - viccelte el.

- De hülye vagy - morogtam. - Nem fér meg egy csapatban a balhézás - megtöröltem az arcom és belenéztem Cris szemeibe.

- Ne félj, nem fog rám sokáig pikkelni - mosolyodott el. - Pályára pedig pláne nem fogja kihozni. Én érted aggódom - vált komollyá az arca.

- Értem nem kell - vontam vállat. - Mindenki utálni fog - görbült lefelé a szám. Eszembe jutott Iker, aki nagyon ideges lesz rám, ha ezt megtudja. Eszembe jutott Fernando és David… Nem fognak szóba állni velem.

- Amelia - emelte fel a fejem Cris. - Senki nem fog utálni.

- De - hüppögtem. Olyan voltam, mint egy ovis. - Iker nagyon utálni fog emiatt.

- Jó, hogy mondod - hanyatt dőlt az ágyon, így egy pillanatra elvesztettem a támasztékom. Mire leestem volna az öléből már újra ült telefonnal a kezébe. - Beszélek Ikerrel, mégiscsak ő Sergio jó barátja, és ő a csapatkapitány is. Menj, tusolj le. Szedd rendbe magad - adott egy puszit. Felkeltem és becsoszogtam a fürdőbe.

Mióta eljöttem Oliéktól, azon járt az agyam, hogy pont úgy szeretem Sergiót, mint éveken át. Barátilag. Nem több. Erre akkor jöttem rá, mikor láttam abban a házban az igazi szerelmet. Még hallottam, ahogy a hálóban Cris magyaráz, valószínűleg Ikernek. Inkább beálltam a tus alá. Próbáltam gondolatok nélkül létezni.

Egy biztos volt. Költöznöm kell. Talán már a cuccaimat is kipakolta a ház elé.

Mire kiértem a fürdőből, Cris eltűnt a hálóból. Törülközőbe mentem ki a nappaliba ahol Iker ült Crissel.

- Rendben leszel? - kelt fel egyből aggódva Iker és megölelt. Iszonyú jól esett, hogy egyből oda jött.

- Nem haragszol? - néztem rá nagy szemekkel.

- Dehogy - mosolygott. Még egyszer megölelt és visszafordított a szobák felé. - Öltözz fel. Jössz velem át.

- Nem akarok - ráztam a fejem. - Félek - suttogtam. - Cris hadd maradjak itt, kérlek! Csütörtökön úgyis megyek Barcelonába tesztelni! - Cris is felkelt és ő is oda jött hozzám.

- Itt maradhatsz, de ne bujdoss el - simogatta meg a hajam. - Menj át, beszéljetek vele, és ha még mindig itt akarsz maradni, akkor nyugodtan maradhatsz, amíg csak szeretnél - fájdalmasan néztem rá, de nem engedett a dologból egyik sem. Végül nagyon lassan kezdtem el öltözni. Iker 5 perc múlva kopogott.

- Ami, ne játssz csigát - szólt rám. - Szeretlek titeket, de Valentin-nap van. Szeretnék Saraval is lenni.

- Valentin-nap van? - jöttem ki a szobából. Jó pár perce már csak ültem az ágyon. Bólintott. Átkarolta a vállam, és úgy irányított az ajtó felé. Még ránéztem Crisre, aki bíztatva biccentett egyet.

Túl gyorsan értünk oda. Túl gyorsan! Kezdtem pánikolni. Nem akartam újra találkozni Sergióval.

Ikercsengetés minden nélkül lenyomta a kilincset és belépett.

- Ramos, bújj elő - emelte meg a hangját. Casi mellett álltam, de legszívesebben elbújtam volna a kapus háta mögött. Egy kislánynak éreztem magam, aki rosszat csinált és most szembesítik vele.

Sergio a konyhából sétált elő, de mikor meglátott Iker mellett vissza is sétált oda. Casit persze nem lehet lerázni. A vállamra tette a kezét, és szinte belökődött a konyhába.

- Beszéljétek meg, mert ha ez a balhé meglátszik a pályán, nagyon ideges leszek. Két meccs és a Lyonnal játszunk - mázlimra Casi azért mellettem maradt.

- Ezen nincs mit megbeszélni - nézett a csapattársára Sergio.

- Látod - néztem én is Ikerre és már mentem is volna ki a konyhából.

- Ramos, csak így hagyod, hogy vége legyen egy gyerekkori barátságnak? - kérte számon Iker. - Ami fél tőled, nem tudom mit csináltál, de vedd már észre!

- Nem félek tőle! - nem voltam túl meggyőző. Tudtam, hogy nem bántana, mégis félelem öntött el, és remegett a kezem, ahogy Iker pulcsiját markoltam.

- Félsz tőlem? - nézett rám megtörten Sergio. Megráztam a fejem. Közelebb lépett. Megálltam, hogy hátrébb lépjek. Lépet még kettőt én pedig nem bírtam már uralni a testem, és léptem hátra egyet, hogy Iker mögé kerüljek. - Félsz tőlem - suttogta. Most nyugodott meg teljesen. Láttam az arcán, hogy bánja a kirohanását. - Tudod, hogy soha nem bántanálak - beharaptam a számat és bólintottam. - Sajnálom - suttogta. Iker megfogta a kezem, és próbált maga mellé húzni, de nem hagytam. Belemarkoltam a hátán a pulcsijába. Sóhajtva fordult meg. Nem bírtam levenni a szemem Sergioról. Olyan szívesen megöleltem volna, de féltem.

- Ami, le kell küzdenetek ezt - a két keze közé fogta az arcom, hogy ráfigyeljek. - Meg kell beszélnetek.

- Nem vagyok még rá képes - ráztam meg a fejem. Iker leengedte a kezét, én pedig hátráltam még pár lépést, de hanyatt estem a konyha küszöbébem. Egyszerre mozdultak, hogy felsegítsenek, de Iker megakadt a mozdulatban, és hagyta, hogy Sergio lépjen mellém. Összeszorította a félelem a torkom. Nem bírtam tenni ellene. Nem bírtam a közelében lenni. A szívem tudta, hogy nem bántana, de az agyam riadót fújt.

- Kérlek - suttogta fájdalmas arccal. Nem ment, nem tudtam elfogadni a felém nyújtott kezet. Felkeltem magamtól és a bejárati ajtóig hátráltam.

- Sajnálom. Nem megy - a könnyek ellepték a szemem. Kinyitottam az ajtót és átsiettem Crishez. Ahogy nyitottam az ajtót ő már ott volt. Hozzábújtam ő pedig a hátam simogatta.

- Félek tőle - suttogtam a vállába. - Nem merek a közelében lenni. Nem megy.

- Muszáj megbeszélnetek - simogatta a hátam. - Átmegyek veled, rendben?

- És ha bántani fog téged? - néztem rá. Vigyorogva törölte le a könnyeimet.

- Nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy megsérüljek. - Adott egy puszit és a derekamon pihenő kézzel kísért vissza.

- Még mielőtt balhéznál, nem megyek el - nézett farkasszemet Sergióval, ahogy beléptünk.

- Bocs, hogy kis híján megütöttelek - kezet nyújtott Crisnek, aki egyből megszorította azt. Legalább köztük valami béke-féle volt. - Beszélgessünk - nézett rám Sergio. Te leülsz az egyik fotelbe, én a másikba, rendben? - bólintottam. Cris a nappali ajtóban maradt Ikerrel együtt.

- Gyere, keressük valami innivalót - intett Iker Crisnek. - Szomjas vagyok - húzta el a száját. Ott hagytak minket kettesben. Felhúztam a lábaimat és átöleltem őket.

- Igazad volt - kezdett bele Sergio ahogy ledobta magát a fotelbe. - Ez már nem szerelem. Nem tudom, az volt-e. De ez már újra a régi érzés. Legalábbis ami bennem van. Szeretlek, mint kishúgit, és meg akarlak védeni. Így még jobban fáj, amit csináltam, és hogy félsz tőlem - lehajtotta a fejét.

- Nem csaltalak meg, csak akkor egyszer - magyaráztam. - Talán a tudatalattim már akkor barátként kezelt téged újra, és azért volt az egész, vagy nem tudom - megdörzsöltem a szemeimet. - Megdöbbentem mikor azt mondtad nem csaltál meg Larával.

- Ha megcsaltalak volna, utána nem tudok egynél megállni. - dőlt hátra a fotelben. - Leszünk valaha olyan jóban, mint régen?

- Talán - mosolyodtam el picit. - Gondolom, jobb, ha költözöm.

- Nem akarom, hogy elköltözz. A ház tartozéka vagy már - mosolyodott el. Viszonoztam a dolgot. - De lehet, pár nap jót tenne egymás nélkül.

- Ezt a pár napot Crisnél töltöm, az már biztos - bólintottam. - Hétvégén tesztelek. Aztán megint jövök haza, és majd kiderül, hányadán állunk.

- Ez így korrekt - bólintott. - Fernando azt mondta, hogyha még keddig haza érsz, feltétlen irányítsalak hozzá. Beszélt valami nádpálcás elfenekelésről, mert nem vetted fel a telefont - a végén már nevetett.

- Hát abba szerintem majd még Oli is beleszól. - vigyorogtam el. - Legalábbis remélem - fagyott az arcomra a mosoly. Felkeltem és mivel én voltam közelebb az ajtóhoz, kifelé indultam.

- Hát akkor ennyi? - néztem vissza Sergiora aki lassan bólintott.

- Azt hiszem, most a barátságunk fontosabb. - Felsóhajtott. Elhúztam a számat. Na igen.

Összeszedtem pár cuccom még, és átpakoltam Crishez. Csak utána mentem el Nandoékhoz. Ott persze végighallgathattam, a ’ miért is van a hülye telefon, ha nem veszem fel’ kezdetű szöveget. Mert hogy ő mennyire aggódott. Oli szeptikus arcából levettem, hogy annyira azért mégsem volt veszélyes a helyet, mint amennyire a férje túldramatizálja. Mikor szóhoz jutottam, elmeséltem, mi volt a mai nap folyamán, meg ebben a pár napban. Végül, egy ejnye-bejnyével el lettem engedve.

**

Nagyrészt a kondiban voltam végig Crisnél, vagy kint futottam az utcán, esetleg bicikliztem. Irina itt volt, és utáltam azt a csajt, mégsem akartam zavarni. Az edzés, pedig soha sem árt. Volt időm így rengeteget gondolkodni, az egész kialakult helyzeten.

Csütörtök hajnalban pedig mentem Barcelonába. Voltak fenntartásaim az úttal kapcsolatban, de nem szenvedtem látványosan.

- Tesztelni jöttem ide. Csönd. Ne szólj egy szót sem! - néztem farkasszemet Jaime-vel a hotelben, ahova egyszerre értünk oda.

- Nem is akartam - vigyorgott.

- Dehogynem akartál - morogtam.

- Hát mit mondtam volna? - nézett rám ártatlanul. - Azt, hogy Barcelonát ismeri az egész világ, a foci és a Forma 1 által is? Hogy mindenben előttetek járunk?

- Mondtam, hogy csöndesen létezzél - morogtam oda neki.

- Haj, de rossz is, szembesülni az igazsággal! - sóhajtozott színpadiasan.

- Na jó - fordultam szembe vele már a liftbe. - Melyik város a főváros? Melyik városban laknak a politikusok? Melyik városban élnek többen? Melyik város a királyi város? Melyik város nagyobb? Melyik foci csapat is a Királyi Gárda? - minden kérdésnél megböktem a mellkasát és léptem egyet felé. A végére már a lift falának szorulva nézett rám. - Melyik csapat nyert több kupát a történelem során? Melyik csapatban fordultak meg nagyobb nevek? - a végén már az arcába sziszegtem. - Kussolj, és húzd meg magad. Attól, hogy az elmúlt években jobban megy a ti csapatotoknak, nem kell arcoskodni. Gondold végig, hogy nekünk edzői gondjaink voltak, és Mouval mi mindent értünk eddig el!

- Oké, oké. Nyugalom - pislogott nagyokat.

- Csönd legyen a focival és a várossal kapcsolatban. Mély kuss. - elléptem és visszaálltam az ajtóval szemben. - Forma 1-es futamot is csak azért ezen a környéken csinálják, mert itt volt meg hozzá a terület, és itt lehetett kiépíteni a környezetét. És közelebb vagyunk a tengerhez. Egyébként pedig ne hencegj. Valenciának is van pályája.

- Miénk régebbi - morogta oda.

- Mondtam valamit - néztem rá. Csöndbe maradt ezek után.

Vidáman léptem ki a liftből. A feszültségem nagy részét levezettem, és még jól le is sikerült valakit osztanom. Plusz öröm, hogy ez pont Barcaboy volt.

Másnap, mikor már a paddockban sétáltam, felfigyeltem egy fekete hajú nőre, aki éppen a Real Madridos táskájában kutatott.

- Úgy látom, van normális ember is itt Barcelonában - szóltam oda neki spanyolul, mikor elmentem mellette. Értetlenül nézett rám. Megismételtem angolul is.

- Ja, értettem előre is, csak azt nem, hogy mire gondoltál - szabadkozott nevetve. A táskájára böktem, mire elmosolyodott. - Pedig féltem, hogy a másik táskámat kell hoznom, mert kinéznek innen.

- Ha nem a csapatom logós cuccaiban kéne mászkálnom, legalább egy Madrid-öv rajtam is lenne - magyaráztam neki nevetve. Nem álltam meg, mert igazából így is késésben voltam. Tommi ízekre fog szedni.

- Hogy hívnak? - sietett utánam.

- Amelia - mosolyogtam rá.

- Elise - viszonozta a gesztust. - Kedvenced?

- A teljes csapatot imádom - vontam vigyorogva vállat. - Talán Cris, Sergio és Iker a nagyon kedvencek.

- Jó pasik - nevetett.

- Az biztos. - suttogtam vigyorogva.

- Mit dolgozol a Red Bullnál? - bökött a csapat kabátomra.

- Pilóta vagyok - nevettem. Imádtam mikor nem ismertek fel. Döbbenten állt meg. Én pedig vigyorogva sétáltam be a homeba. Jól indult a napom.

Tudat alatt cselekszünk. Becsukunk és kinyitunk egy ajtót. Ugyan azzal a mozdulattal.

- De min vesztetek össze? - mentem akaratosan utána. Feltrappolt a lépcsőn, én utána. Bement a szobájába, én mentem utána.

- Nem érdekes - vágta a pulcsiját a sarokba, majd repült a pólója is.

- De összevesztetek! - kötöttem az ebet a karóhoz. - Holnap válogatott meccs!

- Tudom! - ordított velem. Nem szeppentem meg. Kíváncsi voltam. Lecibálta magáról a gatyát és boxerbe ment be a fürdőjébe.

- De mi volt az ok? - utána akartam menni a fürdőbe, de megállt az ajtóban. Megfogta a szélét.

- Hagyj békén! - sziszegte nekem. Hatalmas lendülettel vágta be az ajtót. Ha nem lépek hátra akkor tuti megfejelem.

- Ramos! - ordítottam.

- Szállj le rólam! - ordított vissza. - Hagyj békén!

- Mi ad okot arra, hogy meccs előtt összebalhézzatok? - ütöttem rá az ajtóra. Kitárta az ajtót dühödten.

- Takarodj már innen! - ordított az arcomba és visszavágta az ajtót.

- Rohadj meg! - ordítottam be neki és ott hagytam. Megfogtam a telefonom és beleléptem lent a cipőmbe. Még a kabáttal se bajlódtam. Kitártam a bejárati ajtót és iszonyatos erővel vágtam be magam mögött, hogy biztosan meghallja.

Megindultam Cris háza felé, de már csak a bejárati ajtó előtt állva esett le, hogy Cris Portugáliában van, hiszen válogatott meccsek vannak.

Eszembe jutott Marcelo, de ő meg Brazíliában van. Iker tuti elsorolná, hogy mit csináltam rosszul, és addig rágná a fülem, míg ki nem békülünk. Visszacsörtettem a házba és bevágódtam a kocsimba.

Jól a gázra léptem. Nem érdekelt, ha lekapcsolnak. Meg se álltam a Torres rezidenciáig.

Mire kiszálltam a kocsiból, Nando a bejárati ajtónak támaszkodva állt.

- Mi van? - förmedtem rá, mikor csak nézett. Félreállt és beengedett a házba.

- 5 perccel korábbra vártalak - nézett az órájára. - Dühöngj nyugodtan. Oliékat elküldtem vásárolni.

- Hogy mi van? - néztem rá. Elmosolyodott.

- Én is ott voltam az edzésen. Láttam, hogy idegesen megy haza Sergio - megvonta a vállát és a játékokkal teleszórt nappaliban ledobta magát a kényelmes kanapéra. - Mivel Cristiano Portugáliában van, én lakom a legközelebb.

- Utálom, mikor valaki ennyire ismer. - morogtam.

- Hát, azt nem tudtam, melyikőtök jelenik meg - nevetett. - Bár sejtettem, hogy te, mivel David és Jesus nálatok lakik pár napig, Sergio nem fog lelépni. Oli megágyazott fent neked az egyik vendégszobában. - tette hozzá. Bekapcsolta a TV-t, és nem figyelt onnantól rám.

- Tudod min vesztek össze? - faggattam.

- Nem - rázta a fejét. - Azt a paprikás hangulatot érzékeltem csak az öltözőben. - Felsóhajtottam. Ledobtam magam mellé a kanapéra és néztem, amit őt. Egész pontosan egy Liverpool meccs ismétlése volt.

- Hiányoznak? - faggattam.

- Én sem faggatlak téged, te sem engem. Na? - nézett rám. Bólintottam. Ezért imádtam.

Egy fél óra múlva Oliék is hazaértek. Nora egyből a nyakamba mászott. Nevetve forgattam meg a levegőben. Óvatosan Leot is a kezembe vettem. Szerettem nagyon a kicsiket.

- Gyere, főzzünk valamit. - mosolygott rám Oli. Megöleltem és adtam neki két nagy puszit.

Nagyon szerettem az egész családot, valahogy nekem mindig ők voltak a minta, ha tökéletes családról volt szó. Persze pontosan tudtam, hogy nekik is vannak gondjaik, de mégis ők voltak azok, akiket elkerül a nagy felhajtás és a sok botrány. Nekem soha nem lesz ilyen életem. Vonzom a bajt.

**

Egész éjjel csak ültem a szépen megvetett ágyon, és gondolkodtam. Sergión, az egész életemen. Hajnali három fele keltem fel és bementem a két kicsihez, adtam nekik egy-egy puszit. Pár óra múlva indult a gépem.

Lent halkan csináltam magamnak egy kávét, és éppen belekortyoltam mikor Oli jött le az emeletről.

- Ne haragudj, ha felkeltettelek - szabadkoztam.

- Nem keltettél fel - mosolygott. - Automatikusan felébredek már hajnali 3 fele. Leonak evési időszaka van - engedett magának egy pohár vizet és engem nézve kortyolgatta. - Te egy percet sem aludtál.

- Hát nem - mosolyogtam rá. - Jár az agyam.

- Szeretnél beszélgetni? - ült le hozzám az asztalhoz.

- Nem tartalak fel - ráztam a fejem.

- Leo majd ha igazán éhes, úgyis felébred - legyintett.

- De akkor felkelti Nandot is, és neki ki kell pihennie magát - ráztam a fejem. Leginkább kifogást kerestem.

- Nando nem kel fel a gyereksírásra - mosolygott. - Megedződött.

- Két kicsi mellett és Pepe Reinával ápolt barátsága okán, nem is csodálkozom - mosolyodtam el.

- Mesélj, Ami - kért kedvesen.

- Látlak titeket együtt, és akaratlanul is a jövőm jut eszembe - sóhajtottam fel. - Hogy eltudnám-e Sergiot apaként képzelni - aggodalmas arccal nézett rám. Félt a dolog kimenetelétől. - És mindig arra jutok, hogy csodálatos apa lenne - egy pillanatra húzódott csak mosolyra a szám. - Aztán eszembe jut, hogy még mennyire fiatal vagyok, és több mint 10 éves pályafutás állhat előttem. Egy jó 36-37 éves koromig simán tudnék versenyezni. - magyaráztam. - Addigra Sergio lesz 40, és biztos vagyok benne, hogy ő előbb szeretne gyerekeket, mint én. De én nem bírnám feladni a pályafutásom ezért. Túl sokat küzdöttem érte.

- Én feladtam mindent - mondta elgondolkodva Oli. - Mikor arra kerül a sor, érezni fogod, hogy mi a helyes lépés. Feladni mindent és családot alapítani, vagy lelépni.

- Te más vagy - húztam el a számat. - Te az első percben tudtad, hogy Nino neked a tökéletes társ.

- Úgy érzed, hogy nem vagyok meg jól Sergioval? - kérdezett rá.

- Megcsaltam, Oli!- tártam szét a kezem. Meglepve nézett rám. - Ő pedig bosszúból szintén megcsalt. Azóta nem billent vissza minden. Egyre többet vitázunk. Ma is elmérgesedett a dolog.

- Nem ő az igazi? - mélyen a szemembe nézett.

- Nem tudom - suttogtam. Láttam a szemem sarkából, hogy Fernando az ajtóban áll. Oli neki háttal ült. Én is csak egy pillanatra láttam a szeplős arcát, vissza is lépett egyből a takarásba. Szóval hallgatózik.

- Ha nem tudod, akkor az már baj - sóhajtott Oli.

- Te minden pillanatban biztos vagy benne, hogy Nando az igazi? - faggattam. Ebből vagy balhé lesz vagy naaaagy, szerelmes összebújás, mikor lelépek.

- Ha vannak is megingásaim, azok a sajtó és főleg a lesifotósok pofátlansága miatt vannak - magyarázta. - Én ahányszor ránézek Fernandóra, érzem a lepkéket a gyomromban, és érzem, hogy megremeg a lábam, mikor úgy néz rám. Szeretem, az összes hülyeségével együtt.

- Ez az igazi évtizedes szerelem - mosolyodtam el. Az ő arcán is egy boldog mosoly jelent meg és bólintott.

- Nekünk is vannak azért gondjaink - jegyezte meg.

- Kinek nem? - tártam szét a kezem. - Addig jó, míg meg tudjátok beszélni.

- Így van - bólintott. - Felkeltem Fernandot, hogy vigyen el - kelt fel a székről.

- Hagyd - legyintettem. - Hadd aludjon. - Nando beállt az ajtóba és dobott nekem egy puszit, intett és a lépcső fele osont nagyon gyorsan. - Itt a kocsim, hazatalálok.

- Vigyázz magadra - ölelt meg.

- Te pedig vigyázz a három kölyökre - nevettem. Vigyorogva bólintott és kikísért. Mikor kiléptem a házból, megcsapott a hideg.

- Pszt! - felnéztem és Nando meztelen felsőtesttel éppen kiesni készült az ablakon. - Kapd el! - tátogta. Értetlenül néztem rá. Egy nagy csomó valamit dobott le. Pont a kezeim közé. Két mez volt és a hozzá tartozó nacik. Egy Chelsea mez és egy spanyol válogatottas. Először valami fura volt a Spanyol mezben. Aztán leesett. Az új mezük!

- Köszi - tátogtam vissza. Kacsintott és már el is tűnt. Mosolyogva szálltam be a kocsimba. Még nem is láttam az új mezeket. Valószínűleg tegnap kapták meg őket. Ott virított rajtuk a VB-t jelző csillag. Tisztában voltam vele, hogy az esti meccsig jobb, ha nem mutogatom senkinek, mert Fernando megütheti a bokáját.

- Őrült Kölyök - csóváltam a fejem, már Madridban kocsikázva. Mikor haza értem, egy pillanatig csak néztem a házat. Nem égett villany. Mindhárom focista az igazak álmát aludta. Reméltem, hogy Jesus is épp annyira mélyen alszik, mint Sergio vagy David.

Halkan kikapcsoltam a riasztót, és bementem a házba. Becsuktam az ajtót és egyből az emeletre mentem a szobámba. Sergio ajtaja csak be volt hajtva. Úgy tűnt, azért várt haza.

Gyorsan és minél halkabban bepakoltam a bőröndöm és csöndben leosontam vele a földszintre. A hűtőből elvettem egy üveg vizet, és már indultam is kifelé. Az ajtóban álltam meg és néztem vissza. Bementem a konyhába, és írtam egy üzenetet Sergionak, hogy elmentem tesztelni. Kiléptem az ajtón, gyorsan bezártam, és visszakapcsoltam a riasztót. Beszálltam a kocsiba és nehéz szívvel hajtottam el. Utáltam úgy elmenni, hogy vitáztunk. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt így már helyre se fogjuk tudni hozni.

Sóhajtva szálltam ki a kocsiból a reptéren. Ellenőrzések hátán ellenőrzések. Mikor túljutottam mindenen és már a gépen ültem, kezdtem utálni az egészet. Semmi kedvem nem volt tesztelni.

**

Már a hotelbe léptem be mikor feleszméltem a gondolataimból.

- Legyen szíves odaadni Sebastian Vettel szobájának a kulcsát - mentem a recepciós csajhoz.

- Sajnálom hölgyem, de nem tehetem - nem voltam olyan hangulatban, hogy egy okéval tovább lépjek.

- Ideadja, vagy felverem az egész hotelt, és megkeresem a csapatfőnököm, hogy ezt vele rendezze el - próbáltam mosolyogni, de szerintem vicsor volt, ami az arcomon ült. Végül csak odaadta.

- De a szoba tulajdonosa éppen alszik! - akadékoskodott. Menet közbe intettem be neki. Nem érdekelt semmi.

Felmentem a lifttel és kinyitottam Sebi ajtaját. Berángattam a bőröndöm és visszazártam az ajtót. Lerúgtam a cipőm, és ledobtam a kanapéra a kabátom. Pólóban és gatyában mentem be a hálóba. Sebi semmit sem sejtve szuszogott a fehér paplan alatt. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy nem kéne felkelteni, de aztán az is beugrott, hogy vagy ez, vagy nem alszok egész éjjel. Esetleg Crist keltem fel egy meccs előtt. Így inkább bevetődtem Sebi mellé. Ijedten ült fel.

- Ami? - hunyorgott rám. - Mit művelsz?

- Alszok - ásítottam egyet. Lerángattam a farmerom és ledobtam a pólóm. Betakartam magam és a fejem alá gyűrtem az egyik kispárnát.

- De miért itt? - nézett rám álmos arccal.

- Mert veszekedtünk Sergióval, és vagy beszélgetünk és egyikünk sem alszik, vagy kussba visszafekszel, és eltűrsz magad mellett pár óráig - még nézett engem egy ideig kicsit megbotránkozva. Valószínűleg nem mindennapi eset, hogy valaki befekszik mellé hajnalban, csak úgy. Végül visszafeküdt. Egyből odabújtam hozzá. Kicsit megfeszült, de pár perc után átölelte a hátam és hagyta, hogy a vállán aludjak.

Egész gyorsan el tudtam aludni szerencsére.

**

Reggel 8-kor keltünk, ami nekem nem sok alvást jelentett. Átköltöztem a saját szobámba, hagytam Sebit készülődni. Ma ő tesztelt. Annyira fáradt és álmos voltam, hogy már tudtam egyedül is aludni.

Délután keltem csak fel. Ettem, és megnéztem hány hívásom volt. Négyszer hívott Cris, kétszer Oli és kétszer Fernando. Hívott Piqués is, de csak egyszer, és Villa is megpróbálkozott elérni. SMS-t viszont csak Cris és Nando írtak.

„ Majd ha felkelsz, csak egy számot kérek, hogy vagy. 10-es skálán. Nem zaklatlak. C.R.”

„ Mi van veled? Miért nem veszed fel? Jól vagy? Minden rendben? Sergio elég rossz állapotban van, de Iker már kezelésbe vette.. Nino”

Crisnek írtam egy 3-ast, Nandonak meg csak visszaírtam, hogy élek, egyben vagyok. Majd visszafeküdtem aludni.

Csak másnap reggel keltem fel. Felöltöztem, és mentem is a pályára tesztelni. Négy napom így telt. Ha nem teszteltem, akkor aludtam. Fáradt voltam lelkileg, és ez kijött rajtam testileg is. Sőt, kezdtem érezni, hogy beteg leszek.

Mikor négy nap után haza mehettem úgy éreztem magam, mint egy zombi. Nem is haza mentem, hanem egyből Crishez. Már hajnali egy is volt mire oda értem. Kikódoltam a kaput, majd a riasztót, és beengedtem magam. Visszakódoltam a riasztót, le dobáltam a cuccaimat és ahogy pár napja Sebivel is eljátszottam, most Crishez mentem be a hálóba. Levetkőztem melltartóra meg bugyira, átmentem Cris gardróbjába és kiszedtem egy pólót magamnak. Felemeltem a takarót és bebújtam Cris mellé a hatalmas francia ágyba. Nem az első alkalom volt, hogy átjöttem hozzá, így nem is volt kiakadva, mint Sebi, mikor felébredt.

- Gyere ide - nyújtotta felém a kezét. Szorosan a mellkasába bújtam, és éreztem, ahogy a könnyeim utat törnek. Elegem volt a világból. Nem akartam semmit se csinálni, csak feküdni egész nap. Cris a hátam simogatta egészen addig, míg álomba nem sírtam magam. Fogalmam sem volt, hogy tudja-e, mi bajom. Fájt, ahogy Sergio viselkedett velem, és ez felgyűlt most bennem nagyon.