Megbocsátani valakinek mutathatja az igazi erőt.

Az Atletico visszavágó után szombaton már visszautaztam Angliába a csapathoz. Ahogy beléptem az Aulába Ciaron a versenymérnököm pont lefele jött a lépcsőn.

- Tökéletes időzítés. - mosolygott rám. - Déltől négyig tiéd a szimulátor. - magyarázta mikor oda ért mellém. - Most van tizenegy óra. - nézett az órájára. - Van még időd enni és egy kicsit pihenni.

- Ki van most bent? - kérdeztem mikor már a lépcsőn voltam.

- Sebastian. - adta meg készségesen a választ és eltűnt a büfében. Felmentem a szimulátor szobába és halkan beosontam. Odamentem a vezérlő pulthoz és néztem, hogy megy körbe Sebastian a bahreini pályán.

Egy órán át néztem, hogy vezet Sebi, és próbáltam átmenteni magamnak a dolgokat. Mikor megszólalt a csengő, lementem a szimulátor mellé. Seb kiszállt és rám nézett.

- Leskelődsz? - kérdezte vigyorogva.

- Bizony. - adott egy puszit az arcomra és beállt a pulthoz ahol eddig én álltam. A szimulátor kezelője persze, ahogy beültem már indította is a teljesen valósághű szimulációt.

Az ember nem is gondolná, hogy 4 óra szimulátorozás mennyire le tudja fárasztani az agyát és a tesztét is, pedig itt nem voltak G-erők.

Hétkor mikor végeztem, úgy éreztem az agyam teljesen felszívódott. Nem bírtam már gondolkodni sem, de nem volt lehetőségem kifújni magam, hiszen Tommi ott várt az ajtóba, és mentünk edzeni, illetve felmérni hol tartok gyógyulás szinten.

Este 7 óra múlt mire szabadulni tudtam. Felmentem a nekem kijelölt szobába és beültem az ágyra. Magam elé húztam a laptopom és csatlakoztam a Center hálózatára.

Mallorca elleni mecset kapcsoltam be, és rá pár perccel Sergionak sárga lapot intettek.

- Hát Osasuna ellen nem játszol. - sóhajtottam. Mikor mutatták, hogy miért kapta legszívesebben együtt fújjoltam volna a stadionunk szurkolóival. Jobban játszottunk, de a Mallorca védekezése túl jó volt legnagyobb sajnálatomra. Mosolyogva hallgattam viszont, ahogy a Santiago Bernabeu Stadionban ülők mennyire éltetik a csapatot, bár már elégedetlen fütty koncert is bele-bele vegyült. Végig feküdtem az ágyon és úgy néztem tovább. Hihetetlenül fáradt voltam.

Megindult Di Maria, de persze egy mallorcai egyből kirúgta a lábát. Utána a szabadrúgásnál már mindenki feküdt.

Kicsit elaludtam a meccsen, de arra felébredtem, mikor a kommentátor gólt ordított. Benzema lőtte a gólt. Ideje volt a Francia csatárnak is megvillannia. Mosolyogva dőltem újra végig az ágyon. Nem szoktam egy meccsen elaludni, de annyira érdekfeszítően izgalmas sem volt, és nagyon fáradt is voltam, így újból elaludtam.

**

Reggel a telefonom keltett 7 órakor. Írtam egy SMS-t Sergionak, hogy azért jók voltak, és ejnye a sárgáért, majd teljesen álmos arccal lementem a konditerembe.

A napirendem egész hétre beállt. Reggel 7-kor kelés, 8-tól edzés, 11 és 1 között volt szünetem. Nagyrészt feküdtem, és Sergioval, Crissel, Casival beszéltem telefonon, meg persze ebédeltem. Aztán 1-től 4ig enyém volt a szimulátor, utána 6-ig edzés. Vacsi, zuhany és zsák módra dőltem végig az ágyon.

A feszített tempónak köszönhetően viszont a lábam rengeteget javult, így egyre biztosabb volt a Február elején Valenciában tartott teszten a részvételem.

Egy hétig még egészen jól tűrtem ezt a napirendet, de a második héten már csak egy órás lett az ebédszünetem, mert minden nap egy órát töltöttem Ciaronnal, hogy a futamhelyszíneket elemezzük.

A legrosszabb mégis az volt, hogy én hozzászoktam a bulizáshoz, és hiányoztak a srácok is iszonyúan már. Persze időm nem nagyon volt ezen gondolkodni. A teszt előtt szerencsére kaptunk szabadnapot és én megbeszéltem a vezetőséggel, hogy majd Madridból utazom Valenciába.

Jó pár meccsről lemaradtam sajnos, de a Sevilla- Real meccsen pont ott tudok lenni, annak hála, hogy egy fél nappal előbb elengedtek.

Az utolsó gyárban töltött nap laza volt. Ebédszünetben Sebivel ültünk a kajáldába és ott beszélgettünk, bár kezdett rossz irányt venni a dolog, vagy inkább pont jó irányt?

- Mennyire tartod magad hűségesnek? - szegezte nekem a kérdést.

- Igazából én tipikusan pasifaló voltam. - elgondolkodva kevergettem a cappucinomat. - Elég csapongó életet éltem, mostanában érzem azt, hogy kezdek lenyugodni, vagy legalábbis az összes energiámat a munkába fektetem. - elhúztam a számat. - Persze ez azt is jelenti, hogy hanyagoltam most a kapcsolatunk Sergioval, így most kicsit bűnösnek érzem magam, de tudod ő túl jó ember ahhoz, hogy ilyen miatt bajba kerüljek nála. Te mennyire vagy hűséges típus?

- Teljesen. - a válasza szikla szilárd volt.

- Oké, akkor végképp ribancnak érzem magam. - nevettem. Ő is elmosolyodott.

- Nem vagy az. - az, ahogy mondta elgondolkodtatott. Annyira gyengéden mondta, annyira édesen, mint a méz.

- Kérdezhetek nyugodtan? - bólintott. Ha jobban ismerne, nem mert volna bólintani, ebbe biztos voltam. - Mikor voltál utoljára nővel? - azt hittem a kérdés meglepi és zavarba hozza. Tipikusan zárkózott pasinak tűnt. Tudtam mennyire védi a magán életét. Visszakozás helyett viszont elgondolkodott.

- Az már rossz, ha ezen el kell gondolkodnom, igaz? - kérdezte vigyorogva. - Egyébként decemberbe. - volt valami a vigyorába, amitől eltűnt a kisfiús bája és sokkal férfiasabb lett az arca. - Te?

- Két hete. - elmosolyodtam az emlékre. - Mielőtt eljöttem volna otthonról először. Utána ugye beteg voltam, így kénytelen volt Serg tartani a három lépést. Még csak nem is egy ágyban aludunk, mivel az edzője valószínűleg kinyírt volna, ha elkapja. - elhúztam a szám. - Ki vagyok éhezve. - nevettem. Elvicceltem a dolgot, de sajnos igaz volt. - A legrosszabb, hogy körül vagyok véve jobbnál-jobb pasikkal, és egyiket sem kóstolhatom meg. - nevettem ismét, de szinte már fizikai fájdalom volt, hogy senki nem ért hozzám két hete, és még csak egy gyengéd ölelést sem kaptam. A feszített napirend alatt eszembe se jutott a dolog, de most fájón robbant a belsőmbe a felismerés.

- Akkor én mit mondjak? - nevetett. - Bár annyira nem nagy itt a kísértés nekem. Csak el kell kerüljem a sajtó részleget.

- Minden ujjadra találnál egy nőt, aki széteszi neked a lábát. - csóváltam a fejem.

- És ha nekem csak egy bizonyos nő kéne? - kérdezte huncut mosollyal. A nézésétől úgy éreztem én vagyok az a nő. Egyből melegem lett a gondolatra. De persze nem én vagyok. biztos, hogy nem. Próbáltam magam nyugtatni, elérni, hogy el is higgyem, hogy nem én vagyok.

- Nem akarom tudni. - keltem fel az asztaltól.

- Pedig te vagy az. - mondta rámenősen. Látta rajtam a pimasz, hogy ki vagyok akadva. Sóhajtottam egy mélyet.

- Most utállak. - néztem rá. Lusta mosoly terült szét az arcán.

- az a baj, hogy van valakid. - sóhajtott. - És nem akarok az lenni, akivel megcsalod. - magyarázta. - Én az egyetlen akarok lenni az életedben.

- Hagyd abba. - tartottam fel a kezem és otthagytam. Még messziről is hallottam a nevetését. Rajtam nevetett. Valószínűleg csak szívatott. De akkor mint éreztem azt, hogy vissza megyek és megcsókolom? Magamra vágtam a szobám ajtaját és belesikítottam a párnámba.

- Teljen el ez a nap, és mehessek haza, könyörgöm. - hisztiztem Utáltam ellen állni a kísértésnek. Utáltam Sebit, hogy megkísértett, még ha csak poénnak is szánta. Utáltam Sergiot, mert bele szerettem. Utáltam Crist, hogy nincs itt, hogy visszarángasson a realitás talajára. Bár valószínűleg Crist inkább letepertem volna jelent helyzetben. Belenyögtem a párnába, ahogy eszembe jutott milyen volt vele az ágyban. Felidéztem magamban Casit. A józan gondolkodását, és hogy mennyire csalódna bennem, ha megtudná a gondolataimat. Felvillant előttem, hogy egy száll törülközőben elsétál előttem. A kisdolgozott mellkasa, és a formás feneke.

Mélyebben temettem az arcom a párnába és ismét sikítottam. Felidéződött bennem Xabi Alonso teste, és mosolya… Majd a srácok félmeztelen kinézete az öltözőből.

- Elég. - hisztiztem. Próbáltam leállítani az agyam, de nem ment. Egyszerűen ontotta a képeket, érzéseket. Amiket pasikkal éltem át. Ahogy Sergio vagy Cris alatt nyögök. Dühösen keltem fel és ledobálva a cuccaimat beálltam a zuhany alá. Magamra engedtem a jéghideg vizet. Az sem érdekelt, ha megint megfázok. A hidegvíz jótékonyan lehűtött, aminek nagyon örültem. De az alhasamban ott maradt az a nyomasztó, ficánkoló érzés. engedtem magamra meleg vizet is, hogy meg ne fázzak.

Felötlött bennem, hogy felhívom Cris, és elmesélem neki az egészet. Vagy egyenesen felhívom inkább Sergiot, hogy ordítsak vele egy sort, hogy nincs itt.

Éppen a melltartómat akartam vissza venni, mikor kopogtak.

- Ki az? - kiabáltam ki.

- Sebastian. - jött az egyszerű válasz.

- Menj innen. - szóltam ki lehunyt szemekkel. Nem akartam, hogy bejöjjön. Sőt! Látni se akartam, most pár napig.

- Ne morcoskodj. - nevetett. - Csak vicceltem, tudod jól!

- Én nem. - morogtam.

- Engedj be, kérlek! - könyörgött.

- Kint maradsz. - kiabáltam ki. Bementem a fürdőbe egy bugyiért. Hallottam, hogy nyílik az ajtó. - Nem engedtem meg, hogy be gyere. - kiabáltam ki. Egy száll melltartóban álltam a fürdőbe.

- Ne csináld már ezt. - kérlelt. - Nem akarom, hogy haragudj.

- Nem haragszom. Szia! - reméltem, hogy elhúz. De nem tette. Próbáltam nem gondolni semmire.

- Amii… - kérlelt. Felvettem a bugyimat, és annyira kezdtem bedühödni, hogy nem ért a szép szóból, hogy kimentem.

- Menj innen Seb. Komolyan. Nem haragszom, csak egyedüllétre van szükségem. - kérlelő volt a hangom. És mindenhova néztem csak rá ne kelljen. Az ágyamon ült, de most sóhajtva felkelt. Oda lépett hozzám és adott egy puszit az arcomra. Ahogy a puha ajkai találkoztam az arcbőrömmel éreztem, hogy végem. Nekilöktem a falnak, és időt sem hagytam arra, hogy meglepődjön egyből megcsókoltam. Az agyam teljesen ügyes volt. Faltam a puha ajakait, és teljes mértékig viszonzásra találtam. Ráfordítottam az ajtózárba a kulcsot, hogy ne érjenek váratlan meglepetések. Nem pepecseltem. Lerángattam róla a pólót, de nem hagyta sokáig, hogy irányítsak. Szelíd erőszakkal lökött végig az ágyon és mászott fölém. Lerángattam a gatyáját, míg ő a mellemmel volt elfoglalva. Az se érdekelt, ha az egész szállás hallja a nyögéseimet, de úgy tűnt Sebit sem érdekli.

Csókoltuk egymást ahol értük, de én szinte már remegtem a kielégülésért.

- Kérlek, kérlek kérleeeeek. - nyöszörögtem a csókba. Vigyorogva csúszott belém, amit hangos nyögéssel díjaztam.

Csak mikor zihálva gördült mellém a szőke szeretőm, csak akkor tisztult ki a fejem. Párnát nyomtam az arcomba. Soha életemben nem bántam meg semmit eddig. Mindig tudtam annyira józan lenni, hogy olyan döntést hozzak, amit nem bánok meg. Most mégis átkoztam magam. Legszívesebben ordítottam volna annyira fájt, amit tettem.

- Bassza meg. - nyögte ki Seb mellettem. Nem egy megkönnyebbült nyögés volt. Sokkal inkább ideges.- Ezt kurvára nem kellett volna. - soha nem hallottam Sebet, ilyeneket mondani. Persze sejtettem, hogy azért ő sem egy szent, hogy nem káromkodik, de furcsa volt ezt hallani tőle. Inkább én voltam a kocsis kettőnk közül. Bár a srácok még rajtam is bőven túl tettek. Srácok.. Sergio..

- A picsába, a picsába, a picsába. - egyre hangosabban káromkodtam, és egyre elkeseredettebben.

- Azt hiszem jobb, ha én nem mondok semmit. - sóhajtott. - Nem bántam meg, hogy lefeküdtünk, csak azt, hogy mindezt úgy tettük, hogy barátod van, és ettől most lelkiismeret furdalásod lett. - felkelt és felvette a boxerét.

Tudtam, hogyha így hagyom elmenni, nem csak Sergiot veszthetem el, hanem Sebi barátságát is. Magam köré tekertem a plédet és felkeltem az ágyról. Oda mentem az éppen gatyáját gomboló sráchoz és megöleltem.

- Te abszolút nem tehetsz róla, és nem is haragszom rád. - a kék szemekbe néztem. Tudtam nem hiszi el. - Tényleg nem haragszom rád. Magamra haragszom, hiszen ráadásul én kezdtem az egészet.

- Elmondod neki? - kérdezte végül sóhajtva. Megölelt és adott egy puszit a fejemre. Vettem egy mély levegőt. Tudtam, hogy az lenne az igazi büntetés számomra, ha ezzel kéne élnem. Tudtam, hogy nem érdemli meg Sergio ezt az egészet, és azt sem, hogy bántsam azzal, hogy elmondom. Van, amit jobb titkolni. Mégis megtanultam, hogy előle soha semmit nincs értelme titkolni. Sokkal jobban veszi, ha elmondom és tőlem hallja. Könnyebben tudja kezelni. Bár sejtettem, hogy vége lesz az egésznek és pakolhatok, de tartozom neki az igazsággal. Ha Egy évtizede mindig őszinte voltam hozzá, bármennyire is tudtam, hogy rosszul fog neki esni, nem most fogom elkezdeni a hazudozást.

- Elmondom neki. - mondtam ki halkan. Seb lehunyta egy pillanatra a szemét.

- Akkor készülhetek egy dühös pasi megjelenésére? - kérdezte sóhajtva.

- Biztos lehetsz benne, hogy nem. - nyugtattam. - Ha rajta kapott volna minket, lehet lett volna ordítás, hozzáteszem, lehet így is lesz, de akkor sem ütött volna meg. Csalta már meg a barátnőjét, és ő is pontosan tudja, hogy a legnagyobb hibás ilyenkor az, aki a párod. Aki téged megsért azzal, hogy megcsal. - felvettem a földről a melltartóm, és magamra küzdöttem. - Könnyen elveszti a türelmét foci közben, de az életben annyira nem nehéz kihozni a sodrából.

- Nagyon jól ismered. - jegyezte meg.

- Kiskorom óta ismerem. - bólintottam. - Együtt nőttünk fel. Mindig megmondtam neki a frankót. Még azt is mikor borzalmasan festett az új kedvenc gatyájában. Mindig őszinte voltam vele. Megmondtam neki, ha egy ribancnak tartottam a barátnőjét. Mindent. De ez vica versa. Ő is ugyan úgy elmondja nekem őszintén a dolgokat.

- Nem lesz bajod? - aggódott. - Tudod kezelni? - elnevettem magam.

- Előbb ütnél meg te, mint ő. - bosszúsan nézett rám és már szólt is volna. - Tudom, hogy te sem ütnél meg. - tartottam fel a kezem. - Rengetegszer álltam be elé mikor valakit majdnem megütött, vagy régebben sokszor álltam be közé és egy másik bunyózó közé. Volt mikor annyira ideges volt, hogy remegett a dühtől. Én pedig csak piszkáltam fokoztam, mert tudtam, hogy van egy fok, amikor átfordul a dühe elkeseredettségben, és azt tudom kezelni. Soha nem emelne rám kezet. Ütött már mellém a betonfalba, de akkor sem volt benne a szándék, hogy engem üssön meg.

- Sajnálom. - sóhajtott. - Átéléssel mesélsz róla. És úgy ismered, mint a tenyered. Tényleg szereted.

- Igen, tényleg. - húztam el a számat.

Sebi magamra hagyott én pedig csak ültem és néztem magam elé. Még emlékeztem milyen ideges volt mikor az egyik exe megcsalta. Emlékeztem az ordításra, amit rendezett. Emlékeztem arra milyen lekicsinylő, bántó szavakat használt, amit egyébként soha. Szinte biztos voltam benne, hogy ennek az egésznek köztünk vége. A barátság egy fokon talán visszaáll egy idő után, de soha nem lesz olyan, mint régen. Nem volt jogom kiborulni, vagy sírni. Annyira szívesen felhívtam volna Cris és elmeséltem volna neki, de nem tettem. Ezt nem tudhatja meg előbb Sergionál.

Lementem Christianhoz, és kikönyörögtem, hogy az esti géppel haza tudja menni. Láthatta rajtam, hogy valami nem oké, mert elengedett.

A szobámba pakolva tárcsáztam Crist.

- Szia. Ne kérdezz semmit, csak gyere kiértem a Barajas reptérre 4 óra múlva, kérlek. Ne szólj senkinek, könyörgöm. - hadartam egyből, ahogy felvette.

- Itthon se kérdezzek semmit? - kérdezett vissza.

- Ne. - a hangom kérlelő volt.

- 4 óra múlva a Barajas reptér aulájában várlak. - mondta végül.

- Köszönöm.

- Nem tesz semmit. - és lerakta. Annyira jól esett volna elmondani neki, mielőtt odaállok Sergio elé. De nem tettem. Biztos voltam benne, hogy nem sértődött meg azon, hogy magyarázat nélkül ugrasztom késő este.

Összepakoltam és elhagytam a gyárat.

Nincs jogom kiborulni.. nincs jogom sírni.. mantráztam. Mikor leszállt a gép a gyomrom görcse volt, félelem, és az elvesztés fájdalma szorította a torkom.

Cris tényleg ott várt. A sapka a szeméig le volt húzva, és a sálja az orrát is takarta, de tipikus Cris beállása volt, így egyből felismertem.

- Viszem. - vette ki a kezemből a bőröndöt. Láttam az aggódást a szemében, de egy szót se szólt.

Egész úton csendben vezetett, még zenét sem kapcsolt.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá. Egy halvány mosoly kíséretében biccentett, és megvárta, míg kiszállok. Kirakta a bőröndöm és haza ment.

Remegtem. Szabályosan remegett a kezem, ahogy lenyomtam a kilincset. Bent zene szólt, így biztos voltam benne, hogy Sergio nem alszik.

Mikor beléptem meglepetten nézett rám, aztán gyorsan felváltotta az aggódás.

- Mi baj Ami? - jött elém és megölelt. Leraktam a csomagot és eltoltam magamtól.

- Nem kertelek. Nem védem magam, mert... mert nem. - Sergio szemében félelem, kíváncsiság és aggodalom volt. Legszívesebben sikítottam volna, vagy zokogva rogytam volna a szőnyegre. Nem tettem. Csendben beszéltem. - A sajnálat tudom, hogy kevés ide. - magyaráztam. - Kimondom oké, és utána ordíts nyugodtan, rakj ki innen. Megérdemlem.

- Ami mi az? Mi baj? Mond már! - megrázott a vállamnál fogva. Már ideges is volt, mert nem tudta mi van.

- Lefeküdtem Sebastiannal. - nyögtem ki nehezen. Nem néztem először a szemébe. De végül mégis felsandítottam. Nem tudnám elmondani milyen érzelmek kavarogtak a barna szemekben. A keze lecsúszott a vállamról, amin eddig pihent.

- Viccelsz ugye? - kérdezte halkan. Beharaptam a számat és megráztam a fejem. Ha megszólalok, kitör belőlem a zokogás. Lehunyta a szemét egy pillanatra. - Menj és csomagolj ki. - mondta csendesen. Nem volt düh a hangjában. Elfordult és levette a gázról a vizet, amit forralt, bizonyára enni készült.

- Sergio… - kezdtem, de leintett.

- Menj és csomagolj ki. - a hangja üres volt. Leült a pult melletti székre és maga elé nézett. Megint beharaptam az alsó ajkam és a lépcső felé indultam. Fél úton lehettem a lépcsőn mikor hallottam a bejárati ajtót bevágódni és pár pillant múlva a sportkocsi motorját felbőgni.

Lecsúsztam a fal mentén a lépcsőre, és kitört belőlem a zokogás. Semmi nem fájt volna jobban, mint ez a viselkedés. Sokkal jobb lett volna nekem, ha ordít velem. Ha dühöng. De ez nem rólam szólt. Megérdemeltem a szenvedést, amit a nyugodt üres hangja okozott. Elment, és csak remélni mertem, hogy nem lesz nagyobb baja, mint amekkorát a lelkében okoztam.

Új Év

Szilveszter után volt közvetlen harmadikán egy meccs, ahol a fiatalok mutathatták meg a Levante ellen mit tudnak. Kikaptunk, de összesítettbe megnyertük a fordulót.

Nekem minden nap 8 órás edzéseim voltak, így reggel 7-kor keltem, és délelőtt 4 óra délután 4 óra után korán aludtam már, mert nagyon kifárasztott az edzés.

Viszont legnagyobb örömömre Tommi, Sebi edzőjét küldték a nyakamra, nem egy spanyol gyilkost, aki nagyon nincs tekintettel rám.

- Mesélj kicsit magadról. - kértem összeszorított fogakkal. Tommi mosolyogva vedte a próbálkozásomat, hogy valami elterelje a figyelmem.

- Mit szeretnél tudni? - kérdezett vissza.

- Van valakid? - faggattam. - Nem azért kérdezem, mert rád mozdulnék. - védekeztem egyből a vigyorát látva.

- Ott a munkám. - vont vállat. Segített felülni a fekve nyomó padra és a lábfejem a vállához illesztette. - Próbálj meg ellökni. - Minden erőmmel próbáltam csak a fájós lábammal ellökni, de nem bírtam.

- Hagyd magad és menni fog! - morogtam.

- Úgy nem ér semmit. - nevetett.

- Sebivel most ki edz, hogy te itt vagy? - kérdeztem szorosan lehunyt szemekkel. Szükségem volt a beszédre, mert úgy éreztem beleőrülök a fájdalomba, ami a vádlim tépte.

- Sebas remekül tud edzeni maga is. - a hangjába volt némi erőlködés így kinyitottam a szemem. Láttam, hogy már be kell vetnie a testi erejét, hogy ne tudjam ellökni. - Na, megy ez. - vigyorgott rám, mikor látta, hogy őt nézem. Ez plusz erőt adott. Egész nap ebből merítettem az erőt. Haladtam nagyon sokat előre mióta Tommi itt van.

Az év első hetének végén voltam orvosnál, és visszakaptam a jogsim. Komoly előre lépés volt, hogy már rövidebb távon vezethettem. Menni már tudtam fájdalom nélkül, de még bicegtem, főleg azért mert az izomvédő még mindig rajtam volt.

Tommi egy hét után hagyott magamra, mert Sebasssal is kell foglalkoznia, és mert a csapat visszahívta. Innentől kezdve ment egyedül is az edzés.

- Elmegyünk bulizni? - kérdezte Sergio egyik este mikor már az egyik spanyol mezembe ültem a konyhába és éppen müzlit ettem. Az elmúlt hétben tulajdonképpen müzli és tészta volt az étrendem, Fogynom kellett, minél többet.

- Fáradt vagyok. - ráztam a fejem.

- Én is, de bulizhatnékom van. - kihúzta a fiókot és kivett magának is egy kanalat. Beült velem szembe a pulthoz és belekanalazott a müzlimbe. - Heti 2-3 meccsem van. De a lábad már kezd helyre jönni, már el tudnál jönni.

- Fáradt vagyok Sergio. - nyüszögtem. - Iszonyúan fáradt. Menj bulizni nyugodtan. Valaki biztos elmegy veled.

- Én veled akartam menni. - mondta teli szájjal. - Kéred? - bökött a müzlimre, amit már csak piszkáltam. Odalöktem elé a még félig teli müzlis tálat és felkeltem a pulttól.

- Tiéd. - bedobtam a kanalat a mosogatóba és megindultam az emelet felé.

Tudtam, hogy Segrnek is nehéz, hogy én a lábammal szenvedek, és szinte csak este találkozunk, mikor befekszik mellém. Vagy meccse van, vagy edzése, így mindig későn jön haza és én minden nap megtartottam a 8 óra edzésemet, bármennyire is kimerültnek éreztem magam.

Most jöttem csak rá igazán mennyire nem foglalkoztam szilveszter óta Sergioval. Rossz érzés volt. Ő bármikor itthon volt sérüléssel mindig foglalkozott velem, még akkor is mikor még nem voltunk együtt. Végigdőltem az ágyán és meg akartam várni, míg feljön, de szinte egyből elaludtam. Csak arra ébredtem fel, hogy befekszik mellém jó pár órával később.

- Sajnálom, hogy elhanyagollak. - suttogtam csukott szemmel.

- Most azaz első, hogy rendbe gyere, és erre nagyon kevés időd van, hiszen Februárba már teszteltek. - magyarázta. - Nem haragszom. Örülök, hogy ennyire keményen dolgozol, és örülök, hogy már sokkal jobban vagy. - magához vont és az arcom kezdte simogatni. Pillantok alatt újra elaludtam.

**
Reggel mikor felébredtem magamtól Serg még nagyban aludt mellettem. Lementem megnézni a meccs beosztását, és akkor láttam, hogy holnap játszanak az Atletico ellen, de a mi stadionunkba lesz a meccs.

Letusoltam, és egy száll tangába másztam vissza az ágyba. Már idejét se tudtam igazán mikor feküdtünk utoljára le, pedig mindketten elég megszállottai voltunk a szexnek.

- Sergiooo. - nyúltam végig a mellkasán. - A szex tilalom csak estére szóóól. - birizgáltam meg a száját. Nem nyitotta ki a szemét csak elvigyorodott.

- Ugye még nincs este? - kérdezte huncut vigyorral. Még mindig csukva volt a szeme.

- Még csak kora reggel van. - súgtam a fülébe. Megborzongott., és a következő pillanatban már alatta találtam magam.

**

- Sapkaaa! - kiabáltam Sergi után. Indult a meccs előtti megbeszélésre, és haza sem jön onnan, mert meccs előtt mindig egy hotelben vannak, pedig most itthon Madridban játszanak az Atletico ellen.

- Melyiket? - kiabált vissza.

- Azt se tudom, mi van rajtad. - mentem át a szobájába, mivel én az enyémbe neteztem. Végignéztem rajta. Szürke gatya volt rajta meg egy fehér póló. Nagyon jól nézett ki. Beálltam a szekrénye elé. Az ágyra dobtam egy szürke zakót és a fekete alapon szürke feliratos sálját. Leszedtem a sapkái közül a szürke sültős sapit és elégedetten rá mosolyogtam.

- Öltözz. - nevetve vette fel a zakót. Átmentem a szobámba és én is felöltöztem.

- Fél óra alatt elrendezed a dolgod? - nézett be. Már fel volt öltözve. A sál csak lógott a nyakába, és nagyon jól nézett ki. Már a sapi is a fején volt.

- Tetszel. Jól mutatsz. - adtam neki egy puszit. Már vezethettem, de hosszabb távon nem. Mivel s standion innen 15 percre volt kocsival, így Sergiot el tudtam vinni, elrendezni a dolgomat meg bevásárolni Serginek, és utána vissza a stadionhoz, hogy Sergi kiszedje a cuccáét a kocsiból.

- Menjünk. - indultam meg. Gyorsan beértünk a stadionhoz, mert nem volt forgalom.

- Lábad? - nézett rám aggódva.

- Nem fáj. - ráztam a fejem. Tényleg nem fájt, húzódott kicsit, de már túl voltam a komolyabb fájdalmakon.

Sergi vidáman szállt ki a kocsiból én pedig hajtottam tovább. Vásárolgattam, és szereztem magamnak csokis nyalókát.

Mikor vissza értem a stadionhoz, Serg már kint várt.

- Pontos voltál. - vigyorgott. - Én is kaptam. - bökött a nyalóka felé.

- Nem. - nyújtottam nyelvet. Megcsókolt és közben kiszedte a kezemből a nyalókámat.

- Héé!! - kaptam utána, de már a szájába volt. Megrángattam a pálcikát, de a fogával erősen fogta.

- Finom. - vigyorgott. Morcosan néztem rá. Reméltem vissza kapom, de nem. Adott egy édes csókot, majd felegyenesedett a kocsiablakból.

- Kijössz holnap? - kérdezte.

- Nem. Pihenek, 2 nap és megyek el, tudod. - húztam picit a számat.

- Drukkolj. - vigyorgott.

- Egyértelmű. - kiintettem és kihajtottam a parkolóból.

Otthon edzettem egy keveset, de utána lefeküdtem aludni, és másnap délig aludtam.

Holnap reggel indul a gépem Angliába, így ma pihenni fogok.

- Fogadok semmi sem lesz a hűtőbe. - morogtam mielőtt kitártam volna az ajtaját. Tegnap Sergionak vásároltam itthonra nem nagyon.

Morogva vettem le a müzlis dobozt a polcról. Kiszedtem a tejes üveget a hűtőből és még magamhoz vettem egy kanalat, hogy teljes legyen az összkép. Egy száll mezbe ültem le a TV elé, és a déli híreket néztem.

Mikor jöttek a sport hírek, és Lara volt, aki magyarázni kezdett inkább átkapcsoltam egy rém unalmas, ömlengős szappanoperára. 10 percig bírtam és inkább kikapcsoltam a TV-t.

Benyomtam a hifit és Dani hangjára próbáltam ellazulni.

Dani az El Canto Del Loco énekese volt, és jó barátom, ahogy az egész banda. Iker és Fernando által ismertem őket meg évekkel ezelőtt.

A dobozból kanalaztam a számba egy nagy adag müzlit, majd mikor már megfulladni készültem s száraz cucctól ittam rá tejet.

Éppen teljesen tele volt a szám, mikor megszólalt a telefonom az asztalon. Magamba szentségeltem, és próbáltam leküzdeni a torkomon a müzlit.

’ Sebastian Vettel’ állt a kijelzőn. Felkeltem és odasiettem a mosogatóhoz. Kiköptem a müzlit, mert nem bírtam lenyelni, már fájt az állkapcsom.

- Szia! - vettem fel mikor már nagyjából üres volt a szám.

- Szia, zavarlak? - kérdezte kíváncsian.

- Nem, csak majdnem megölt egy nagy adag müzli. - nevettem.

- Elég borzalmas halálnemnek hangzik. - nevetett ő is. - Csak gondoltam érdeklődöm, hogy te mikor érkezel a Gyárba. Mert nagyjából egyeztethetnénk, és akkor nem kell annyit ugráltatni a csapatot. - célzott arra, hogy sofőr jön értünk, ami kicsit szívás, ha Forma 1-es pilóta vagy.

- Holnap a reggeli géppel megyek. - magyaráztam. - Olyan 11 fele érek oda.

- Az jó, mert én 10 körül érek oda, szóval akkor megvárlak. - érkezett a lelkes válasz. - Tommi mondta, hogy már sokkal jobban vagy. Futni már tudsz?

- Kocogni igen. - gondoltam vissza mi az, ami már nem megterhelő annyira. - Sprintelni még nem.

- Akkor elehetünk majd futni. - hallottam a hangján, hogy vigyorog. - Most simán legyőzlek.

- Mocsok. - nevettem.

- Februárba, kocsiba tudsz majd ülni már tesztelni? - érdeklődött.

- Azon vagyok, hogy én is tudjak tesztelni. - nyugtattam meg. - Nem hagylak egyedül. - nevettem.

- Helyes. - nevetett ő is. - Le kell tennem, vigyázz magadra! Hát akkor találkozunk holnap.

- Bizony. Te is vigyázz magadra, szia! - köszöntem el mosolyogva. Mindig feldobott, ha Sebivel beszéltem és ezt utáltam, mert eszembe jutott a kis szöszi feje.

Helyes gondolat vagy sem, de szívesen leteperném, és ez volt az, amitől tartottam. Sóhajtva idéztem fel Sergio vigyorát, huncutul csillogó szemeit, és a csókját.

- Francba. - morogtam. Most már vágytam arra, hogy Sergio haza jöjjön, és lerángathassam a ruháit. Beleléptem a cipőmbe, és megindultam kifelé a házból, hogy átmegyek Crishez kisírni magam, de mikor kiléptem a házból akkor esett le, hogy Cris is Realos.

- Megint csak francba. - morcosan mentem vissza a házba. Eszembe jutott Iker, hogy talán hozzá is átmehetnék. Megint meg akartam indulni kifelé, de már a kilincset fogva egyszerre két dolog is eszembe jutott. Először, hogy Iker is Realos tehát nincs otthon, a másik pedig, hogy egy száll spanyol mezbe, bugyiba meg sportcipőbe toporgok az ajtóba. Nekidöntöttem a homlokom az ajtónak és elkezdtem nevetni. Csak én lehetek ennyire őrült.

Egyszer csak kopogtattak az ajtón, ami külön fájdalmat okozott mivel a homlokom az ajtónak támasztva álltam. Morogva nyitottam ki az ajtót, de totál le is döbbentem, mikor egy teljesen ismeretlen pasi állt az ajtóba.

- Miben segíthetek? - próbáltam kedves hangnemet megütni. Nem volt semmi egyenruhába, vagy valami jelzés sem volt a ruháját. Tehát nem közszemély volt, azaz ha az orrára vágom az ajtót, nem vétek a törvény ellen. Ettől egyből jobb kedvem lett.

- Amelia Semvillát keresem. - mosolygott rám. - Közben szűrűn reménykedem, hogy te vagy.

- Milyen indokkal keresed? - kérdeztem faarccal. A megjegyzésére jutott eszembe, hogy még mindig egy szál mezbe vagyok, de nem adtam meg neki az örömöt, hogy takargatni kezdjem magam. Abba reménykedtem, hogy a bugyim azért nem villan ki.

- Egy spanyol divatlapmenedzsere vagyok. - kezdett bele. - De szeretném ezt bent megbeszélni. - nézett be mellettem a házba.

- Győzzön meg, hogy érdemes beengednem. - álltam teljesen el az ajtót. A menedzserek telefonon keresnek meg, és nem is engem, hanem először a csapatot, így jogosan voltam bizalmatlan.

- Megfogtál. - emelte fel a kezét sóhajtva. - A szomszédban lakik az apám, és egy időre ide költöztem én is. - magyarázta vigyorogva. - Mesélte, hogy mennyire rossz viszont ápol veled, és mikor elmondta miért át akartam jönni bocsánatot kérni apám nevében.

- Nem haragszom rá. - mondtam. - Csupán nem hívom át teázni, és meccset nézni. - be akartam csukni az ajtót, de nem hagyta.

- Szeretnélek a sérelmeidért kárpótolni. - magyarázta. - Eljönnél velem vacsorázni? - kedvesen és bájosan mosolygott.

- Nem. - vágtam rá. - Barátom van, akinek ma este meccse lesz. Ez a programom mára. - megint be akartam csukni az ajtót, de nem hagyta.

- Nem rád akarok mászni, csupán meg akarlak ismerni. - mondta. - Nézzük együtt a meccset?

- Nem! - erőből nyomtam már az ajtót, hogy be tudjam végre vágni az orra előtt, de nem hagyta. Erősebb volt nálam. Kezdtem pánikba esni, mivel se Sergio se Cris nem volt itthon, hogyha baj van megvédjen. A lábam sem volt még tökéletes.

- Menj el. - kértem a fogaim közt szűrve.

- Te félsz tőlem? - kérdezte döbbenten. Be akart jönni, de nem hagytam.

- Menj el! - kiabáltam.

- Hééé! Nem kell tőlem félned! - hátra lépett és hagyta, hogy bevágjam az ajtót. Lerogytam és próbáltam a légzésemre figyelni. Iszonyúan megijedtem.

**

Meccsek jöttek-mentek az újévben, én pedig nemsokára ott találtam magam az Atletico- Real visszavágón.

Mona mellett ültem a kispadoktől nem messze, és egy pillanatra eltakartam inkább az arcom, mikor Iker mintha egy pillanatra befagyott volna, így oda ért az egyik játékos, és az elrúgott labda megpattant az ellenfél lábán, így elég veszélyes helyzetet okozva.

Szerencsére utána nem sokkal Sergio passzból Cris gólt rúgott, és hogy elejét vegyék a napokban nagy pletykáknak, Cris egyből Sergihez ment és szorosan megölelte. Mindenki oda ment hozzájuk. Vezettünk, és összesítettben így már nagyon az Atletico előtt voltunk. Ez persze nem tetszett az ellenfél szurkolóinak, de ők meg kit érdekeltek jelen helyzetben?
- Mindenki kicsit rájátszik az esésekre. - jegyezte meg mellettem egy Real mezben ugráló férfi.

- Meg mindenki rugdos a másiknak kicsit. - a zászlóm-lengettem, bár a kesztyűs kezem már fázott. Az orrom is már lefagyott pedig még csaj fél órája ment a meccs.

- Kezdjünk el skandálni és ugrálni. - nézett rám Mona. - Kezdek fázni.

- Mit skandáljunk? - néztem rá vigyorogva. - Ugrálást meghagyom neked, de nem bánom, ha ordítani kell.

- Himnusz? - kérdezte a pasas aki az előbb is már hozzám beszélt. Mire válaszoltam volna, Di Mariat a földre került, így egyből fütyülni kezdtek körülöttem. Számba vettem a mutató és hüvelykujjam és én is csatlakoztam a táborhoz. Felrúgták, és még sárgát sem kapott a tettes.

- Hajrá Királyigárda! - kezdtem el ordítva skandálni. Senki nem nézett hülyének, a Realosok csatlakoztak hozzám. Mona ugrálni kezdett, így pár perc múlva az összes fehér mezes szurkoló ugrált és skandált. Kevesebben voltunk, mint az Atletico szurkolók, te elnyomtuk az ő skandálásukat.

- Mi vagyunk Madrid legjobb csapata! - hallottam meg mögöttem egy ordítást. Egy tucat Atleticos szurkoló volt mögöttünk pár sorral. Mindkét csapat madridi volt, így elég gyakran játszott a két csapat egymás ellen, hiszen volt városi derbi is.

- Örök másodikok vagytok! - nevetett az arcába a fehérmezes szurkoló. Mindenki nevetni kezdett. Mikor legközelebb oda néztem szét kellett őket szedni már, mert egymásnak estek.

A meccs gyorsan elment, és már a második félidőben jártunk, mikor az Atletico szurkolók megtalálták a hangjukat igazán. Én a helyemen ültem és narancsomat eszegettem.

Mikor korán elvégzett szabadrúgásért Cris kapott egy sárgát csak a fejem csóváltam. Egyre hidegebb volt.

- Kezdek nagyon fázni. - néztem Monára.

- Én nem. - rázta a fejét.

- Azért mert te tudsz ugrálni. - bólintottam. A hátamra terítettem a zászlóm és az orromig felhúztam a Realos sálam. Behúztam a kabátom ujjába a kesztyűs kezem és picit rugóztam amennyire tudtam. Folytonosan eladott labdák a másik csapattól sok mindent elárultak. Kicsit aggódva néztem, mikor Ronit mutatták közelről a kivetítőn és fájdalmas arcot vágott. Aggódtam, nehogy baja legyen.

- Nem értem miért reklamálnak, mikor egyértelműen odarúg a másik lábára? - kérdezte Mona.

Már meg sem lepődtem, mikor Sergio sárgát kapott. Bár miután bejátszották, hogy az ellenfele előtte hogy odalépett neki felkeltem és fütyülni kezdtem mikor a bírót mutatták. Megint Sergiot hozták ki rossznak.

- Hagyd, tök mindegy. - legyintett Mona.

- elegem van a Spanyol bírókból! - morogtam. Mikor már visszaültem volna duzzogva körülöttem mindenki skandálni kezdett megint, még Mou is mutogatott, hogy hangosabban.
- Nee! - sikítottam fel, mikor Khedira a földön maradt. Mentek is be hozzá az orvosok.

- Remélem nem komoly. - rágódott Mona.

- Remélem, kiállítja azt a mocskot! - céloztam Forlanra aki belépett Khedirának.

- Nem tud vissza állni. - állapította meg Mona mikor Gago felment a pályára.

- Miért nem kapja meg a második sárgát? - dühöngtem.

- Mindegy. - sóhajtott Mona. Morogva ültem le, de fel is ugrottam mikor Marcelo gólját lesnek fújták be.

Fejcsóválva néztem tovább a meccset. Volt még pár sárga és a hosszabbításban egy helyzetünk, de már nem volt semmi igazán izgalmas. A meccs vége után ülve maradtam, és hagytam, hogy a tömeg meginduljon a kijáratok felé. A lábam még nem volt tökéletes és bicegve nem volt kedvem a hatalmas tömegbe mászkálni. Mona maradt velem ülve, és a fejét a vállamra hajtotta.

Több emberrel is kezet fogtam, mert vagy felismertek, vagy együtt drukkolás öröme miatt búcsúztak. Sapkát még jobban a fejembe húztam és mikor már kevesen voltak a lelátó azon oldalán ahol mi voltunk felkeltem és megindultunk lefelé.

- Egyszerűbb lett volna bemászni a pályára és ott kimenni az öltözők felé. - merengett Mona. - Téged még le is engedtek volna.

- Ilyen lábban nem mászok korlátot bocsi. - nevetettem. Mosolyogva mentem le a belsőfolyosóra, aminek az egyik leágazása az öltözők felé volt. Pont láttam Mout kijönni az elágazásból így odabotorkáltam.

- Gratulálok. - nyújtottam kezet.

- Köszönöm. - mosolygott rám. - Hogy van a lábad?

- Már sokkal jobban köszönöm. - mosolyogtam vissza. - Most intenzív edzés jön. - húztam el a számat.

- Ennyire fázol? - nézett végig rajtam. A vastag téli kabátomba szinte elvesztem.

- Igen. - nevettem. Nem akartam mondani, hogy valószínűleg lázas vagyok. - Sergio azt sem tudja, hogy itt vagyok. - avattam be. Igazából csak pár napot voltam a gyárba, mert Angliai hideg annyira kikezdte a szervezetem, hogy egyszer voltam Sebivel kocogni reggel és már köhögtem és lázas voltam estére.

- Bemehetsz hozzájuk nyugodtan. - vigyorgott. - Nem tudom, mit szólnak, ha egy nő benyitna.

- Szégyellős sikítozást rendeznének őket ismerve. - nevettem. Elköszönt és távozott. Mona már kint volt valahol a kocsinál bizonyára, vagy valahol a tömegbe. Lent álltam az öltöző folyosón, és éppen az egyik Atleticos jött, és egyszerűen belém vállalt.

- Hé, nézz az orrod elé! - mikor megfordult láttam meg, hogy Forlan az.

- Nézz inkább te! - morogta vissza.

- Már nem a pályán vagy és egy nővel beszélsz! - szidtam meg. Előbb gondolkodj, utána beszélj… Egy eleve ideges kikapott játékost még hergelni is az ellenfél drukkereként… Kísértem a sorsom, az biztos. Idegesen lépett oda hozzám.

- Gondod van kislány? - arcoskodott nekem.

- Igen, hogy a személyes szférámba mászol bele. - léptem arrébb, de jött utánam. Gondolatba megtapsoltam saját magam. Na, ebből mássz ki Amelia.

- Te kis.. - morogta. Léptem még párat, hogy a Real öltöző ajtaja mellettem legyen. Lenyomtam a kilincset és vártam a pillantott, hogy be tudjak slisszolni. Oda nem jön utánam, ha van egy kis esze.

- Menj öltözni és tusolni. - toltam el magamtól. - Nincs valami fonom illatod. - húztam fel az orrom. Már mindegy volt bosszantom-e, és ha már lehetőségem volt rá, akkor miért ne?

El akarta kapni a kabátom elejét, de kinyitottam annyira az öltöző ajtót, hogy pont beférjek, és gyorsan beléptem. Örültem a gyors reflexeimnek, bár a kézfejem felett a kabátom így is el tudta kapni. Ennyi ruhába sántán gyorsan, ügyesen mozogni kész rémálom volt. Megragadtam félig az ajtóba. Mentve a menthetőt kijjebb tártam az ajtót és beléptem a küszöbön nagy nehezen, pár próbált vissza rángatni. Iszonyú dühös volt. Fogalmam sem volt itt, hogy van az öltöző, így csak reménykedtem, hogy valaki éppen meglát.

Rántott egyet rajtam, amitől majdnem orra buktam, de az ajtókeretbe meg tudtam támaszkodni szerencsére.

- Valami gond van Forlan? - hallottam meg egy hangot a hátam mögül, és két kezet éreztem meg a vállamon. Hátra sandítottam és Xabi Alonso állt mögöttem.

- Semmi. - morogta és villámló szemekkel hagyott ott. Megfordultam, hogy megköszönjem, de egy pillanatra benn akadt a levegő a tüdőmbe. Xabi egy száll törülközőbe állt mögöttem és kedvesen mosolygott.

- Köszi a segítséget. - hebegtem nagy nehezen. - Asszem kicsit felhúztam.

- Az egész meccs felhúzta. - vigyorgott majd egy rövid folyosó végén eltűnt jobbra. Mivel balról vízcsobogás hallatszott, így sejtettem ott a zuhanyzó és a másik végén a folyosónak ahova Xabi ment az öltöző. Arra indultam meg, és mélyen letüdőztem az enyhén párás, izzadság szagú levegőt. Mikor beléptem a fordulóba először senki nem vett észre. Mindenki öltözött át utcai ruhába, pakolászott, beszélgetett. Jó volt bent a hangulat. Elvigyorodtam és figyeltem, a félmeztelen focistákat, ahogy elfedik a kidolgozott testüket. Az jutott közben eszembe, hogy mennyire jó dolgom van. Több millió nő ölne egy ilyen látványért.

- Kukkolunk, kukkolunk? - jött el mögöttem vigyorogva Cris. Ő hívta fel rám a figyelmet. Minden szem rám szegeződött egy pillanatig, én pedig fülig vörösödve bújtam el a Realos sálamba.

- Gratulálni jöttem, meg menekültem Forlan elől. - magyarázkodtam vörösödve. - Szóval gratulálok a győzelemhez. - hebegtem. Többen nevettek rajtam egy sort, de mindenki visszafordult az öltözködéshez, és továbbiakban rám nem is figyeltek igazán.

Nekidőltem a falnak és néztem mennyit nevetnek, és mindenki mindenkivel viccelődik, beszélget. Nem értettem azokat a pletykákat miszerint fagyos lenne a levegő az öltözőben. Cris halál nyugodtan dobta a padra a törülközőt a derekáról és minden szényen érzet nélkül kezdett előttem öltözni. Mikor lehajolt kicsit megbillentettem a fejem és úgy néztem a meztelen hátsóját.

Körbenéztem, kik lehetnek még a zuhany alatt. Kaká, Iker és Sergio nem voltak még bent az öltöző részben. Remélve, hogy Kaká nem szégyellős típus átsétáltam a zuhanyzóhoz és éppen mikor nyitottam az ajtót akkor lépett ki Iker.

- Nyami. - néztem végig rajta látványosan. Vele már mertem szívózni.

- Kaká még bent van. - figyelmeztetett vigyorogva. Megvontam a vállam. - Add ide a kabátod. - nyújtotta a kezét. - Bent nagyon meleg van. - magyarázta. Levettem a kabátom és a sapkám és a kezébe adtam. - Leghátsó zuhanyzó. - súgta meg kacsintva. Elgondolkodtam, hogy vajon átver-e, de rájöttem, hogy akkor simán tudom Casira fogni, hogyha Kakát meglesem.

Vigyorogva hagyott ott. Beléptem az ajtón. Tömör gőz fogadott. Kezem a szám elé tettem, és próbáltam nem nevetni. A 3. zuhanyzóba megláttam Kakát aki éppen kilépni készült a derekára csavart törülközőben. Intettem neki, hogy ne szóljon semmit. Vigyorogva kacsintott ő is és kiment. Már előre tudtam milyen pletykák lesznek a másik oldalon ezért a húzásomért. Oda osontam az utolsó zuhanyzóhoz. Sergio nekem háttal állt. Nem volt semmi függöny, ami eltakarta volna. Figyeltem, ahogy az izmos hátán végig folyik a víz le a kidolgozott markolnivaló fenekére. Beharaptam az alsó ajkam. Valószínűleg utolsónak jöhetett be, mert még csak most kezdte magát beszappanozni. Mivel elzárta a csapot egy pillanatra így feltűrtem a pulcsim ujját és mögé léptem halkan. Végigsimítottam a gerince mentén, ami tudtam, hogy érzékeny. Megremegett és nagy kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Ami! - nevetett. - azt hittem valamelyik ökör az. - hahotázott. Lehajolt és megcsókolt. - Hogy kerülsz ide?

- Hosszú. - vontam vállat. Rosszallóan megcsóválta a fejét, de újból megcsókolt. Felizgatta a dolog, hogy ott vagyok, és bármikor bejöhet az egyik csapattársa. Ennek elég látható volt az eredménye a lábai közt. Huncut vigyort villantottam rá. Beletúrtam a vizes hajába és szenvedélyesen megcsókoltam. Be akart húzni a zuhanyzóba, de nem hagytam magam.

- Tusolj, öltözz és gyere haza velünk. - léptem hátrébb. Utánam kapott, de vigyorogva hagytam ott. Álló férfiassággal kimenni a csapattársak elé.. Szemétnek éreztem magam, de nem érdekelt. Élveztem a dolgot.

Mindenki vigyorogva nézett rám az öltözőben. Az én arcomon is vigyor volt. Emelt fővel bicegtem oda Ikerhez és vettem el a padról a kabátom és a sapkám.

- Tetszik a sálad. - jegyezte meg Albiol. - Ha már te láttál minket félmeztelenül, úgy illik, hogy mi is lássunk téged. - jegyezte meg.

- Kis kéjencek. - néztem végig a vigyorgó társaságon. - Több mint a fele csapatnak felesége van vagy barátnője. - néztem szúrósan az pasikra. - És nagyrészüket ismerem, szóval úgy tessék ilyeneket mondani. - néztem vissza Albiolra akinek szintén családja volt.

- Hűséget fogadtunk nem vakságot. - nevetett Kaká.

- Hülyék vagytok. - nevetettem. Felvettem a kabátom és kifelé indultam. - Spanyolország egyik legjobb, ha nem a legjobb, focicsapat tele van őrült kéjencekkel. - mentem nevetve ki. Bentről hangos nevetést hallottam. Legalább megvolt a hangulat. Az aula már üres volt. Mona a kocsinak támaszkodva várt rám.

- Öltözőbe voltál? - kérdezte mikor beült mellém.

- Igen. - beindítottam a motort, és felcsavartam a fűtést. - Megvárjuk Sergiot. - jelentettem be. Madridban voltunk, annyira nem is messze otthonról, így nem kellett nekik a ma estét is szállodában tölteni.

Szilveszter

Már csak pár óra volt vissza az évből, én pedig az egyik bárszéken ültem és figyeltem, ahogy mindenki tombol, szórakozik. Csendben Cristől messze be lehet vallani, hogy nagyon értett a bulikhoz a portugál.

Morcosan néztem, ahogy Irina rázza magát egy ruhának még jó szándékkal sem mondható cuccban. Nem igazán bírtam ezt a nőt.

- Meg se próbálsz kicsit oda jönni, és valamennyire mozogni? - jött oda hozzám Iker.

- Inkább ülök itt egész este, de az év további részében versenyzek, mint egy éjszakával elcsesszem a karrierem. - vigyorogtam rá.

- Ezt megértem. - bólintott. - Sergio merre van? - ült le a mellettem lévő székre.

- Ajánlom neki, hogy valaki tombol. - végigsimítottam a tüllös ruhámon, ami a térdem alá ért. - és Sarah?

- Kiment a mosdóba. - mosolygott. - Nincs semmi baj, ugye?

- Semmi, csak az, hogy ez itt van! - böktem Irina felé.

- Én se bírom. - húzta el a száját. - Na megyek ott jön Sarah. Biztos nem jössz?

- Biztos. - mosolyogtam rá. Adott egy puszit és otthagyott. Összeakadt a tekintetem Sarahval, aki nagyon ellenségesen nézett rám. Meglepetten néztem vissza, de elfordult és belecsimpaszkodott Iker nyakába. Kezd ő is Irina szintjére kerülni nálam.

Egész jó hangulatom volt, míg meg nem láttam Larat, Sarah egyik kolléganőjét. Sergio jóba volt vele, és az újságok pletykáltak arról még mielőtt megtudták volna, hogy velem van együtt Sergio, hogy Larával húzzák egymást. Vagyis inkább Sergio Larat…

Rengeteg mini ruhás nő volt ott akik kellették magukat. Nem tudom Cris honnan szerzett ennyi ilyen nőcskét. Kinézem belőle, hogy mind megvolt már neki. Szemmel megkerestem Crist aki Marcelloval biliárdozott.

Lemásztam a bárszékből, mikor láttam, hogy Lara oda megy Sergiohoz táncolni. Megindultam a hátsó udvar felé, így pont láttam, hogy Cris egy csajjal nevetgélve megy a szobája felé. Körbenéztem Irina merre van, és éppen táncolt egy számomra ismeretlen pasival. Sóhajtva ültem le a kanapé szélére és figyeltem Irinát. Nem kel a balhé. Egy kis idő után persze, már keresni kezdte Crist. Így kénytelen voltam óvatosan besurranni a szobák folyosójára. Mikor láttam Irinát idegesen befordulni a folyosón gyorsan benyitottam Cris szobájába és becsuktam az ajtót mielőtt Irina észrevehetett volna. Reméltem, hogy ebben a szobában lesz. Elnéztem az ágy felé, ahol egy döbbent Cris és a nőcske feküdt, már meztelenül.

- Tűnj innen. - néztem a nőre. - Öltözz! - dobtam oda Crisnek a pólóját. Értetlenül és idegesen nézett rám. - Irina a folyosón van már! - mondtam halkabban. A csaj még mindig döbbenten ült az ágyon és Crist nézte, hogy én mit akarok. Roninak szerencsére leesett a dolog és felkapta a pólóját és a gatyáját.

- Mozogj már! - ripakodtam a csajra, aki csak most kezdett el kapkodva öltözni. - Ablak! - néztem Crisre. Értetlenül nézett rám. Oda lökődtem az ablakhoz és kitártam és addig böködtem, míg ki nem mászott. Mekkora mák, hogy Crisnek nincs emelete. Gyorsan végig löktem a csajt az ágyon mikor fordult a kilincs és magunkra rántottam a takarót.

- Maradj nagyon csendben. - súgottam a fülébe.

- Cristiano? - hallottam a dühös nyivákolós hangot.

- Irina. - lestem ki a takaró alól. - Őőő megmagyarázom. - játszottam el, hogy zavarba vagyok.

- Hol van Ronika? - kért számon.

- Itt nincs. - nézett ki a takaró alól a csaj. Nem azt mondtam neki, hogy kussoljon? Ránéztem és ő édes mosolyra húzta a száját, mintha tényleg csináltunk volna valamit. És akkor ugrott be ki ez a nő. Erika Sanz, spanyol színésznő feküdt alattam. Ránéztem a döbbent Irinára.

- Szeretnél csatlakozni? - kérdeztem mosolyogva. Döbbenten vágta ránk az ajtót.

- Ez egy szappanoperába simán elmehetett volna. - nevetettem.

- Remek jelenet lett volna. - bólintott. Lehúztam a takarót magamról és leültem az ágy szélére.

- Erika Sanz. - nyújtott kezem. Melltartóba volt és bugyiba.

- Tudom. - nevettem. - Amelia Semvilla.

- Tudom. - nevetett velem.

- Kíváncsi vagyok, milyen gyorsan tudja meg Sergio, hogy állítólag leszbikus lettem. - gondolkodtam el vigyorogva.

- Sergio Ramos? - kérdezett vissza. Bólintottam. - Ő sem rossz pasi. - vigyorgott.

- Ő az enyém. - figyelmeztettem.

- Eszembe se jutott a női szeretőm pasiját elvenni. - nevetett. - Ronaldot viszont el tudnám magam mellett viselni.

- Még nem ismered, vagy sokat ittál, azért beszélsz félre. - nevetve keltem fel az ágyról és indultam meg sántikálva az ajtó felé.

- Megvársz? - szólt utánam. Megálltam az ajtóba és megvártam. míg felöltözik. Együtt mentünk ki a többiekhez. Irina elégedett fejjel ült az egyik bárszéken. Tehát elmondta Sergionak. Nem tudtam mire számítsak, de azért oda botorkáltam Sergiohoz aki éppen Crissel nevetgélt valamin.

- Hallom leszbikus lettél. - köszöntött.

- Pár perc erejéig. - bólintottam nevetve. Lazán vette, ez jó volt. Cris gondolom elmesélte a dolgot még az előtt, hogy Irina megtalálta volna Serget.

- Köszi a mentést. - ölelt meg Roni.

- Van mit. - nevettem. - Legközelebb te játszod el a buzit, mikor éppen megcsalom Sergiot. Oké?

- Ahhoz nekem is lesz 1-2 szavam. - húzott az ölébe Serg.

- Miért vagy Irinával, ha folyton megcsalod? - faggattam Crist. Lazán vállat volt, és tipikus Ronisan elmosolyodott.

- Nem tudom. - válaszolta. - Talán megszokás.

- Cris csak megszokásból ne legyél vele. - kezdtem bele, de Serg megcsípte a combom. Mérgesen néztem rá. Megrázta kicsit a fejét, tehát ne szóljak bele. Pedig nagyon bosszantott a dolog.

- Jössz táncolni Sergi? - jött Lara. Nem volt szimpi a csaj. Látszott, hogy mennyire oda van Sergioért, és talán pont ez miatt lett unszimpatikus.

- Majd talán később. - mosolygott rám. - Most kicsit maradok Amivel.

- Miattam ne utasíts vissza egy táncot. - néztem rá. - Főleg, hogy a hölgy kért fel.

- De egész este nem is foglalkoztam veled. - rázta a fejét.

- Majd Cris szórakoztat. - felkeltem és belekaroltam az említettbe, aki egyetértően bólintott.

- De.. - sóhajtott egyet és felkelt. - Menjünk. - kezdte el terelni a táncolók közé Larat.

- Azt hittem, hogy benne látod a legnagyobb veszélyt. - jegyezte meg Cris.

- Így is van. - bólintottam őket nézve. A csaj úgy rázta magát, mint egy epilepsziás akinek rohama van. - De minél közelebb tudod magadhoz az ellenséget, annál kisebb eséllyel tud meglepni. - magyaráztam.

- Ez olyan, hogy jóban vagyok Sergioval, pedig meg esz a sárga irigység, hogy az övé vagy. - nem célozni akart ezzel, mert csak rám pillantott és beleivott a poharába. A táncolókat nézte.

- A házigazda miért nem tombol? - kérdeztem pár perc után.

- Le akarsz rázni? - kérdezte felvont szemöldökkel. Volt valami kihívó a mosolyába.

- Igen. - nevettem. Az igazság az volt, hogy nem akartam, hogy bárki miattam ne bulizzon. - Felhívom Nandot. - túrtam elő a telefonom. - Megszületett Leo és még nem is láttam. Ez kiakaszt. - húztam fel az orrom.

Cris adott egy puszit a fejemre és eltűnt a tömegbe. Kimentem az udvarra és leültem az egyik kinti székre messze a háztól. Kikerestem Nando számát és vártam, míg kicsöng egyszer utána kinyomtam. Nem tudtam hol szilvesztereznek, vagy nem-e keltem fel az egyik babócát. Amint alkalmas úgyis visszahív. Ez esetben szinte azonnal.

- Ciao, El Niño! - vettem fel.

- Niña! Szervusz. - szólt bele vidáman. - Mi a helyzet arra? Hogy vagytok?

- Erre semmi igazán szokatlan. Cris félre kacsingat, senki nem hazudtolja meg a bulizós szokásait így Szilveszter alkalmából. - magyaráztam. - De mesélj milyen újra babázni? Leo rosszkisfiú?

- Egyáltalán nem. - nevetett. - Felébred persze, még nagyon kicsi, de egy igazi kis angyal. Nora százszor rosszabb. - háttérben ott is zene szólt. - De mesélj hogy van a lábad?Mikor mész a csapatodhoz? Találkozhatnánk.

- A lábam lerohad annyira fáj. - nevettem. Most itt kint a hidegbe tényleg sokkal jobban fájt. De lehet, hogy csak a mászkálás miatt.

- És azon kívül, hogy vagy? - kérdezte mosolygó hangon.

- Hát, te hogy vagy a testeden kívül?- kérdeztem nevetve. Nando jó barátom volt, de első sorban ő Sergio barátja volt, így nem szóltam neki a féltékenységemről. - Értem én, hogy testek kívüli élmény, de ennyire! - mindketten nevetni kezdtünk. - Boldog Új Évet és puszilom Olit meg a két gyerkőcöt is puszild meg helyettem.

- Meglesz. - hallottam, hogy mosolyog. Volt valami kisfiúsan édes Nando mosolyában. - Pepe üdvözöl, és sokszor puszil. - tette hozzá nevetve.

- Angyalka, vigyázz jobban magadra! Megijedtünk mikor hallottunk a lábadról! - kiabálta Pepe valószínűleg Fernando mellet állva. - Boldogat és jobbat, mint volt!

- Viszont! - nevettem.

- Puszilunk mindenkit. - mondta még Fernando, és utána egy gyors elköszönéssel le is raktuk. Jó volt hallani a hangjukat. Ha már kint voltam, és zaklattam a népet, írtam egy SMS-t Davidnak is, hogy érezze a törődést.

„ Boldog Új Évet Villás. :D Puszilom a népet és téged is! A.S.„

Nem vártam választ mégis kaptam.
„Neked is Boldog Új Évet, és én is puszilok mindenkit. :D Ezek szerint már nem haragszol a csúnyaaa zakóért? :p D.V. „
„ Olyat nem mondtam, hogy nem haragszom.. főleg, hogy most felmelegedted. A visszavágón majd jóóól kikaptok :p”

„ Álmodban királylány. :D Lehet, hogy Madrid a főváros, de a Foci fellegvára még mindig Barcelona. „
„ Had ne mondjam, ki a Királyigárda... :D Fehér szív, fehér lélek , Real Madrid szurkoló leszek, amíg élek!"

„ :D Hajrá Barca!! :D Megyek bulizi. Vigyázz magadra, lehetőleg jobban mint eddig… Sok gyógyölelés innen a messziből!”

„ Szia Villácska. neked meg gól örömtől mentes Barcás meccseket. „

„ Én is téged. :D „

„Tudoooom :D XD „

Visszamentem a házba nehézkesen és beültem vissza az egyik bárszékre. Irina ült oda mellém.

- Ha megpróbálsz tönkre tenni, én teszlek téged tönkre, mielőtt még kettőt pislognál. - mondta nekem mosolyogva.

- Jaj de félek. - mosolyogtam vissza. Tudod kettőnk között az a különbség, hogy Cris nekem hisz jobban, és ha választani kel engem választ. - felhorkantott és úgy nézett rám mintha hülyeséget mondtam volna.

- Csak reménykedj. - mivel Cris és Serg felénk nézegetettek, ezért mindketten kedvesen mosolyogtunk.

- Nem reménykedek. - vágtam rá. - Én már akkor itt voltam, mikor te még csak Oroszországban festetted a körmöcskédet.

- De engem szeret. - húzta ki magát.

- Tévedésben élsz. - mosolyogtam rá. Leszálltam a székről, de még ránéztem. - Csak egy rongy vagy, akin ki lehet élni a vágyait. Nem szerelmes beléd.

- Mit képzelsz magadról, te kis szajha? - esett nekem vicsorogva.

- Hát biztos nem értékelem annyira túl magam, mint te, banya. - vetettem oda nevetve és ott akartam hagyni, de belekapaszkodott a hajamba. - Engedj el! - sziszegtem. Láttam, hogy a srácok felénk jönnek. Megfogtam a csaj csuklóját és rántottam egyet rajta. Leborult a bárszékről, és a tűsarkain se tudott megállni. A másik kezével is felém kapott és végigszántotta a vállam. Megfordultam, nem törődve a hajamat tépő kezével és gyomorszájon vágtam, hogy engedjen el.

- Héhéhéh! - kapta el a derekam Sergio. - Nyugalom.

- Te reped sarkú… - kezdett bele, De Cris befogta a száját.

- Mindenki magából indul ki Édesem. - nyomtam meg az utolsó szót. Ránéztem Crisre, várva, hogy dühösen villanjon a szeme, de vigyorgott Irina feje felett. Mikro a nő is ránézett egyből komoly arcot vágott. Oda bújtam Sergihez és elrejtettem a vigyorom. Adtam egy okot Crisnek, hogy elhagyja Irinát, legalábbis a vigyorából ezt olvastam ki.

- Mondtam, hogy ne avatkozz bele. - csóválta a fejét Serg mikor a fürdőbe a vállam látta el, mert annak a nőnek a karmai nyomán vérzett 4 csíkban.

- Ő kezdte! - védtem magam. - Jól tisztítsd ki, nehogy valami bacit elkapjak attól a szukától.

- Mért van olyan érzésem, hogy Cris és mellettem nem tűrsz el más nőt csak magadat? - kérdezte sóhajtva.

- Ez nem igaz! - akadtam ki. - Csak olyan nők tagadnak rátok, akik nem érdemelnek meg titeket.

- Te sem érdemelsz meg? - kérdezte vigyorogva.

- Nem. - csóváltam a fejem.

- Miért nem? - értetlenkedett.

- Miért igen? - kérdeztem vissza széttárt karokkal. Mosolyogva csóválta meg megint a fejét. Mikor kimentünk már visszaszámlálás volt. Oda mentem Ikerhez és Crishez. Sergio beállt mögém és néztük a visszaszámláló órát. Körülöttem mindenki hangosan számolt vissza.

Vége lesz nemsokára annak az évnek, mikor először ültem Forma 1-es kocsiban, mikor először győztem, mikor megismertem Sebit, mikor Világbajnok lett a válogatottunk, és mikor összejöttem Sergioval. Egy újabb évet búcsúztatunk, ami annyira nem is volt rossz, csak a lábammal ne történt volna semmi.

Mikor éjfélt ütött az óra Sergio megfordított óvatosan és megcsókolt. Ez olyan filmbeillő volt, mégis jól esett így indítani az újévet. Koccintottam Crissel és Ikerrel. Sara mosolyogva koccintotta a poharát az enyémnek.

- Sajnálok mindent. - a mosolya igazinak tűnt, és a megbánása is.

- Elvan felejtve. - emeltem meg a karcú pezsgős poharat felé. Érdekes volt, hogy egyik srác sem volt kiütve, mint tavaly.

- Szebb és jobb Új Évet mindenkinek. - kiabálta Cris. Mindenki magasra emelte a poharát. Belekortyoltam az édes pezsgőbe, és mosolyogva néztem, ahogy mindenki ölelkezik. Egy újabb évnek nézünk elébe.

Sergio magához ölelt.

- Szeretlek. - súgta a fülembe.

- Én is szeretlek. - súgtam vissza. Mosolyogva csókolt meg.

A buli igazán csak ez után kezdődött. Én is ittam már rendesen, így az Új év első percei teljesen kiesnek. Reggel Sergio ágyában ébredtem a mellkasán fekve, de fogalmam sem volt, hogy kerültem oda.