Nem a betegséget, hanem a beteget kell gyógyítani!

Cris egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Jött oda, ahova én mentem.

- Egyáltalán hogy jutottál be? - álltam meg a mozdulatban, mikor már a szobámban akartam levenni az overállt.

- A versenymérnököd elrendeztette, hogy beengedjenek - vont lazán vállat.

- Milyen jól megy egyeseknek - mosolyodtam el. Hangom még mindig alig volt.

- Ezt úgy mondod, mintha neked nem lenne mindenhova érvényes belépőd - húzta fel a szemöldökét. - Még az öltözőbe is leengednek! - Elmosolyodtam és csendben öltöztem át. Próbáltam minél kevesebbet köhögni.

- Nem félsz, hogy elkapod? - néztem rá.

- Elég erős a szervezetem, csak nem kapom el. - Nem nagyon érdekelte. - Majd nem cserélek veled testnedveket - vigyorgott.

- Fúj - húztam fel a számat.

- Fúj? - nézett rám vigyorogva. - A csók, a puszi a szex, ezekre gondoltam.

- Tudom, de ez így durván hangozott - suttogtam.

Még átmentem a csapatorvoshoz, aki adott vénásan lázcsillapítót, és a köhögésemre is kaptam gyógyszert, de többet nem tudott a helyszínen tenni. Tovább lettem küldve a madridi dokimhoz.

Magángéppel mentünk haza, amit durvának véltem, de ugye nekem most csöndes létezés van.

Madridban az orvosom csak megcsóváltam a fejét, mikor megnézte a leleteim, meg a mellkasi röntgenem.

- Amelia, miért nem jöttél előbb? - érdeklődött kedvesen.

- Teszteltem - mondtam rekedten. Felsóhajtott. - Ugye ott tudok lenni az évadnyitón? - kérdeztem meg. Belenézett a naptárjába.

- Ha fekszel végig, nem mozogsz, és semmi olyat nem csinálsz, amitől a légzésed szaporább lesz, akkor ott lehetsz - mondta. - De csak ha nincs szövődményed.

Elgondolkodva mentem ki a rendelőből, ahol Cris várt. Minden hova ő cipelt. A bokája rendben volt már, most még a felkészüléssel volt elfoglalva.

Ahogy hazaértünk, Cris egyből a szobám felé terelt.

- Ha gondolod, jöhetsz hozzám is - nézett körbe a szobámban.

- Minden oké lesz - mosolyogtam rá. Kétkedve bólintott.

- Figyelni fogok - bökött felém az ujjával mikor már az ágyamba feküdtem.

- Nem is látsz át - kötekedtem.

- Vissza lett vágva az összes bokor, szóval átlátok. - Elhúztam a számat. Intett és kiment. Pár perc múlva csukódott a bejárati ajtó.

Orrig magamra húztam a takaróm és próbáltam a köhögésem és a nehéz légzésem ellenére aludni.

- Gyűlölöm Angliát - morogtam.

**

Aludni nem tudtam, de jól esett a fekvés. Viszont mikor meghallottam a bejárati ajtót nyílni, egyből felültem. A takarót magam köré csavartam, mert fáztam és kibotladoztam a lépcső tetejére. Óvatosan, lépésről lépésre megindultam lefelé a falnak támaszkodva.

- Hé, te miért nem fekszel? - sietett elém Sergio. - Azt hittem, alszol - csóválta meg a fejét.

- Annyira nagy marhaság volt elmenni innen. - Próbáltam úgy beszélni, hogy értse, de egyre nehezebben ment.

- Ebben egyet értünk, de mindenki elköveti a saját hibáit - mosolyodott el. Nagyon lassan lépett elém. Már nem féltem tőle. Nem éreztem, hogy elöntene a pánik. Rettentő óvatosan ölelt meg. Mintha egy rendkívül törékeny valami lennék.

- Örülök, hogy itt vagy, de miért nem Crissel pihengetsz inkább? - Kedvesen, már-már hihetetlenül lágyan kérdezte. Olyan féltőn nézett rám, mint 8 éves korunkban, mikor hátba rúgtam dühömben, és az én lábujj csontom tört el.

- Miért lennék ott? - értetlenkedtem.

- Szeretitek egymást - úgy mondta, mintha nagyon hülye kérdést tettem volna fel.

- De hát.. - nem tudtam befejezni, mert köhögnöm kellett, így remek alkalom volt neki, hogy belevágjon.

- Én Larával vagyok, oké? - mosolygott. - És az irántad érzett testvéri szeret sokkal nagyobb a lelkemben, mint a szerelem feléd.

- Azért vagyok itt, mert inkább téged fertőzzelek meg - mosolyodtam el.

- Ne köhögj rám, meg ne igyál bele az üvegembe, és nem tudsz megfertőzni - mosolygott. - Most pedig menj pihenni. Ja meg tessék bevenni a gyógyszereidet.

4 féle tablettát írtak fel, és valami hülye szirupot.

- Egyáltalán mi a bajod? - érdeklődött mikor az általa megcsinált levest diktálta éppen belém, bár undorodtam minden kajától.

- Még nem tudja a doki - válaszoltam rekedten. - Valószínűleg hülye tüdőgyulladás - morogtam.

Sergio addig piszkált, míg fel nem mentem aludni. Az egyik gyógyszerben lehetett valami, mert gyorsan elaludtam.

**

Csak másnap ébredtem már fel, ami komoly zavart okozott a napomban. Míg Sergio és Cris is edzésen voltak, én leginkább TV-ztem. De ahogy vége lett az edzésnek, mindketten jöttek szórakoztatni, és még Iker is benézett. Este 5-re kellett visszamennem a dokihoz, amihez nem volt se kedvem, sem erőm.

Sergio vitt el, mert Crisnek itt volt a kisfia és én hazaparancsoltam.

- Neked nincs jobb dolgod, mint hogy engem furikázol? - faggattam Sergiot.

- Lara dolgozik, és miért ne lenne rád időm? - mosolygott. Felkísért a dokihoz, ahol soron kívül bemehettem, magammal rángatva Sergiot.

- Amelia, minden kötelező oltást megkapott fiatalabb korában? - kérdezte a doki a kartonomat lapozva serényen.

- Ezt soha nem tudtam - morogtam. - De gondolom igen. Különben nem mászkálhatnék a világban csak úgy. Bár ha olyan országba megyünk, megkapom a szükséges védő oltásokat. - magyaráztam.

- Miért is lényeges ez? - tette fel az én fejemben is megfordult kérdést Sergio.

- Kint voltál a Dél- Afrikai Foci VB-n? - kérdezte a doki.

- Nem, a Forma 1- miatt nem volt időm - ráztam meg a fejem. - Azóta is sajnálom, hogy nem voltam ott. - Sergio fél mosollyal csóválta meg a fejét. - De mi ez kihallgatás?

- Ön ott volt - nézett Sergiora. Nem kérdezte, kijelentette. Ki ne tudná Spanyolországban, hogy kik a Nemzeti Váltogatott tagjai.

- Miért jelentős ez az információ? - értetlenkedett még mindig Sergio. Én inkább leültem a kezelő ágyra. Jó ebből már nem sülhet ki.

- Az összes közeli barátja kint volt Dél- Afrikában. Önök bizonyára minden oltást megkaptak - magyarázta a doki. - De Amelia, az ön kartonjában nincs nyoma TBC elleni oltásnak.

- He? - kérdeztem vissza értelmesen.

- Nem kapott meg egy kötelező oltást, ami nem tudom, hogy lehet, és még inkább nem értem, hogy lehetséges, hogy a világot járja, és még mindig nem kapta meg. - Felsóhajtott a doki. - A szövettani eredmények és minden arra mutat, hogy az egyik barátja érintkezett TBC-s személlyel kint és mivel ők védettek, a maga szervezetét támadta meg, vagy pedig Ön szedte össze.

- De a VB-nek már több mint fél éve vége! - vágta rá Sergio. Én csak ültem a kezelő ágyon és néztem a dokit. Ez a pasi viccel velem.

- Ezek a tünetek amik Amelianak vannak, már a második stádiumos tünetek - magyarázta. - Bizonyára volt az elmúlt pár hónapban beteg. - Csak bólintottam. Sergio pedig bambán nézett hol rám, hol a dokira. Szóval tüdőtuberkulózis. Ez ijesztően hangzik, és cseppet sem úgy, mint amivel pár hét múlva versenyezhetek.

**

*Iker*

Sara ledőlt a mellkasomra, és mint egy kiscica, úgy bújt hozzám.

- Szeretlek - duruzsolta. Mielőtt válaszolhattam volna a meghitt pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg.

- Én is szeretlek. - nyomtam egy puszit a mézédes ajkaira, és átfordultam a másik oldalamra, hogy elérjem a telefont. Sergio neve villogott a képernyőn.

- Csáó Sergio - vettem fel. Sara felsóhajtott mellettem, és felült az ágyban.

- Iker! - a hangja zaklatott volt, így egyből felültem én is. Oda a kellemes hangulat.

- Baj van? - kérdeztem egyből. Sara rám nézett a válla fölött, de mikor picit megráztam a fejem, hogy majd később elmondom, felkelt, és lassan átsétált a fürdőbe. Bőven volt időm jól memorizálni minden porcikáját, most nem fedte ruha.

- Aminek tüdőtuberkulózisa van. - Annyira fájdalmasan és aggódva mondta, hogy nem volt kétségen a szavai igazságában.

- Még fertőző? - kérdeztem. Egyből bűntudatom lett, hogy a csapatomért aggódom legelsőnek. Bár Ami nem bírná elviselni, ha miatta lenne valakinek baja.

- Már nem fertőző, de mi régebben megkaptuk az ellenszérumot még, és a VB előtt is, hogy biztos legyen - magyarázta.

- Igaz - fújtam ki a levegőt. - Nagyon rossz az állapota?

- A doki szerint, mivel nagyon egészséges a szervezete a sportolás miatt, meg ugye figyelnie is kellett rá kiskora óta, így nem annyira döntötte le a lábáról. - Közben már a ruháimat rángattam ki a szekrényből.

- Meggyógyul? Bizakodó volt a doki ezek szerint? - faggattam. Kezdtem nagyon aggódni.

- Ha szigorúan betart minden előírást, és szedi a gyógyszereket rendesen, fél év alatt sokkal jobban lehet. - Már láttam is a legnagyobb bajt.

- Mi lesz a karrierjével? - Megálltam a gatyám felrángatásában és magam elé néztem. A választ tudtam, de nagyon bíztam valami csodában.

- Nem vezethet többet. - Annyira halkan mondta Sergio, hogy alig hallottam. Beállt egy pillanatra csend. Egy sikeres karrier tört ketté.

- Otthon vagytok? - kérdeztem végül.

- Már igen. Azt se tudom, felfogta-e - motyogta. - Bezárkózott a szobájába, és még Cristianot is áthívtam, de hiába kérleljük, nem nyitja ki az ajtót.

- Odamegyek. - zártam le a beszélgetést. Kinyomtam a telefont és mikor a pólómat húztam át a fejemen, láttam meg Sarat a fürdőajtóban állni.

- Hova oda? - kérdezte kedvesen.

- Ami TBC-s. - Kiült a döbbenet az arcára.

- Viccelsz - suttogta.

- Soha nem viccelnék ilyennel. - Bólintott.

- Veled menjek? - kérdezte, mikor kiléptem a nappaliba.

- Nem vagytok mostanában túl jóban - ráztam a fejem. - De ha megkérlek, felhívnád Olalla Torrest?

- Miért? - ráncolta a homlokát.

- Ami mostanában főleg Olival volt nők közül nagyon jóban - magyaráztam. - A száma ott van valahol a füzetben. De Fernandoé biztosan. Beszélj Olival, és kérd meg, hogyha tudnak, jöjjenek. Bár Fernando nem hiszem, hogy tud majd jönni - elmélkedtem hangosan.

Ami nagyon szerette a Forma 1-et, és egy karrierről lemondani nem kis dolog. De most még egyelőre az élete is veszélyben volt.

Elég gyorsan odaértem a házhoz, és minden teketóriázás nélkül vettem egyből célba az emeletet. Sergio és Cristiano a szobája előtt álltak és mondták a magukét.

- Nem jött még mindig ki? - kérdeztem. Megrázták a fejüket. Oda léptem az ajtóhoz, és halkan bekopogtam.

- Ami, nem lehetsz annyira énközpontú, hogy kárt teszel magadban - szögeztem le. - Mi szépen lemegyünk, és ha úgy érzed, csatlakozz hozzánk, rendben? - Nem érkezett válasz, de reméltem, hogy hallja.

- Megőrültél? - nézett rám Sergio. - És ha valami marhaságot csinál?

- Akkor már rég megtette - suttogtam halkabban. - Akkor már ha bemész, sem tudsz rajta segíteni. - Próbáltam nyugodt maradni és racionális. Letereltem őket a nappaliba, és leültem az egyik fotelbe. Türelmes ember voltam, de ez a helyzet még engem is megbolondított, bár próbáltam kifelé nyugalmat sugározni.