Új Év

Szilveszter után volt közvetlen harmadikán egy meccs, ahol a fiatalok mutathatták meg a Levante ellen mit tudnak. Kikaptunk, de összesítettbe megnyertük a fordulót.

Nekem minden nap 8 órás edzéseim voltak, így reggel 7-kor keltem, és délelőtt 4 óra délután 4 óra után korán aludtam már, mert nagyon kifárasztott az edzés.

Viszont legnagyobb örömömre Tommi, Sebi edzőjét küldték a nyakamra, nem egy spanyol gyilkost, aki nagyon nincs tekintettel rám.

- Mesélj kicsit magadról. - kértem összeszorított fogakkal. Tommi mosolyogva vedte a próbálkozásomat, hogy valami elterelje a figyelmem.

- Mit szeretnél tudni? - kérdezett vissza.

- Van valakid? - faggattam. - Nem azért kérdezem, mert rád mozdulnék. - védekeztem egyből a vigyorát látva.

- Ott a munkám. - vont vállat. Segített felülni a fekve nyomó padra és a lábfejem a vállához illesztette. - Próbálj meg ellökni. - Minden erőmmel próbáltam csak a fájós lábammal ellökni, de nem bírtam.

- Hagyd magad és menni fog! - morogtam.

- Úgy nem ér semmit. - nevetett.

- Sebivel most ki edz, hogy te itt vagy? - kérdeztem szorosan lehunyt szemekkel. Szükségem volt a beszédre, mert úgy éreztem beleőrülök a fájdalomba, ami a vádlim tépte.

- Sebas remekül tud edzeni maga is. - a hangjába volt némi erőlködés így kinyitottam a szemem. Láttam, hogy már be kell vetnie a testi erejét, hogy ne tudjam ellökni. - Na, megy ez. - vigyorgott rám, mikor látta, hogy őt nézem. Ez plusz erőt adott. Egész nap ebből merítettem az erőt. Haladtam nagyon sokat előre mióta Tommi itt van.

Az év első hetének végén voltam orvosnál, és visszakaptam a jogsim. Komoly előre lépés volt, hogy már rövidebb távon vezethettem. Menni már tudtam fájdalom nélkül, de még bicegtem, főleg azért mert az izomvédő még mindig rajtam volt.

Tommi egy hét után hagyott magamra, mert Sebasssal is kell foglalkoznia, és mert a csapat visszahívta. Innentől kezdve ment egyedül is az edzés.

- Elmegyünk bulizni? - kérdezte Sergio egyik este mikor már az egyik spanyol mezembe ültem a konyhába és éppen müzlit ettem. Az elmúlt hétben tulajdonképpen müzli és tészta volt az étrendem, Fogynom kellett, minél többet.

- Fáradt vagyok. - ráztam a fejem.

- Én is, de bulizhatnékom van. - kihúzta a fiókot és kivett magának is egy kanalat. Beült velem szembe a pulthoz és belekanalazott a müzlimbe. - Heti 2-3 meccsem van. De a lábad már kezd helyre jönni, már el tudnál jönni.

- Fáradt vagyok Sergio. - nyüszögtem. - Iszonyúan fáradt. Menj bulizni nyugodtan. Valaki biztos elmegy veled.

- Én veled akartam menni. - mondta teli szájjal. - Kéred? - bökött a müzlimre, amit már csak piszkáltam. Odalöktem elé a még félig teli müzlis tálat és felkeltem a pulttól.

- Tiéd. - bedobtam a kanalat a mosogatóba és megindultam az emelet felé.

Tudtam, hogy Segrnek is nehéz, hogy én a lábammal szenvedek, és szinte csak este találkozunk, mikor befekszik mellém. Vagy meccse van, vagy edzése, így mindig későn jön haza és én minden nap megtartottam a 8 óra edzésemet, bármennyire is kimerültnek éreztem magam.

Most jöttem csak rá igazán mennyire nem foglalkoztam szilveszter óta Sergioval. Rossz érzés volt. Ő bármikor itthon volt sérüléssel mindig foglalkozott velem, még akkor is mikor még nem voltunk együtt. Végigdőltem az ágyán és meg akartam várni, míg feljön, de szinte egyből elaludtam. Csak arra ébredtem fel, hogy befekszik mellém jó pár órával később.

- Sajnálom, hogy elhanyagollak. - suttogtam csukott szemmel.

- Most azaz első, hogy rendbe gyere, és erre nagyon kevés időd van, hiszen Februárba már teszteltek. - magyarázta. - Nem haragszom. Örülök, hogy ennyire keményen dolgozol, és örülök, hogy már sokkal jobban vagy. - magához vont és az arcom kezdte simogatni. Pillantok alatt újra elaludtam.

**
Reggel mikor felébredtem magamtól Serg még nagyban aludt mellettem. Lementem megnézni a meccs beosztását, és akkor láttam, hogy holnap játszanak az Atletico ellen, de a mi stadionunkba lesz a meccs.

Letusoltam, és egy száll tangába másztam vissza az ágyba. Már idejét se tudtam igazán mikor feküdtünk utoljára le, pedig mindketten elég megszállottai voltunk a szexnek.

- Sergiooo. - nyúltam végig a mellkasán. - A szex tilalom csak estére szóóól. - birizgáltam meg a száját. Nem nyitotta ki a szemét csak elvigyorodott.

- Ugye még nincs este? - kérdezte huncut vigyorral. Még mindig csukva volt a szeme.

- Még csak kora reggel van. - súgtam a fülébe. Megborzongott., és a következő pillanatban már alatta találtam magam.

**

- Sapkaaa! - kiabáltam Sergi után. Indult a meccs előtti megbeszélésre, és haza sem jön onnan, mert meccs előtt mindig egy hotelben vannak, pedig most itthon Madridban játszanak az Atletico ellen.

- Melyiket? - kiabált vissza.

- Azt se tudom, mi van rajtad. - mentem át a szobájába, mivel én az enyémbe neteztem. Végignéztem rajta. Szürke gatya volt rajta meg egy fehér póló. Nagyon jól nézett ki. Beálltam a szekrénye elé. Az ágyra dobtam egy szürke zakót és a fekete alapon szürke feliratos sálját. Leszedtem a sapkái közül a szürke sültős sapit és elégedetten rá mosolyogtam.

- Öltözz. - nevetve vette fel a zakót. Átmentem a szobámba és én is felöltöztem.

- Fél óra alatt elrendezed a dolgod? - nézett be. Már fel volt öltözve. A sál csak lógott a nyakába, és nagyon jól nézett ki. Már a sapi is a fején volt.

- Tetszel. Jól mutatsz. - adtam neki egy puszit. Már vezethettem, de hosszabb távon nem. Mivel s standion innen 15 percre volt kocsival, így Sergiot el tudtam vinni, elrendezni a dolgomat meg bevásárolni Serginek, és utána vissza a stadionhoz, hogy Sergi kiszedje a cuccáét a kocsiból.

- Menjünk. - indultam meg. Gyorsan beértünk a stadionhoz, mert nem volt forgalom.

- Lábad? - nézett rám aggódva.

- Nem fáj. - ráztam a fejem. Tényleg nem fájt, húzódott kicsit, de már túl voltam a komolyabb fájdalmakon.

Sergi vidáman szállt ki a kocsiból én pedig hajtottam tovább. Vásárolgattam, és szereztem magamnak csokis nyalókát.

Mikor vissza értem a stadionhoz, Serg már kint várt.

- Pontos voltál. - vigyorgott. - Én is kaptam. - bökött a nyalóka felé.

- Nem. - nyújtottam nyelvet. Megcsókolt és közben kiszedte a kezemből a nyalókámat.

- Héé!! - kaptam utána, de már a szájába volt. Megrángattam a pálcikát, de a fogával erősen fogta.

- Finom. - vigyorgott. Morcosan néztem rá. Reméltem vissza kapom, de nem. Adott egy édes csókot, majd felegyenesedett a kocsiablakból.

- Kijössz holnap? - kérdezte.

- Nem. Pihenek, 2 nap és megyek el, tudod. - húztam picit a számat.

- Drukkolj. - vigyorgott.

- Egyértelmű. - kiintettem és kihajtottam a parkolóból.

Otthon edzettem egy keveset, de utána lefeküdtem aludni, és másnap délig aludtam.

Holnap reggel indul a gépem Angliába, így ma pihenni fogok.

- Fogadok semmi sem lesz a hűtőbe. - morogtam mielőtt kitártam volna az ajtaját. Tegnap Sergionak vásároltam itthonra nem nagyon.

Morogva vettem le a müzlis dobozt a polcról. Kiszedtem a tejes üveget a hűtőből és még magamhoz vettem egy kanalat, hogy teljes legyen az összkép. Egy száll mezbe ültem le a TV elé, és a déli híreket néztem.

Mikor jöttek a sport hírek, és Lara volt, aki magyarázni kezdett inkább átkapcsoltam egy rém unalmas, ömlengős szappanoperára. 10 percig bírtam és inkább kikapcsoltam a TV-t.

Benyomtam a hifit és Dani hangjára próbáltam ellazulni.

Dani az El Canto Del Loco énekese volt, és jó barátom, ahogy az egész banda. Iker és Fernando által ismertem őket meg évekkel ezelőtt.

A dobozból kanalaztam a számba egy nagy adag müzlit, majd mikor már megfulladni készültem s száraz cucctól ittam rá tejet.

Éppen teljesen tele volt a szám, mikor megszólalt a telefonom az asztalon. Magamba szentségeltem, és próbáltam leküzdeni a torkomon a müzlit.

’ Sebastian Vettel’ állt a kijelzőn. Felkeltem és odasiettem a mosogatóhoz. Kiköptem a müzlit, mert nem bírtam lenyelni, már fájt az állkapcsom.

- Szia! - vettem fel mikor már nagyjából üres volt a szám.

- Szia, zavarlak? - kérdezte kíváncsian.

- Nem, csak majdnem megölt egy nagy adag müzli. - nevettem.

- Elég borzalmas halálnemnek hangzik. - nevetett ő is. - Csak gondoltam érdeklődöm, hogy te mikor érkezel a Gyárba. Mert nagyjából egyeztethetnénk, és akkor nem kell annyit ugráltatni a csapatot. - célzott arra, hogy sofőr jön értünk, ami kicsit szívás, ha Forma 1-es pilóta vagy.

- Holnap a reggeli géppel megyek. - magyaráztam. - Olyan 11 fele érek oda.

- Az jó, mert én 10 körül érek oda, szóval akkor megvárlak. - érkezett a lelkes válasz. - Tommi mondta, hogy már sokkal jobban vagy. Futni már tudsz?

- Kocogni igen. - gondoltam vissza mi az, ami már nem megterhelő annyira. - Sprintelni még nem.

- Akkor elehetünk majd futni. - hallottam a hangján, hogy vigyorog. - Most simán legyőzlek.

- Mocsok. - nevettem.

- Februárba, kocsiba tudsz majd ülni már tesztelni? - érdeklődött.

- Azon vagyok, hogy én is tudjak tesztelni. - nyugtattam meg. - Nem hagylak egyedül. - nevettem.

- Helyes. - nevetett ő is. - Le kell tennem, vigyázz magadra! Hát akkor találkozunk holnap.

- Bizony. Te is vigyázz magadra, szia! - köszöntem el mosolyogva. Mindig feldobott, ha Sebivel beszéltem és ezt utáltam, mert eszembe jutott a kis szöszi feje.

Helyes gondolat vagy sem, de szívesen leteperném, és ez volt az, amitől tartottam. Sóhajtva idéztem fel Sergio vigyorát, huncutul csillogó szemeit, és a csókját.

- Francba. - morogtam. Most már vágytam arra, hogy Sergio haza jöjjön, és lerángathassam a ruháit. Beleléptem a cipőmbe, és megindultam kifelé a házból, hogy átmegyek Crishez kisírni magam, de mikor kiléptem a házból akkor esett le, hogy Cris is Realos.

- Megint csak francba. - morcosan mentem vissza a házba. Eszembe jutott Iker, hogy talán hozzá is átmehetnék. Megint meg akartam indulni kifelé, de már a kilincset fogva egyszerre két dolog is eszembe jutott. Először, hogy Iker is Realos tehát nincs otthon, a másik pedig, hogy egy száll spanyol mezbe, bugyiba meg sportcipőbe toporgok az ajtóba. Nekidöntöttem a homlokom az ajtónak és elkezdtem nevetni. Csak én lehetek ennyire őrült.

Egyszer csak kopogtattak az ajtón, ami külön fájdalmat okozott mivel a homlokom az ajtónak támasztva álltam. Morogva nyitottam ki az ajtót, de totál le is döbbentem, mikor egy teljesen ismeretlen pasi állt az ajtóba.

- Miben segíthetek? - próbáltam kedves hangnemet megütni. Nem volt semmi egyenruhába, vagy valami jelzés sem volt a ruháját. Tehát nem közszemély volt, azaz ha az orrára vágom az ajtót, nem vétek a törvény ellen. Ettől egyből jobb kedvem lett.

- Amelia Semvillát keresem. - mosolygott rám. - Közben szűrűn reménykedem, hogy te vagy.

- Milyen indokkal keresed? - kérdeztem faarccal. A megjegyzésére jutott eszembe, hogy még mindig egy szál mezbe vagyok, de nem adtam meg neki az örömöt, hogy takargatni kezdjem magam. Abba reménykedtem, hogy a bugyim azért nem villan ki.

- Egy spanyol divatlapmenedzsere vagyok. - kezdett bele. - De szeretném ezt bent megbeszélni. - nézett be mellettem a házba.

- Győzzön meg, hogy érdemes beengednem. - álltam teljesen el az ajtót. A menedzserek telefonon keresnek meg, és nem is engem, hanem először a csapatot, így jogosan voltam bizalmatlan.

- Megfogtál. - emelte fel a kezét sóhajtva. - A szomszédban lakik az apám, és egy időre ide költöztem én is. - magyarázta vigyorogva. - Mesélte, hogy mennyire rossz viszont ápol veled, és mikor elmondta miért át akartam jönni bocsánatot kérni apám nevében.

- Nem haragszom rá. - mondtam. - Csupán nem hívom át teázni, és meccset nézni. - be akartam csukni az ajtót, de nem hagyta.

- Szeretnélek a sérelmeidért kárpótolni. - magyarázta. - Eljönnél velem vacsorázni? - kedvesen és bájosan mosolygott.

- Nem. - vágtam rá. - Barátom van, akinek ma este meccse lesz. Ez a programom mára. - megint be akartam csukni az ajtót, de nem hagyta.

- Nem rád akarok mászni, csupán meg akarlak ismerni. - mondta. - Nézzük együtt a meccset?

- Nem! - erőből nyomtam már az ajtót, hogy be tudjam végre vágni az orra előtt, de nem hagyta. Erősebb volt nálam. Kezdtem pánikba esni, mivel se Sergio se Cris nem volt itthon, hogyha baj van megvédjen. A lábam sem volt még tökéletes.

- Menj el. - kértem a fogaim közt szűrve.

- Te félsz tőlem? - kérdezte döbbenten. Be akart jönni, de nem hagytam.

- Menj el! - kiabáltam.

- Hééé! Nem kell tőlem félned! - hátra lépett és hagyta, hogy bevágjam az ajtót. Lerogytam és próbáltam a légzésemre figyelni. Iszonyúan megijedtem.

**

Meccsek jöttek-mentek az újévben, én pedig nemsokára ott találtam magam az Atletico- Real visszavágón.

Mona mellett ültem a kispadoktől nem messze, és egy pillanatra eltakartam inkább az arcom, mikor Iker mintha egy pillanatra befagyott volna, így oda ért az egyik játékos, és az elrúgott labda megpattant az ellenfél lábán, így elég veszélyes helyzetet okozva.

Szerencsére utána nem sokkal Sergio passzból Cris gólt rúgott, és hogy elejét vegyék a napokban nagy pletykáknak, Cris egyből Sergihez ment és szorosan megölelte. Mindenki oda ment hozzájuk. Vezettünk, és összesítettben így már nagyon az Atletico előtt voltunk. Ez persze nem tetszett az ellenfél szurkolóinak, de ők meg kit érdekeltek jelen helyzetben?
- Mindenki kicsit rájátszik az esésekre. - jegyezte meg mellettem egy Real mezben ugráló férfi.

- Meg mindenki rugdos a másiknak kicsit. - a zászlóm-lengettem, bár a kesztyűs kezem már fázott. Az orrom is már lefagyott pedig még csaj fél órája ment a meccs.

- Kezdjünk el skandálni és ugrálni. - nézett rám Mona. - Kezdek fázni.

- Mit skandáljunk? - néztem rá vigyorogva. - Ugrálást meghagyom neked, de nem bánom, ha ordítani kell.

- Himnusz? - kérdezte a pasas aki az előbb is már hozzám beszélt. Mire válaszoltam volna, Di Mariat a földre került, így egyből fütyülni kezdtek körülöttem. Számba vettem a mutató és hüvelykujjam és én is csatlakoztam a táborhoz. Felrúgták, és még sárgát sem kapott a tettes.

- Hajrá Királyigárda! - kezdtem el ordítva skandálni. Senki nem nézett hülyének, a Realosok csatlakoztak hozzám. Mona ugrálni kezdett, így pár perc múlva az összes fehér mezes szurkoló ugrált és skandált. Kevesebben voltunk, mint az Atletico szurkolók, te elnyomtuk az ő skandálásukat.

- Mi vagyunk Madrid legjobb csapata! - hallottam meg mögöttem egy ordítást. Egy tucat Atleticos szurkoló volt mögöttünk pár sorral. Mindkét csapat madridi volt, így elég gyakran játszott a két csapat egymás ellen, hiszen volt városi derbi is.

- Örök másodikok vagytok! - nevetett az arcába a fehérmezes szurkoló. Mindenki nevetni kezdett. Mikor legközelebb oda néztem szét kellett őket szedni már, mert egymásnak estek.

A meccs gyorsan elment, és már a második félidőben jártunk, mikor az Atletico szurkolók megtalálták a hangjukat igazán. Én a helyemen ültem és narancsomat eszegettem.

Mikor korán elvégzett szabadrúgásért Cris kapott egy sárgát csak a fejem csóváltam. Egyre hidegebb volt.

- Kezdek nagyon fázni. - néztem Monára.

- Én nem. - rázta a fejét.

- Azért mert te tudsz ugrálni. - bólintottam. A hátamra terítettem a zászlóm és az orromig felhúztam a Realos sálam. Behúztam a kabátom ujjába a kesztyűs kezem és picit rugóztam amennyire tudtam. Folytonosan eladott labdák a másik csapattól sok mindent elárultak. Kicsit aggódva néztem, mikor Ronit mutatták közelről a kivetítőn és fájdalmas arcot vágott. Aggódtam, nehogy baja legyen.

- Nem értem miért reklamálnak, mikor egyértelműen odarúg a másik lábára? - kérdezte Mona.

Már meg sem lepődtem, mikor Sergio sárgát kapott. Bár miután bejátszották, hogy az ellenfele előtte hogy odalépett neki felkeltem és fütyülni kezdtem mikor a bírót mutatták. Megint Sergiot hozták ki rossznak.

- Hagyd, tök mindegy. - legyintett Mona.

- elegem van a Spanyol bírókból! - morogtam. Mikor már visszaültem volna duzzogva körülöttem mindenki skandálni kezdett megint, még Mou is mutogatott, hogy hangosabban.
- Nee! - sikítottam fel, mikor Khedira a földön maradt. Mentek is be hozzá az orvosok.

- Remélem nem komoly. - rágódott Mona.

- Remélem, kiállítja azt a mocskot! - céloztam Forlanra aki belépett Khedirának.

- Nem tud vissza állni. - állapította meg Mona mikor Gago felment a pályára.

- Miért nem kapja meg a második sárgát? - dühöngtem.

- Mindegy. - sóhajtott Mona. Morogva ültem le, de fel is ugrottam mikor Marcelo gólját lesnek fújták be.

Fejcsóválva néztem tovább a meccset. Volt még pár sárga és a hosszabbításban egy helyzetünk, de már nem volt semmi igazán izgalmas. A meccs vége után ülve maradtam, és hagytam, hogy a tömeg meginduljon a kijáratok felé. A lábam még nem volt tökéletes és bicegve nem volt kedvem a hatalmas tömegbe mászkálni. Mona maradt velem ülve, és a fejét a vállamra hajtotta.

Több emberrel is kezet fogtam, mert vagy felismertek, vagy együtt drukkolás öröme miatt búcsúztak. Sapkát még jobban a fejembe húztam és mikor már kevesen voltak a lelátó azon oldalán ahol mi voltunk felkeltem és megindultunk lefelé.

- Egyszerűbb lett volna bemászni a pályára és ott kimenni az öltözők felé. - merengett Mona. - Téged még le is engedtek volna.

- Ilyen lábban nem mászok korlátot bocsi. - nevetettem. Mosolyogva mentem le a belsőfolyosóra, aminek az egyik leágazása az öltözők felé volt. Pont láttam Mout kijönni az elágazásból így odabotorkáltam.

- Gratulálok. - nyújtottam kezet.

- Köszönöm. - mosolygott rám. - Hogy van a lábad?

- Már sokkal jobban köszönöm. - mosolyogtam vissza. - Most intenzív edzés jön. - húztam el a számat.

- Ennyire fázol? - nézett végig rajtam. A vastag téli kabátomba szinte elvesztem.

- Igen. - nevettem. Nem akartam mondani, hogy valószínűleg lázas vagyok. - Sergio azt sem tudja, hogy itt vagyok. - avattam be. Igazából csak pár napot voltam a gyárba, mert Angliai hideg annyira kikezdte a szervezetem, hogy egyszer voltam Sebivel kocogni reggel és már köhögtem és lázas voltam estére.

- Bemehetsz hozzájuk nyugodtan. - vigyorgott. - Nem tudom, mit szólnak, ha egy nő benyitna.

- Szégyellős sikítozást rendeznének őket ismerve. - nevettem. Elköszönt és távozott. Mona már kint volt valahol a kocsinál bizonyára, vagy valahol a tömegbe. Lent álltam az öltöző folyosón, és éppen az egyik Atleticos jött, és egyszerűen belém vállalt.

- Hé, nézz az orrod elé! - mikor megfordult láttam meg, hogy Forlan az.

- Nézz inkább te! - morogta vissza.

- Már nem a pályán vagy és egy nővel beszélsz! - szidtam meg. Előbb gondolkodj, utána beszélj… Egy eleve ideges kikapott játékost még hergelni is az ellenfél drukkereként… Kísértem a sorsom, az biztos. Idegesen lépett oda hozzám.

- Gondod van kislány? - arcoskodott nekem.

- Igen, hogy a személyes szférámba mászol bele. - léptem arrébb, de jött utánam. Gondolatba megtapsoltam saját magam. Na, ebből mássz ki Amelia.

- Te kis.. - morogta. Léptem még párat, hogy a Real öltöző ajtaja mellettem legyen. Lenyomtam a kilincset és vártam a pillantott, hogy be tudjak slisszolni. Oda nem jön utánam, ha van egy kis esze.

- Menj öltözni és tusolni. - toltam el magamtól. - Nincs valami fonom illatod. - húztam fel az orrom. Már mindegy volt bosszantom-e, és ha már lehetőségem volt rá, akkor miért ne?

El akarta kapni a kabátom elejét, de kinyitottam annyira az öltöző ajtót, hogy pont beférjek, és gyorsan beléptem. Örültem a gyors reflexeimnek, bár a kézfejem felett a kabátom így is el tudta kapni. Ennyi ruhába sántán gyorsan, ügyesen mozogni kész rémálom volt. Megragadtam félig az ajtóba. Mentve a menthetőt kijjebb tártam az ajtót és beléptem a küszöbön nagy nehezen, pár próbált vissza rángatni. Iszonyú dühös volt. Fogalmam sem volt itt, hogy van az öltöző, így csak reménykedtem, hogy valaki éppen meglát.

Rántott egyet rajtam, amitől majdnem orra buktam, de az ajtókeretbe meg tudtam támaszkodni szerencsére.

- Valami gond van Forlan? - hallottam meg egy hangot a hátam mögül, és két kezet éreztem meg a vállamon. Hátra sandítottam és Xabi Alonso állt mögöttem.

- Semmi. - morogta és villámló szemekkel hagyott ott. Megfordultam, hogy megköszönjem, de egy pillanatra benn akadt a levegő a tüdőmbe. Xabi egy száll törülközőbe állt mögöttem és kedvesen mosolygott.

- Köszi a segítséget. - hebegtem nagy nehezen. - Asszem kicsit felhúztam.

- Az egész meccs felhúzta. - vigyorgott majd egy rövid folyosó végén eltűnt jobbra. Mivel balról vízcsobogás hallatszott, így sejtettem ott a zuhanyzó és a másik végén a folyosónak ahova Xabi ment az öltöző. Arra indultam meg, és mélyen letüdőztem az enyhén párás, izzadság szagú levegőt. Mikor beléptem a fordulóba először senki nem vett észre. Mindenki öltözött át utcai ruhába, pakolászott, beszélgetett. Jó volt bent a hangulat. Elvigyorodtam és figyeltem, a félmeztelen focistákat, ahogy elfedik a kidolgozott testüket. Az jutott közben eszembe, hogy mennyire jó dolgom van. Több millió nő ölne egy ilyen látványért.

- Kukkolunk, kukkolunk? - jött el mögöttem vigyorogva Cris. Ő hívta fel rám a figyelmet. Minden szem rám szegeződött egy pillanatig, én pedig fülig vörösödve bújtam el a Realos sálamba.

- Gratulálni jöttem, meg menekültem Forlan elől. - magyarázkodtam vörösödve. - Szóval gratulálok a győzelemhez. - hebegtem. Többen nevettek rajtam egy sort, de mindenki visszafordult az öltözködéshez, és továbbiakban rám nem is figyeltek igazán.

Nekidőltem a falnak és néztem mennyit nevetnek, és mindenki mindenkivel viccelődik, beszélget. Nem értettem azokat a pletykákat miszerint fagyos lenne a levegő az öltözőben. Cris halál nyugodtan dobta a padra a törülközőt a derekáról és minden szényen érzet nélkül kezdett előttem öltözni. Mikor lehajolt kicsit megbillentettem a fejem és úgy néztem a meztelen hátsóját.

Körbenéztem, kik lehetnek még a zuhany alatt. Kaká, Iker és Sergio nem voltak még bent az öltöző részben. Remélve, hogy Kaká nem szégyellős típus átsétáltam a zuhanyzóhoz és éppen mikor nyitottam az ajtót akkor lépett ki Iker.

- Nyami. - néztem végig rajta látványosan. Vele már mertem szívózni.

- Kaká még bent van. - figyelmeztetett vigyorogva. Megvontam a vállam. - Add ide a kabátod. - nyújtotta a kezét. - Bent nagyon meleg van. - magyarázta. Levettem a kabátom és a sapkám és a kezébe adtam. - Leghátsó zuhanyzó. - súgta meg kacsintva. Elgondolkodtam, hogy vajon átver-e, de rájöttem, hogy akkor simán tudom Casira fogni, hogyha Kakát meglesem.

Vigyorogva hagyott ott. Beléptem az ajtón. Tömör gőz fogadott. Kezem a szám elé tettem, és próbáltam nem nevetni. A 3. zuhanyzóba megláttam Kakát aki éppen kilépni készült a derekára csavart törülközőben. Intettem neki, hogy ne szóljon semmit. Vigyorogva kacsintott ő is és kiment. Már előre tudtam milyen pletykák lesznek a másik oldalon ezért a húzásomért. Oda osontam az utolsó zuhanyzóhoz. Sergio nekem háttal állt. Nem volt semmi függöny, ami eltakarta volna. Figyeltem, ahogy az izmos hátán végig folyik a víz le a kidolgozott markolnivaló fenekére. Beharaptam az alsó ajkam. Valószínűleg utolsónak jöhetett be, mert még csak most kezdte magát beszappanozni. Mivel elzárta a csapot egy pillanatra így feltűrtem a pulcsim ujját és mögé léptem halkan. Végigsimítottam a gerince mentén, ami tudtam, hogy érzékeny. Megremegett és nagy kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Ami! - nevetett. - azt hittem valamelyik ökör az. - hahotázott. Lehajolt és megcsókolt. - Hogy kerülsz ide?

- Hosszú. - vontam vállat. Rosszallóan megcsóválta a fejét, de újból megcsókolt. Felizgatta a dolog, hogy ott vagyok, és bármikor bejöhet az egyik csapattársa. Ennek elég látható volt az eredménye a lábai közt. Huncut vigyort villantottam rá. Beletúrtam a vizes hajába és szenvedélyesen megcsókoltam. Be akart húzni a zuhanyzóba, de nem hagytam magam.

- Tusolj, öltözz és gyere haza velünk. - léptem hátrébb. Utánam kapott, de vigyorogva hagytam ott. Álló férfiassággal kimenni a csapattársak elé.. Szemétnek éreztem magam, de nem érdekelt. Élveztem a dolgot.

Mindenki vigyorogva nézett rám az öltözőben. Az én arcomon is vigyor volt. Emelt fővel bicegtem oda Ikerhez és vettem el a padról a kabátom és a sapkám.

- Tetszik a sálad. - jegyezte meg Albiol. - Ha már te láttál minket félmeztelenül, úgy illik, hogy mi is lássunk téged. - jegyezte meg.

- Kis kéjencek. - néztem végig a vigyorgó társaságon. - Több mint a fele csapatnak felesége van vagy barátnője. - néztem szúrósan az pasikra. - És nagyrészüket ismerem, szóval úgy tessék ilyeneket mondani. - néztem vissza Albiolra akinek szintén családja volt.

- Hűséget fogadtunk nem vakságot. - nevetett Kaká.

- Hülyék vagytok. - nevetettem. Felvettem a kabátom és kifelé indultam. - Spanyolország egyik legjobb, ha nem a legjobb, focicsapat tele van őrült kéjencekkel. - mentem nevetve ki. Bentről hangos nevetést hallottam. Legalább megvolt a hangulat. Az aula már üres volt. Mona a kocsinak támaszkodva várt rám.

- Öltözőbe voltál? - kérdezte mikor beült mellém.

- Igen. - beindítottam a motort, és felcsavartam a fűtést. - Megvárjuk Sergiot. - jelentettem be. Madridban voltunk, annyira nem is messze otthonról, így nem kellett nekik a ma estét is szállodában tölteni.