Megbocsátani valakinek mutathatja az igazi erőt.

Az Atletico visszavágó után szombaton már visszautaztam Angliába a csapathoz. Ahogy beléptem az Aulába Ciaron a versenymérnököm pont lefele jött a lépcsőn.

- Tökéletes időzítés. - mosolygott rám. - Déltől négyig tiéd a szimulátor. - magyarázta mikor oda ért mellém. - Most van tizenegy óra. - nézett az órájára. - Van még időd enni és egy kicsit pihenni.

- Ki van most bent? - kérdeztem mikor már a lépcsőn voltam.

- Sebastian. - adta meg készségesen a választ és eltűnt a büfében. Felmentem a szimulátor szobába és halkan beosontam. Odamentem a vezérlő pulthoz és néztem, hogy megy körbe Sebastian a bahreini pályán.

Egy órán át néztem, hogy vezet Sebi, és próbáltam átmenteni magamnak a dolgokat. Mikor megszólalt a csengő, lementem a szimulátor mellé. Seb kiszállt és rám nézett.

- Leskelődsz? - kérdezte vigyorogva.

- Bizony. - adott egy puszit az arcomra és beállt a pulthoz ahol eddig én álltam. A szimulátor kezelője persze, ahogy beültem már indította is a teljesen valósághű szimulációt.

Az ember nem is gondolná, hogy 4 óra szimulátorozás mennyire le tudja fárasztani az agyát és a tesztét is, pedig itt nem voltak G-erők.

Hétkor mikor végeztem, úgy éreztem az agyam teljesen felszívódott. Nem bírtam már gondolkodni sem, de nem volt lehetőségem kifújni magam, hiszen Tommi ott várt az ajtóba, és mentünk edzeni, illetve felmérni hol tartok gyógyulás szinten.

Este 7 óra múlt mire szabadulni tudtam. Felmentem a nekem kijelölt szobába és beültem az ágyra. Magam elé húztam a laptopom és csatlakoztam a Center hálózatára.

Mallorca elleni mecset kapcsoltam be, és rá pár perccel Sergionak sárga lapot intettek.

- Hát Osasuna ellen nem játszol. - sóhajtottam. Mikor mutatták, hogy miért kapta legszívesebben együtt fújjoltam volna a stadionunk szurkolóival. Jobban játszottunk, de a Mallorca védekezése túl jó volt legnagyobb sajnálatomra. Mosolyogva hallgattam viszont, ahogy a Santiago Bernabeu Stadionban ülők mennyire éltetik a csapatot, bár már elégedetlen fütty koncert is bele-bele vegyült. Végig feküdtem az ágyon és úgy néztem tovább. Hihetetlenül fáradt voltam.

Megindult Di Maria, de persze egy mallorcai egyből kirúgta a lábát. Utána a szabadrúgásnál már mindenki feküdt.

Kicsit elaludtam a meccsen, de arra felébredtem, mikor a kommentátor gólt ordított. Benzema lőtte a gólt. Ideje volt a Francia csatárnak is megvillannia. Mosolyogva dőltem újra végig az ágyon. Nem szoktam egy meccsen elaludni, de annyira érdekfeszítően izgalmas sem volt, és nagyon fáradt is voltam, így újból elaludtam.

**

Reggel a telefonom keltett 7 órakor. Írtam egy SMS-t Sergionak, hogy azért jók voltak, és ejnye a sárgáért, majd teljesen álmos arccal lementem a konditerembe.

A napirendem egész hétre beállt. Reggel 7-kor kelés, 8-tól edzés, 11 és 1 között volt szünetem. Nagyrészt feküdtem, és Sergioval, Crissel, Casival beszéltem telefonon, meg persze ebédeltem. Aztán 1-től 4ig enyém volt a szimulátor, utána 6-ig edzés. Vacsi, zuhany és zsák módra dőltem végig az ágyon.

A feszített tempónak köszönhetően viszont a lábam rengeteget javult, így egyre biztosabb volt a Február elején Valenciában tartott teszten a részvételem.

Egy hétig még egészen jól tűrtem ezt a napirendet, de a második héten már csak egy órás lett az ebédszünetem, mert minden nap egy órát töltöttem Ciaronnal, hogy a futamhelyszíneket elemezzük.

A legrosszabb mégis az volt, hogy én hozzászoktam a bulizáshoz, és hiányoztak a srácok is iszonyúan már. Persze időm nem nagyon volt ezen gondolkodni. A teszt előtt szerencsére kaptunk szabadnapot és én megbeszéltem a vezetőséggel, hogy majd Madridból utazom Valenciába.

Jó pár meccsről lemaradtam sajnos, de a Sevilla- Real meccsen pont ott tudok lenni, annak hála, hogy egy fél nappal előbb elengedtek.

Az utolsó gyárban töltött nap laza volt. Ebédszünetben Sebivel ültünk a kajáldába és ott beszélgettünk, bár kezdett rossz irányt venni a dolog, vagy inkább pont jó irányt?

- Mennyire tartod magad hűségesnek? - szegezte nekem a kérdést.

- Igazából én tipikusan pasifaló voltam. - elgondolkodva kevergettem a cappucinomat. - Elég csapongó életet éltem, mostanában érzem azt, hogy kezdek lenyugodni, vagy legalábbis az összes energiámat a munkába fektetem. - elhúztam a számat. - Persze ez azt is jelenti, hogy hanyagoltam most a kapcsolatunk Sergioval, így most kicsit bűnösnek érzem magam, de tudod ő túl jó ember ahhoz, hogy ilyen miatt bajba kerüljek nála. Te mennyire vagy hűséges típus?

- Teljesen. - a válasza szikla szilárd volt.

- Oké, akkor végképp ribancnak érzem magam. - nevettem. Ő is elmosolyodott.

- Nem vagy az. - az, ahogy mondta elgondolkodtatott. Annyira gyengéden mondta, annyira édesen, mint a méz.

- Kérdezhetek nyugodtan? - bólintott. Ha jobban ismerne, nem mert volna bólintani, ebbe biztos voltam. - Mikor voltál utoljára nővel? - azt hittem a kérdés meglepi és zavarba hozza. Tipikusan zárkózott pasinak tűnt. Tudtam mennyire védi a magán életét. Visszakozás helyett viszont elgondolkodott.

- Az már rossz, ha ezen el kell gondolkodnom, igaz? - kérdezte vigyorogva. - Egyébként decemberbe. - volt valami a vigyorába, amitől eltűnt a kisfiús bája és sokkal férfiasabb lett az arca. - Te?

- Két hete. - elmosolyodtam az emlékre. - Mielőtt eljöttem volna otthonról először. Utána ugye beteg voltam, így kénytelen volt Serg tartani a három lépést. Még csak nem is egy ágyban aludunk, mivel az edzője valószínűleg kinyírt volna, ha elkapja. - elhúztam a szám. - Ki vagyok éhezve. - nevettem. Elvicceltem a dolgot, de sajnos igaz volt. - A legrosszabb, hogy körül vagyok véve jobbnál-jobb pasikkal, és egyiket sem kóstolhatom meg. - nevettem ismét, de szinte már fizikai fájdalom volt, hogy senki nem ért hozzám két hete, és még csak egy gyengéd ölelést sem kaptam. A feszített napirend alatt eszembe se jutott a dolog, de most fájón robbant a belsőmbe a felismerés.

- Akkor én mit mondjak? - nevetett. - Bár annyira nem nagy itt a kísértés nekem. Csak el kell kerüljem a sajtó részleget.

- Minden ujjadra találnál egy nőt, aki széteszi neked a lábát. - csóváltam a fejem.

- És ha nekem csak egy bizonyos nő kéne? - kérdezte huncut mosollyal. A nézésétől úgy éreztem én vagyok az a nő. Egyből melegem lett a gondolatra. De persze nem én vagyok. biztos, hogy nem. Próbáltam magam nyugtatni, elérni, hogy el is higgyem, hogy nem én vagyok.

- Nem akarom tudni. - keltem fel az asztaltól.

- Pedig te vagy az. - mondta rámenősen. Látta rajtam a pimasz, hogy ki vagyok akadva. Sóhajtottam egy mélyet.

- Most utállak. - néztem rá. Lusta mosoly terült szét az arcán.

- az a baj, hogy van valakid. - sóhajtott. - És nem akarok az lenni, akivel megcsalod. - magyarázta. - Én az egyetlen akarok lenni az életedben.

- Hagyd abba. - tartottam fel a kezem és otthagytam. Még messziről is hallottam a nevetését. Rajtam nevetett. Valószínűleg csak szívatott. De akkor mint éreztem azt, hogy vissza megyek és megcsókolom? Magamra vágtam a szobám ajtaját és belesikítottam a párnámba.

- Teljen el ez a nap, és mehessek haza, könyörgöm. - hisztiztem Utáltam ellen állni a kísértésnek. Utáltam Sebit, hogy megkísértett, még ha csak poénnak is szánta. Utáltam Sergiot, mert bele szerettem. Utáltam Crist, hogy nincs itt, hogy visszarángasson a realitás talajára. Bár valószínűleg Crist inkább letepertem volna jelent helyzetben. Belenyögtem a párnába, ahogy eszembe jutott milyen volt vele az ágyban. Felidéztem magamban Casit. A józan gondolkodását, és hogy mennyire csalódna bennem, ha megtudná a gondolataimat. Felvillant előttem, hogy egy száll törülközőben elsétál előttem. A kisdolgozott mellkasa, és a formás feneke.

Mélyebben temettem az arcom a párnába és ismét sikítottam. Felidéződött bennem Xabi Alonso teste, és mosolya… Majd a srácok félmeztelen kinézete az öltözőből.

- Elég. - hisztiztem. Próbáltam leállítani az agyam, de nem ment. Egyszerűen ontotta a képeket, érzéseket. Amiket pasikkal éltem át. Ahogy Sergio vagy Cris alatt nyögök. Dühösen keltem fel és ledobálva a cuccaimat beálltam a zuhany alá. Magamra engedtem a jéghideg vizet. Az sem érdekelt, ha megint megfázok. A hidegvíz jótékonyan lehűtött, aminek nagyon örültem. De az alhasamban ott maradt az a nyomasztó, ficánkoló érzés. engedtem magamra meleg vizet is, hogy meg ne fázzak.

Felötlött bennem, hogy felhívom Cris, és elmesélem neki az egészet. Vagy egyenesen felhívom inkább Sergiot, hogy ordítsak vele egy sort, hogy nincs itt.

Éppen a melltartómat akartam vissza venni, mikor kopogtak.

- Ki az? - kiabáltam ki.

- Sebastian. - jött az egyszerű válasz.

- Menj innen. - szóltam ki lehunyt szemekkel. Nem akartam, hogy bejöjjön. Sőt! Látni se akartam, most pár napig.

- Ne morcoskodj. - nevetett. - Csak vicceltem, tudod jól!

- Én nem. - morogtam.

- Engedj be, kérlek! - könyörgött.

- Kint maradsz. - kiabáltam ki. Bementem a fürdőbe egy bugyiért. Hallottam, hogy nyílik az ajtó. - Nem engedtem meg, hogy be gyere. - kiabáltam ki. Egy száll melltartóban álltam a fürdőbe.

- Ne csináld már ezt. - kérlelt. - Nem akarom, hogy haragudj.

- Nem haragszom. Szia! - reméltem, hogy elhúz. De nem tette. Próbáltam nem gondolni semmire.

- Amii… - kérlelt. Felvettem a bugyimat, és annyira kezdtem bedühödni, hogy nem ért a szép szóból, hogy kimentem.

- Menj innen Seb. Komolyan. Nem haragszom, csak egyedüllétre van szükségem. - kérlelő volt a hangom. És mindenhova néztem csak rá ne kelljen. Az ágyamon ült, de most sóhajtva felkelt. Oda lépett hozzám és adott egy puszit az arcomra. Ahogy a puha ajkai találkoztam az arcbőrömmel éreztem, hogy végem. Nekilöktem a falnak, és időt sem hagytam arra, hogy meglepődjön egyből megcsókoltam. Az agyam teljesen ügyes volt. Faltam a puha ajakait, és teljes mértékig viszonzásra találtam. Ráfordítottam az ajtózárba a kulcsot, hogy ne érjenek váratlan meglepetések. Nem pepecseltem. Lerángattam róla a pólót, de nem hagyta sokáig, hogy irányítsak. Szelíd erőszakkal lökött végig az ágyon és mászott fölém. Lerángattam a gatyáját, míg ő a mellemmel volt elfoglalva. Az se érdekelt, ha az egész szállás hallja a nyögéseimet, de úgy tűnt Sebit sem érdekli.

Csókoltuk egymást ahol értük, de én szinte már remegtem a kielégülésért.

- Kérlek, kérlek kérleeeeek. - nyöszörögtem a csókba. Vigyorogva csúszott belém, amit hangos nyögéssel díjaztam.

Csak mikor zihálva gördült mellém a szőke szeretőm, csak akkor tisztult ki a fejem. Párnát nyomtam az arcomba. Soha életemben nem bántam meg semmit eddig. Mindig tudtam annyira józan lenni, hogy olyan döntést hozzak, amit nem bánok meg. Most mégis átkoztam magam. Legszívesebben ordítottam volna annyira fájt, amit tettem.

- Bassza meg. - nyögte ki Seb mellettem. Nem egy megkönnyebbült nyögés volt. Sokkal inkább ideges.- Ezt kurvára nem kellett volna. - soha nem hallottam Sebet, ilyeneket mondani. Persze sejtettem, hogy azért ő sem egy szent, hogy nem káromkodik, de furcsa volt ezt hallani tőle. Inkább én voltam a kocsis kettőnk közül. Bár a srácok még rajtam is bőven túl tettek. Srácok.. Sergio..

- A picsába, a picsába, a picsába. - egyre hangosabban káromkodtam, és egyre elkeseredettebben.

- Azt hiszem jobb, ha én nem mondok semmit. - sóhajtott. - Nem bántam meg, hogy lefeküdtünk, csak azt, hogy mindezt úgy tettük, hogy barátod van, és ettől most lelkiismeret furdalásod lett. - felkelt és felvette a boxerét.

Tudtam, hogyha így hagyom elmenni, nem csak Sergiot veszthetem el, hanem Sebi barátságát is. Magam köré tekertem a plédet és felkeltem az ágyról. Oda mentem az éppen gatyáját gomboló sráchoz és megöleltem.

- Te abszolút nem tehetsz róla, és nem is haragszom rád. - a kék szemekbe néztem. Tudtam nem hiszi el. - Tényleg nem haragszom rád. Magamra haragszom, hiszen ráadásul én kezdtem az egészet.

- Elmondod neki? - kérdezte végül sóhajtva. Megölelt és adott egy puszit a fejemre. Vettem egy mély levegőt. Tudtam, hogy az lenne az igazi büntetés számomra, ha ezzel kéne élnem. Tudtam, hogy nem érdemli meg Sergio ezt az egészet, és azt sem, hogy bántsam azzal, hogy elmondom. Van, amit jobb titkolni. Mégis megtanultam, hogy előle soha semmit nincs értelme titkolni. Sokkal jobban veszi, ha elmondom és tőlem hallja. Könnyebben tudja kezelni. Bár sejtettem, hogy vége lesz az egésznek és pakolhatok, de tartozom neki az igazsággal. Ha Egy évtizede mindig őszinte voltam hozzá, bármennyire is tudtam, hogy rosszul fog neki esni, nem most fogom elkezdeni a hazudozást.

- Elmondom neki. - mondtam ki halkan. Seb lehunyta egy pillanatra a szemét.

- Akkor készülhetek egy dühös pasi megjelenésére? - kérdezte sóhajtva.

- Biztos lehetsz benne, hogy nem. - nyugtattam. - Ha rajta kapott volna minket, lehet lett volna ordítás, hozzáteszem, lehet így is lesz, de akkor sem ütött volna meg. Csalta már meg a barátnőjét, és ő is pontosan tudja, hogy a legnagyobb hibás ilyenkor az, aki a párod. Aki téged megsért azzal, hogy megcsal. - felvettem a földről a melltartóm, és magamra küzdöttem. - Könnyen elveszti a türelmét foci közben, de az életben annyira nem nehéz kihozni a sodrából.

- Nagyon jól ismered. - jegyezte meg.

- Kiskorom óta ismerem. - bólintottam. - Együtt nőttünk fel. Mindig megmondtam neki a frankót. Még azt is mikor borzalmasan festett az új kedvenc gatyájában. Mindig őszinte voltam vele. Megmondtam neki, ha egy ribancnak tartottam a barátnőjét. Mindent. De ez vica versa. Ő is ugyan úgy elmondja nekem őszintén a dolgokat.

- Nem lesz bajod? - aggódott. - Tudod kezelni? - elnevettem magam.

- Előbb ütnél meg te, mint ő. - bosszúsan nézett rám és már szólt is volna. - Tudom, hogy te sem ütnél meg. - tartottam fel a kezem. - Rengetegszer álltam be elé mikor valakit majdnem megütött, vagy régebben sokszor álltam be közé és egy másik bunyózó közé. Volt mikor annyira ideges volt, hogy remegett a dühtől. Én pedig csak piszkáltam fokoztam, mert tudtam, hogy van egy fok, amikor átfordul a dühe elkeseredettségben, és azt tudom kezelni. Soha nem emelne rám kezet. Ütött már mellém a betonfalba, de akkor sem volt benne a szándék, hogy engem üssön meg.

- Sajnálom. - sóhajtott. - Átéléssel mesélsz róla. És úgy ismered, mint a tenyered. Tényleg szereted.

- Igen, tényleg. - húztam el a számat.

Sebi magamra hagyott én pedig csak ültem és néztem magam elé. Még emlékeztem milyen ideges volt mikor az egyik exe megcsalta. Emlékeztem az ordításra, amit rendezett. Emlékeztem arra milyen lekicsinylő, bántó szavakat használt, amit egyébként soha. Szinte biztos voltam benne, hogy ennek az egésznek köztünk vége. A barátság egy fokon talán visszaáll egy idő után, de soha nem lesz olyan, mint régen. Nem volt jogom kiborulni, vagy sírni. Annyira szívesen felhívtam volna Cris és elmeséltem volna neki, de nem tettem. Ezt nem tudhatja meg előbb Sergionál.

Lementem Christianhoz, és kikönyörögtem, hogy az esti géppel haza tudja menni. Láthatta rajtam, hogy valami nem oké, mert elengedett.

A szobámba pakolva tárcsáztam Crist.

- Szia. Ne kérdezz semmit, csak gyere kiértem a Barajas reptérre 4 óra múlva, kérlek. Ne szólj senkinek, könyörgöm. - hadartam egyből, ahogy felvette.

- Itthon se kérdezzek semmit? - kérdezett vissza.

- Ne. - a hangom kérlelő volt.

- 4 óra múlva a Barajas reptér aulájában várlak. - mondta végül.

- Köszönöm.

- Nem tesz semmit. - és lerakta. Annyira jól esett volna elmondani neki, mielőtt odaállok Sergio elé. De nem tettem. Biztos voltam benne, hogy nem sértődött meg azon, hogy magyarázat nélkül ugrasztom késő este.

Összepakoltam és elhagytam a gyárat.

Nincs jogom kiborulni.. nincs jogom sírni.. mantráztam. Mikor leszállt a gép a gyomrom görcse volt, félelem, és az elvesztés fájdalma szorította a torkom.

Cris tényleg ott várt. A sapka a szeméig le volt húzva, és a sálja az orrát is takarta, de tipikus Cris beállása volt, így egyből felismertem.

- Viszem. - vette ki a kezemből a bőröndöt. Láttam az aggódást a szemében, de egy szót se szólt.

Egész úton csendben vezetett, még zenét sem kapcsolt.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá. Egy halvány mosoly kíséretében biccentett, és megvárta, míg kiszállok. Kirakta a bőröndöm és haza ment.

Remegtem. Szabályosan remegett a kezem, ahogy lenyomtam a kilincset. Bent zene szólt, így biztos voltam benne, hogy Sergio nem alszik.

Mikor beléptem meglepetten nézett rám, aztán gyorsan felváltotta az aggódás.

- Mi baj Ami? - jött elém és megölelt. Leraktam a csomagot és eltoltam magamtól.

- Nem kertelek. Nem védem magam, mert... mert nem. - Sergio szemében félelem, kíváncsiság és aggodalom volt. Legszívesebben sikítottam volna, vagy zokogva rogytam volna a szőnyegre. Nem tettem. Csendben beszéltem. - A sajnálat tudom, hogy kevés ide. - magyaráztam. - Kimondom oké, és utána ordíts nyugodtan, rakj ki innen. Megérdemlem.

- Ami mi az? Mi baj? Mond már! - megrázott a vállamnál fogva. Már ideges is volt, mert nem tudta mi van.

- Lefeküdtem Sebastiannal. - nyögtem ki nehezen. Nem néztem először a szemébe. De végül mégis felsandítottam. Nem tudnám elmondani milyen érzelmek kavarogtak a barna szemekben. A keze lecsúszott a vállamról, amin eddig pihent.

- Viccelsz ugye? - kérdezte halkan. Beharaptam a számat és megráztam a fejem. Ha megszólalok, kitör belőlem a zokogás. Lehunyta a szemét egy pillanatra. - Menj és csomagolj ki. - mondta csendesen. Nem volt düh a hangjában. Elfordult és levette a gázról a vizet, amit forralt, bizonyára enni készült.

- Sergio… - kezdtem, de leintett.

- Menj és csomagolj ki. - a hangja üres volt. Leült a pult melletti székre és maga elé nézett. Megint beharaptam az alsó ajkam és a lépcső felé indultam. Fél úton lehettem a lépcsőn mikor hallottam a bejárati ajtót bevágódni és pár pillant múlva a sportkocsi motorját felbőgni.

Lecsúsztam a fal mentén a lépcsőre, és kitört belőlem a zokogás. Semmi nem fájt volna jobban, mint ez a viselkedés. Sokkal jobb lett volna nekem, ha ordít velem. Ha dühöng. De ez nem rólam szólt. Megérdemeltem a szenvedést, amit a nyugodt üres hangja okozott. Elment, és csak remélni mertem, hogy nem lesz nagyobb baja, mint amekkorát a lelkében okoztam.