Olykor az álmok a tovaszálló csöndben beröppennek a nyitott ablakon,a sors madarát, gyöngéd érintéssel, egy törékeny pillanatra kezedben tarthatod!

A csengő hangjára ébredtem fel. Cris morogva kászálódott ki az ágyból, és nagyon mondta a magáét portugálul. Én személy szerint fejemre húztam a takarót, és szinte egyből vissza is kezdtem aludni.

Először azt hittem, hallucinálok, mikor Sergio hangját hallottam. Lehúztam a fejemről a takarót és hallgatóztam. Sergio és Cris vitatkoztak. Felültem az ágyban. Ha Serg itt talál így, akkor azt soha nem magyarázom ki.

Ahogy ez végig futott az agyamon, lerúgtam magamról a takarót, de már késő volt. Sergio dúvadként rontott be a szobába. Bizonyára észrevette a cucaimat a nappaliba.

- Sergio - leraktam a lábam a puha szőnyegre és felkeltem. - Még mielőtt hülyeségeket találsz ki, hagyd, hogy elmagyarázzam - láttam a dühödt, sértett arcán, hogy már oly mindegy, mit mondok.

- Összeveszünk, és te máris az ágyában kötsz ki? - támadt nekem.

- Rohadtul nem feküdtem össze Crisszel! - Nem magam akartam védeni, az már mindegy volt. De nagyon bajba sodortam ezzel az egésszel Crist is. Csapattársak! Ezt még Mou se rakja helyre, ha itt megtörik valami…

- És mondd, hányszor csaltál meg ez alatt a fél év alatt? - fél pillanat volt az egész. A sértés elért az agyamig, kettőt léptem felé, és már csattant is a tenyerem az arcán.

- Mégis hogy merészelsz ilyennel vádolni? - akadtam ki.

- Kurvára jogosan - sziszegte az arcomba. - Hányszor feküdtél össze a szőke német kölyökkel? - támadott továbbra is. Megint lendült a kezem, de elkapta. Cris Sergio háta mögött közelebb lépett.

- És te hányszor csaltál meg Larácskával? - támadtam én is neki. Ideges voltam, és a legjobb védekezés a támadás.

- Egyszer sem - sziszegte az arcomba ismét és ellökött. Padlót fogtam a lendülettől.

- Hazudsz! - vágtam a fejéhez.

- Egyszer sem csaltalak meg - köpte oda a szavakat. - Azt akartam, hogy jobb legyen a lelkiismeretednek, és helyre jöjjön minden - a tüdőmben akadt a mondat, amit a fejéhez akartam vágni. Csak hápogtam és néztem rá.

- Ramos, azt hiszem jobb, ha mész. - szólalt meg Cris. Ennyi kellett, hogy új célpontja legyen Sergio haragjának. Rajtam nem tudta levezetni, hiszen bármennyire is utál, nem fog megütni. Fordulatból nekilökte Crist a szemközi falnak. Egyből talpon voltam.

- Elég legyen - kaptam el Sergio kezét. - Ő az égvilágon semmit nem tett! Ne őt bántsd! - szinte feketék voltak a szemei a dühtől. A rajtam lévő pólónál fogva nyomott neki a falnak. Álltam a pillantását. Próbáltam uralkodni magamon, hogy ne remegjek. Nem ütne meg, nem ütne meg… mantráztam szorgosan magamban.

- Vallj színt - suttogta fenyegető éllel.

- Akkor egyetlen egyszer történt meg - válaszoltam normál hangerővel. Láttam, hogy Cris mozdul, hogy leszedje rólam Sergiót, de rávillantottam a szemeimet. Ha nem akar a balesetin kikötni, ne avatkozzon még egyszer bele. - A legjobb barátom voltál. Szerettelek.

- Szerettél? - kérdezett vissza.

- Már jó pár hónapja csak a kölcsönös baráti szeretet és tisztelet tart minket együtt - vagy ugyan azt érezte az elmúlt napokban, mint én, vagy nagyon mellé fogok, és örökre elvesztem. - Valld be, Sergio, hogy csak a férfiúi büszkeséged miatt vagy itt és dühöngesz - a szemében villant valami. Pár pillanatig még nézett rám, aztán elengedett. Újra teljes talpal álltam a földön. Ellépett és végigviharzott a folyosón. Pár pillanat múlva pedig bevágta maga mögött a bejárati ajtót. Lecsúsztam a fal mentén, és hagytam, hogy a remegésem és a könnyeim úrrá legyenek rajtam.

- Nem akartam - suttogtam. Cris lehajolt és kényszerített rá, hogy felkeljek. Mikor nem bírtak el a lábaim, egyszerűen felvett az ölébe. Belefúrtam az arcom a mellkasába. - Nem akartam, hogy összebalhézzatok. Nem így.. Nem ezt akartam…

- Ismered - ült le velem az ágyára. - Megnyugszik, átgondolja.

- Haragudni fog rád - hüppögtem. - Engem pedig utálni fog.

- Haragudjon, túlélem - vonta meg a vállát lazán. - Majd jobbról nem várok többet annyi passzt - viccelte el.

- De hülye vagy - morogtam. - Nem fér meg egy csapatban a balhézás - megtöröltem az arcom és belenéztem Cris szemeibe.

- Ne félj, nem fog rám sokáig pikkelni - mosolyodott el. - Pályára pedig pláne nem fogja kihozni. Én érted aggódom - vált komollyá az arca.

- Értem nem kell - vontam vállat. - Mindenki utálni fog - görbült lefelé a szám. Eszembe jutott Iker, aki nagyon ideges lesz rám, ha ezt megtudja. Eszembe jutott Fernando és David… Nem fognak szóba állni velem.

- Amelia - emelte fel a fejem Cris. - Senki nem fog utálni.

- De - hüppögtem. Olyan voltam, mint egy ovis. - Iker nagyon utálni fog emiatt.

- Jó, hogy mondod - hanyatt dőlt az ágyon, így egy pillanatra elvesztettem a támasztékom. Mire leestem volna az öléből már újra ült telefonnal a kezébe. - Beszélek Ikerrel, mégiscsak ő Sergio jó barátja, és ő a csapatkapitány is. Menj, tusolj le. Szedd rendbe magad - adott egy puszit. Felkeltem és becsoszogtam a fürdőbe.

Mióta eljöttem Oliéktól, azon járt az agyam, hogy pont úgy szeretem Sergiót, mint éveken át. Barátilag. Nem több. Erre akkor jöttem rá, mikor láttam abban a házban az igazi szerelmet. Még hallottam, ahogy a hálóban Cris magyaráz, valószínűleg Ikernek. Inkább beálltam a tus alá. Próbáltam gondolatok nélkül létezni.

Egy biztos volt. Költöznöm kell. Talán már a cuccaimat is kipakolta a ház elé.

Mire kiértem a fürdőből, Cris eltűnt a hálóból. Törülközőbe mentem ki a nappaliba ahol Iker ült Crissel.

- Rendben leszel? - kelt fel egyből aggódva Iker és megölelt. Iszonyú jól esett, hogy egyből oda jött.

- Nem haragszol? - néztem rá nagy szemekkel.

- Dehogy - mosolygott. Még egyszer megölelt és visszafordított a szobák felé. - Öltözz fel. Jössz velem át.

- Nem akarok - ráztam a fejem. - Félek - suttogtam. - Cris hadd maradjak itt, kérlek! Csütörtökön úgyis megyek Barcelonába tesztelni! - Cris is felkelt és ő is oda jött hozzám.

- Itt maradhatsz, de ne bujdoss el - simogatta meg a hajam. - Menj át, beszéljetek vele, és ha még mindig itt akarsz maradni, akkor nyugodtan maradhatsz, amíg csak szeretnél - fájdalmasan néztem rá, de nem engedett a dologból egyik sem. Végül nagyon lassan kezdtem el öltözni. Iker 5 perc múlva kopogott.

- Ami, ne játssz csigát - szólt rám. - Szeretlek titeket, de Valentin-nap van. Szeretnék Saraval is lenni.

- Valentin-nap van? - jöttem ki a szobából. Jó pár perce már csak ültem az ágyon. Bólintott. Átkarolta a vállam, és úgy irányított az ajtó felé. Még ránéztem Crisre, aki bíztatva biccentett egyet.

Túl gyorsan értünk oda. Túl gyorsan! Kezdtem pánikolni. Nem akartam újra találkozni Sergióval.

Ikercsengetés minden nélkül lenyomta a kilincset és belépett.

- Ramos, bújj elő - emelte meg a hangját. Casi mellett álltam, de legszívesebben elbújtam volna a kapus háta mögött. Egy kislánynak éreztem magam, aki rosszat csinált és most szembesítik vele.

Sergio a konyhából sétált elő, de mikor meglátott Iker mellett vissza is sétált oda. Casit persze nem lehet lerázni. A vállamra tette a kezét, és szinte belökődött a konyhába.

- Beszéljétek meg, mert ha ez a balhé meglátszik a pályán, nagyon ideges leszek. Két meccs és a Lyonnal játszunk - mázlimra Casi azért mellettem maradt.

- Ezen nincs mit megbeszélni - nézett a csapattársára Sergio.

- Látod - néztem én is Ikerre és már mentem is volna ki a konyhából.

- Ramos, csak így hagyod, hogy vége legyen egy gyerekkori barátságnak? - kérte számon Iker. - Ami fél tőled, nem tudom mit csináltál, de vedd már észre!

- Nem félek tőle! - nem voltam túl meggyőző. Tudtam, hogy nem bántana, mégis félelem öntött el, és remegett a kezem, ahogy Iker pulcsiját markoltam.

- Félsz tőlem? - nézett rám megtörten Sergio. Megráztam a fejem. Közelebb lépett. Megálltam, hogy hátrébb lépjek. Lépet még kettőt én pedig nem bírtam már uralni a testem, és léptem hátra egyet, hogy Iker mögé kerüljek. - Félsz tőlem - suttogta. Most nyugodott meg teljesen. Láttam az arcán, hogy bánja a kirohanását. - Tudod, hogy soha nem bántanálak - beharaptam a számat és bólintottam. - Sajnálom - suttogta. Iker megfogta a kezem, és próbált maga mellé húzni, de nem hagytam. Belemarkoltam a hátán a pulcsijába. Sóhajtva fordult meg. Nem bírtam levenni a szemem Sergioról. Olyan szívesen megöleltem volna, de féltem.

- Ami, le kell küzdenetek ezt - a két keze közé fogta az arcom, hogy ráfigyeljek. - Meg kell beszélnetek.

- Nem vagyok még rá képes - ráztam meg a fejem. Iker leengedte a kezét, én pedig hátráltam még pár lépést, de hanyatt estem a konyha küszöbébem. Egyszerre mozdultak, hogy felsegítsenek, de Iker megakadt a mozdulatban, és hagyta, hogy Sergio lépjen mellém. Összeszorította a félelem a torkom. Nem bírtam tenni ellene. Nem bírtam a közelében lenni. A szívem tudta, hogy nem bántana, de az agyam riadót fújt.

- Kérlek - suttogta fájdalmas arccal. Nem ment, nem tudtam elfogadni a felém nyújtott kezet. Felkeltem magamtól és a bejárati ajtóig hátráltam.

- Sajnálom. Nem megy - a könnyek ellepték a szemem. Kinyitottam az ajtót és átsiettem Crishez. Ahogy nyitottam az ajtót ő már ott volt. Hozzábújtam ő pedig a hátam simogatta.

- Félek tőle - suttogtam a vállába. - Nem merek a közelében lenni. Nem megy.

- Muszáj megbeszélnetek - simogatta a hátam. - Átmegyek veled, rendben?

- És ha bántani fog téged? - néztem rá. Vigyorogva törölte le a könnyeimet.

- Nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy megsérüljek. - Adott egy puszit és a derekamon pihenő kézzel kísért vissza.

- Még mielőtt balhéznál, nem megyek el - nézett farkasszemet Sergióval, ahogy beléptünk.

- Bocs, hogy kis híján megütöttelek - kezet nyújtott Crisnek, aki egyből megszorította azt. Legalább köztük valami béke-féle volt. - Beszélgessünk - nézett rám Sergio. Te leülsz az egyik fotelbe, én a másikba, rendben? - bólintottam. Cris a nappali ajtóban maradt Ikerrel együtt.

- Gyere, keressük valami innivalót - intett Iker Crisnek. - Szomjas vagyok - húzta el a száját. Ott hagytak minket kettesben. Felhúztam a lábaimat és átöleltem őket.

- Igazad volt - kezdett bele Sergio ahogy ledobta magát a fotelbe. - Ez már nem szerelem. Nem tudom, az volt-e. De ez már újra a régi érzés. Legalábbis ami bennem van. Szeretlek, mint kishúgit, és meg akarlak védeni. Így még jobban fáj, amit csináltam, és hogy félsz tőlem - lehajtotta a fejét.

- Nem csaltalak meg, csak akkor egyszer - magyaráztam. - Talán a tudatalattim már akkor barátként kezelt téged újra, és azért volt az egész, vagy nem tudom - megdörzsöltem a szemeimet. - Megdöbbentem mikor azt mondtad nem csaltál meg Larával.

- Ha megcsaltalak volna, utána nem tudok egynél megállni. - dőlt hátra a fotelben. - Leszünk valaha olyan jóban, mint régen?

- Talán - mosolyodtam el picit. - Gondolom, jobb, ha költözöm.

- Nem akarom, hogy elköltözz. A ház tartozéka vagy már - mosolyodott el. Viszonoztam a dolgot. - De lehet, pár nap jót tenne egymás nélkül.

- Ezt a pár napot Crisnél töltöm, az már biztos - bólintottam. - Hétvégén tesztelek. Aztán megint jövök haza, és majd kiderül, hányadán állunk.

- Ez így korrekt - bólintott. - Fernando azt mondta, hogyha még keddig haza érsz, feltétlen irányítsalak hozzá. Beszélt valami nádpálcás elfenekelésről, mert nem vetted fel a telefont - a végén már nevetett.

- Hát abba szerintem majd még Oli is beleszól. - vigyorogtam el. - Legalábbis remélem - fagyott az arcomra a mosoly. Felkeltem és mivel én voltam közelebb az ajtóhoz, kifelé indultam.

- Hát akkor ennyi? - néztem vissza Sergiora aki lassan bólintott.

- Azt hiszem, most a barátságunk fontosabb. - Felsóhajtott. Elhúztam a számat. Na igen.

Összeszedtem pár cuccom még, és átpakoltam Crishez. Csak utána mentem el Nandoékhoz. Ott persze végighallgathattam, a ’ miért is van a hülye telefon, ha nem veszem fel’ kezdetű szöveget. Mert hogy ő mennyire aggódott. Oli szeptikus arcából levettem, hogy annyira azért mégsem volt veszélyes a helyet, mint amennyire a férje túldramatizálja. Mikor szóhoz jutottam, elmeséltem, mi volt a mai nap folyamán, meg ebben a pár napban. Végül, egy ejnye-bejnyével el lettem engedve.

**

Nagyrészt a kondiban voltam végig Crisnél, vagy kint futottam az utcán, esetleg bicikliztem. Irina itt volt, és utáltam azt a csajt, mégsem akartam zavarni. Az edzés, pedig soha sem árt. Volt időm így rengeteget gondolkodni, az egész kialakult helyzeten.

Csütörtök hajnalban pedig mentem Barcelonába. Voltak fenntartásaim az úttal kapcsolatban, de nem szenvedtem látványosan.

- Tesztelni jöttem ide. Csönd. Ne szólj egy szót sem! - néztem farkasszemet Jaime-vel a hotelben, ahova egyszerre értünk oda.

- Nem is akartam - vigyorgott.

- Dehogynem akartál - morogtam.

- Hát mit mondtam volna? - nézett rám ártatlanul. - Azt, hogy Barcelonát ismeri az egész világ, a foci és a Forma 1 által is? Hogy mindenben előttetek járunk?

- Mondtam, hogy csöndesen létezzél - morogtam oda neki.

- Haj, de rossz is, szembesülni az igazsággal! - sóhajtozott színpadiasan.

- Na jó - fordultam szembe vele már a liftbe. - Melyik város a főváros? Melyik városban laknak a politikusok? Melyik városban élnek többen? Melyik város a királyi város? Melyik város nagyobb? Melyik foci csapat is a Királyi Gárda? - minden kérdésnél megböktem a mellkasát és léptem egyet felé. A végére már a lift falának szorulva nézett rám. - Melyik csapat nyert több kupát a történelem során? Melyik csapatban fordultak meg nagyobb nevek? - a végén már az arcába sziszegtem. - Kussolj, és húzd meg magad. Attól, hogy az elmúlt években jobban megy a ti csapatotoknak, nem kell arcoskodni. Gondold végig, hogy nekünk edzői gondjaink voltak, és Mouval mi mindent értünk eddig el!

- Oké, oké. Nyugalom - pislogott nagyokat.

- Csönd legyen a focival és a várossal kapcsolatban. Mély kuss. - elléptem és visszaálltam az ajtóval szemben. - Forma 1-es futamot is csak azért ezen a környéken csinálják, mert itt volt meg hozzá a terület, és itt lehetett kiépíteni a környezetét. És közelebb vagyunk a tengerhez. Egyébként pedig ne hencegj. Valenciának is van pályája.

- Miénk régebbi - morogta oda.

- Mondtam valamit - néztem rá. Csöndbe maradt ezek után.

Vidáman léptem ki a liftből. A feszültségem nagy részét levezettem, és még jól le is sikerült valakit osztanom. Plusz öröm, hogy ez pont Barcaboy volt.

Másnap, mikor már a paddockban sétáltam, felfigyeltem egy fekete hajú nőre, aki éppen a Real Madridos táskájában kutatott.

- Úgy látom, van normális ember is itt Barcelonában - szóltam oda neki spanyolul, mikor elmentem mellette. Értetlenül nézett rám. Megismételtem angolul is.

- Ja, értettem előre is, csak azt nem, hogy mire gondoltál - szabadkozott nevetve. A táskájára böktem, mire elmosolyodott. - Pedig féltem, hogy a másik táskámat kell hoznom, mert kinéznek innen.

- Ha nem a csapatom logós cuccaiban kéne mászkálnom, legalább egy Madrid-öv rajtam is lenne - magyaráztam neki nevetve. Nem álltam meg, mert igazából így is késésben voltam. Tommi ízekre fog szedni.

- Hogy hívnak? - sietett utánam.

- Amelia - mosolyogtam rá.

- Elise - viszonozta a gesztust. - Kedvenced?

- A teljes csapatot imádom - vontam vigyorogva vállat. - Talán Cris, Sergio és Iker a nagyon kedvencek.

- Jó pasik - nevetett.

- Az biztos. - suttogtam vigyorogva.

- Mit dolgozol a Red Bullnál? - bökött a csapat kabátomra.

- Pilóta vagyok - nevettem. Imádtam mikor nem ismertek fel. Döbbenten állt meg. Én pedig vigyorogva sétáltam be a homeba. Jól indult a napom.