A barátságtól a szerelmet csak egy lépés választja el.

Fogalmam sem volt, mi lesz, ha bemegyek a házba. Kint ültem a kocsiban, és csak néztem a házat, ami évek óta az otthonom volt.

Sergio biztos, hogy bent volt, mivel a fehér sportkocsi bent állt az udvarban. Teleszívtam a tüdőmet levegővel, majd nagyon lassan kifújtam. Nem hagytam magamnak időt tovább gondolkodni. Befordultam az udvarra, és ott kiszálltam. Kiszedtem a bőröndöm és magam után húzva mentem az ajtóhoz. Mielőtt végiggondolhattam volna, mit csinálok, lenyomtam a kilincset, és beléptem a lakásba. Szólt a zene a nappaliban, így oda lestem be. A döbbenet, ami elöntött, kitörölte az aggodalmamat és a félelmeimet a fejemből. Minden szabad felületen mezek voltak szanaszét.

- Hát te mit művelsz? - nyögtem ki nehezen. Sergio az egész közepén állt, két teli dobozzal a lába mellett, és egy doboz a kezében volt.

- Szortírozok - nézett rám. - Nem férnek már el a dolgaim a szerkényben.

- Ezért kidobálod a mezeidet? - emeltem fel pár EB-s mezt.

- Nem dobom ki őket - rázta a fejét. - Kiválogatom őket. Bepakolom mindet a mosógépbe, és vagy elajándékozom, vagy szépen behajtogatom őket, és a kiürített szerkénybe pakolom őket a díj teremben.

- Ezt például nekem adhatod - emeltem meg a régi sevillai mezt.

- Dobd ide - tartotta a kezét. Odahajítottam. Jól megnézte a nyakában a címkét. - Válassz másikat - rázta a fejét. - Ebben a Real ellen játszottam utoljára. Visszadobta, én pedig leejettem a kupacba. Felvettem egy másikat és megnéztem a címkét, de csak két betű volt rajta, meg egy eredmény. Fogalmam sem volt, hogy ez melyik meccs lehetett.

- Az a tied lehet - bökött a mezre. - Osasuna ellen játszottam abban. Messziről megismerem - magam elé tartottam és megnéztem mindkét oldalát. Nekem nem tűnt fel semmi.

- Honnan? - ráncoltam a szemöldököm.

- Az alján a visszahajtás egy vastag csíkban barnás - bökött oda. - Vérzett az orrom. Akkor tört el.

- Soha nem értem meg, miért a mezbe törülköztök - csóváltam a fejem. Úgy tűnt évad szerint válogatja szét, de volt még egy kupac.

- Azok miért vannak külön? - böktem a gyér halomra.

- Azokat elviszem bekerteztetni - vigyorgott. - Az mind valami jó emlék. - Bólintottam, hogy értem. Annyi mez volt a nappaliban, hihetetlen látványt nyújtott.

- Egy gyűjtő rosszul lenne a gyönyörtől - néztem körbe.

- Kell valami? - nézett ő is körbe.

- Csak tőled van 15 mezem - vigyorogtam. - Szerintem nem kell semmi.

Jóval nagyobb szekrényem volt, mint Sergionak, és nekem kettő volt belőle. Az egyiket teljesen elfoglalták a mezek. Amiket kaptam, vagy kértem, és amiket szereztek nekem. Nagyon sok helyről volt mezem. Még pár Barcelonás is árválkodott a szekrény mélyén.

Egész vidáman mentem fel a szobámba. Sergio, úgy tűnik, jól kezeli ezt az egész dolgot, és ez nekem is löketet adott.

- Késő délután megyek Lyonba - szólt be a szobámba, mikor éppen a ruháimat válogattam. - Szerdán délelőtt jövök haza. Eljössz te is, vagy pihensz? - nekidőlt az ajtónak és kíváncsian figyelt.

- Mou szerinted megengedné? - vontam fel a szemöldököm.

- Persze - bólintott. - Nem vagyunk együtt.

- Tudod mit? - ültem le az ágyra. - Nézem TV-ből, te meg hozol nekem francia édességet - vigyorogtam rá. - A visszavágóra pedig elmegyek mindenképpen.

- Rendben - bólintott és már ott sem volt. Végig dőltem az ágyon. Ez így furcsa volt. Túl furcsa.

A nap gyorsan elment. Sergio pakolászott, és zenét hallgatott, én meg leginkább főztem, meg edzettem. Legalább 3 kilót kéne fogynom, ami azt jelenti, hogy a normál testsúlyom, a minimumra csökkenteni, bár így is én vagyok a legkönnyebb pilóta.

Késő délután Sergio tényleg lelépett. Nem adtam neki puszit, és nem öleltem meg. Még szükségem volt a két lépés távolságra, és ezt mázlimra megértette.

- Mindig is utáltam egyedül lenni ebben a hatalmas házban. - sóhajtottam.

Végül késő estig lent voltam az edzőteremben, és dolgoztattam az izmaimat. Az év elején sérült lábam miatt kellett felmennem. Lüktetve fájt, amit utáltam. Eddig semmi baj nem volt vele. Beájultam az ágyba, és csak arra volt erőm, hogy a takarót magamra húzzam.

**

Szabályosan végigremegtem a Lyon elleni BL meccset. Nagyon izgultam a srácokért. Pár éve mindig itt kapunk ki. Először úgy tűnt, nyerni fogunk, de egy döntetlenre felhozta magát a Lyon. Nekünk még ez is jó volt, hiszen a visszavágó itt, Madridban lesz.

A meccs végeztével Elise egyből hívott. A hétvégén egész jól összeismerkedtünk. Pár órát beszélgettem vele. Tudta, hogy ismerem a játékosokat, de nem kérte, hogy mutassam be őt. Ez nálam nagyon jó pontnak számított, mivel sokan csak azért akartak velem barátkozni, hogy megismerhessék a válogatottat, vagy a Real Madridot.

Mikor leraktam a telefont, egyszerűen csak bedőltem az ágyba. Írtam egy sms-t Crisnek, Sergionak meg Ikernek majd a telefonommal a mellkasomon aludtam el.

**

Elég passzív napom volt szerdán. Sergio ugyan haza ért délelőtt folyamán, de tusolás, átöltözés és kajálás után már el is ment valamerre. Azt mondta majd este megtudom, ha kész vagyok rá. Cris volt az, aki elpletykálta, hogy Serg kedden egész nap valakivel telefonon beszélt, vagy írogatott valakinek. Tehát nő volt a dologban, és ezért tudom meg csak akkor, ha kész vagyok rá. Ő már tovább is lépett, vagy legalábbis nagyon próbálkozik.

Este pont a kanapén pihentem, mikor hallottam az érkező kocsi hangját, de csak akkor figyeltem fel, mikor meghallottam a beszélgetést. Egy nővel érkezett. Az ajtó felé néztem, és Sergio lesett be rajta.

- Szeretnék bemutatni neked valakit - feltérdeltem a kanapén, és érdeklődve néztem az ajtóra. Sergio szinte úgy rángatta oda szegény lányt maga mellé. - Lara Alvarez, ő itt Amelia Semvilla. És fordítva - mutogatott kettőnk között.

- Szia! - Láthatóan nagyon utálta a helyzetet. Ismertem a nőt látásból. Riporter volt, és TV-s. A zavarából ítélve pontosan tisztában volt vele, hogy Sergio exe vagyok. Furcsa, rossz érzés volt a mellkasomban, ahogy a nőt néztem. Egy-másfél hete még engem ölelt magához Sergio. A csaj mégis szimpatikus volt, annak ellenére, hogy riporter. Felkeltem és próbáltam a zavarát oldani. Odamentem hozzá és adtam neki két puszit.

- Bocsi, hogy csak így fogadlak - mutattam végig magamon. - De valaki nem szólt, hogy vendégünk lesz - néztem szúrósan Sergiora. Valahogy ez az egész rossz érzéssel töltött el. - Viszont van vacsi a konyhában - böktem arra felé. - Én meg átnézek Crishez. Az előbb siránkozott, hogy régen beszélgettünk. - Sóhajtottam, és megforgattam a szemem. Kamu volt az egész, de nem akartam itt maradni. Beleléptem a cipőmbe, és a pólómra rávettem az előtérben felakasztott vastag pulcsim.

- Jók legyetek - erőltettem magamra egy vigyort és leléptem.

Crisnál beengedtem magam, és reméltem, hogy semmi programja nem volt ma estére. Mivel be volt zárva a ház, gyanítottam, hogy vagy a mozi teremben van, vagy fürdik, esetleg alszik már.

Végül a hálóban találtam meg. Aludt vagy sem, bevetődtem mellé.

- Ami? - hunyorgott rám. - Mit csinálsz itt? - dörzsölte meg a szemét.

- Sergio felhozta Larát - tájékoztattam. - Nagyon úgy tűnik, hogy neki ennyiből le is van tudva a kapcsoltunk.

- És féltékeny vagy? Vagy mi bajod? - ráncolta a homlokát. - Nem egyszer láthattad már, milyen Ramos. Egyébként meg, míg nem voltál itthon, 4 napig depressziós volt és szerintem minden este részeg. Legalábbis a reggeli másnapos fejéből erre gondolok.

- Akkor szarul érezte magát? - vontam fel a szemöldököm. Cris sóhajtva ült fel az ágyban.

- Igen - bólintott. - Ahogy Ikertől hallottam, leginkább azért, mert majdnem bántott és félsz tőle. Meg félt, hogy teljesen elhidegültök.

- Tehát az ő oldaláról inkább tartotta egyben ezt a kapcsolatot a két évtizedes barátság, és a birtoklási vágya, mint a szerelem? - kérdeztem picit mérgesen. Cris méregetett egy kicsit, majd egyszerűen bólintott.

- Utálom a pasikat - vágtam magam hanyatt.

- Kösz - morogta.

- Te más vagy - legyintettem. Meglepve nézett rám.

- Kezded? - bökött meg végül.

- Folytatom - vigyorogtam. - Asszem, én egy kicsit mindig is szerelmes voltam Ramosba - vallottam be halkan. Így végig gondolva annyira egyértelmű volt. Ez tipikus lenne tőlem.

- Minden barátnőjét elüldöztem - horkantottam fel. - Soha nem bírtam, ha valaki mellett megállapodott.

- Nekem is üldöztél el 1-2 barátnőmet - dőlt ő is hanyatt.

- De azok borzalmasak voltak - néztem rá. - És igazából annyira nem üldöztem el őket. Vagy menekültek maguktól, vagy menekültél te magadtól.

- Ja - szusszantott egyet.

- Irinát se üldöztem el. - mutattam rá. - Pedig szívesen átrendezném az arcát, meg a fogait - mosolyogtam édesen Crisre, aki ezen csak nevetett.

- Mi van, ha haza megyek és épp a nappaliba csinálják? - fordultam hírtelen Cris felé, aki láthatóan elég álmos volt.

- Akkor ott csinálják - sóhajtott. - Eddig nem zavart.

- És ha a konyhában? - Éreztem, hogy lassan túlpörgök. - Nehogy mááár! Nehogy ott csinálják! - Undorodó arcot vágtam.

- És mi van, ha nem is fekszenek le? - vetette fel.

- Hoztál már fel csajt úgy, hogy nem volt szándékodban megfektetni? - egy pillanatra elgondolkodó arcot vágott.

- Jó akkor csinálják - felém fordult ő is, és lehunyta a szemét. - Ne görcsölj rá.

- De Cris… - kezdtem, de befogta a számat.

- Lenyomtam egy elég nehéz meccset, és azóta nem nagyon tudtam aludni. Csönd, vagy menj haza duzzogni. - Befogtam inkább. Jó pár percig néztem a sötétségbe burkolózott szobát, majd halkan távoztam.

Hazamentem, és félve lestem be a konyhába, de nem voltak ott. Benéztem a nappaliba és Lara a kanapé támlájának támaszkodott, míg Sergio a földön ült.

- Szia! - fordult hátra. - Végre hazaértél - vigyorodott el. - Annyira rohantál, hogy nem hagytál időt, hogy rendesen bemutassam neked az új lakótársunk. - Ránéztem Larára. Ide költözik? Az már sok lenne. A csaj csak mosolygott.

- Ismerkedj meg Viccel - felemelt felém egy szőrcsomót. Először beazonosítani se tudtam. Egy pici kiskutya volt - Hokkaido fajta. Lara segített megszerezni. Bírja a nagy meleget, és tűri az utazást is. Makacs, mint te, de nagyon hűséges.

- Te vettél nekem egy kutyát? - néztem rá döbbenten.

- Azzal a feltétellel maradhat, ha rászoktatod a szobatisztaságra, és az utazásra. Akkor mehet szépen veled, ha nem vagyunk itthon. - magyarázta. Oda léptem a kezéhez, amiben a szőrcsomó nagyon mocorgott.

- Szia Vic - emeltem szem magasságba. - Mekkorára nő meg? - néztem Sergiora.

- Mint egy normál kutya - válaszolta Lara. - A szüleimtől van a kiskutya. Szerencsétekre minden évszakban vannak kölykök. Ennek a kutyusnak meghalt a mamája, azért ennyire kicsi korában kapod meg - magyarázta mosolyogva.

- Sok mindenben hasonlítunk, hallod - magyaráztam a kutyának. Egész este a kutyussal játszottam, aki nagyon kis kíváncsi volt. Ha valami hirtelen zaj volt, egyből beiszkolt a lábam mögé.

- Hát nem egy házőrző típus - nevettem, mikor a leejtett távirányító miatt menekült mögém.

- Ne bántsd, még pici - húzta ki a pici farkincájánál foga Sergio mögülem. A kutyus oda kapott az ujjához, majd felnézett nagy szemekkel Sergiora és megnyalta az ujját.

- Puncos - nevetett fel a focista.

Éjjel az én ágyamon aludt, hogy végig azt hallgassam, hogy minden zajra szűköl. Hajnalba untam meg, és vontam oda a mellkasomhoz. Kényelmesen elhelyezkedett, és a fejét a mellemre hajtotta, a szívem fölé. Utána már csend volt.

**

Másnap Cris is átnézett. Az én bátor kutyusom meg úgy menekült mögém, hogy még a füle se látsszon ki a lábam mögül.

- Mit pánikolsz, kutya? - guggolt le Cris.Elkapta Vicet, és felkelt vele. - Bátor állat - jegyezte meg nekem vigyorogva.

- Vicnek hívják, és ne bántsd! - simiztem meg a fejét. - Szobacirkáló korodban te se voltál bátrabb - vigyorogtam rá.

Vic egész héten utánam mászkált. Ha lépcső miatt nem tudott követni, akkor ugatni kezdett, hogy meg ne feledkezzek róla. Ha edzettem, akkor ott ült, vagy rohangált az edzőteremben. Ha boltba mentem, jött velem, mert esélytelen volt, hogy hiszti nélkül otthon hagyjam. Meglepően gyorsan, már hétvégére rászokott a napi rutinra és a szobatisztaságra.

Szombaton a 0-0-s Deportivo elleni meccs után annyira frusztrált voltam, hogy beleraktam a kiskutyát a kádba és nyakon öntöttem egy nagy adag langyos vízzel, hogy na most fürdést rendezek. Olyan gyorsan rohangált vizesen a kádban, hogy a végén csak ültem, és azzal szórakoztam, hogy oda-odanyúltam, ha megállt. Folyton elcsúszott, hiszen a porcelánon a körmei, meg a vizes szőre nagyon csúszott.

- Most, hogy kimostad a kádat, engedd már meg, hogy lecsutakoljalak - kaptam el a grabancát, mikor meguntam nézni, hogy futkosik a nagy kádban. Nyüszítve kapálódzott a fürdés ellen, de én voltam az erősebb egyelőre.

Büszkén meséltem el a kutya fürdetést Sergionak, aki csak annyit reagált rá mosolyogva, hogy egyszerűbb lett volna kutyakozmetikába vinni. Ez mondjuk eszembe se jutott, de ezt nem kötöttem az orrára.

Lara egyre többet járt hozzánk a héten. Én meg minden erőmmel próbáltam megbékélni a dologgal. Ami elég nehéz volt.

Hétfőn reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Nem is néztem, ki hív csak felvettem.

- Amelia - ásítottam bele a telefonba.

- Szia Ami! - hallottam meg a kékszemű, Forma 1-es pilótatársam hangját. - Lenne kedved a héten találkozni? Elmehetnénk valamerre.

- Te jössz ide, vagy én menjek oda? - kérdeztem ébrebben. Végre valami program. Régen beszélgettem vele, és már kicsit talán hiányzott is. Csak a telefonbeszélgetés alatt jöttem rá, mennyire elhanyagolom a Forma-1es ismerőseimet, barátaimat.

Végülis már szingli vagyok, szóval szabad a csók.