Igaz barát az, aki melletted van, pedig máshol kéne lennie.

*Oli*

Olyan gyorsan pakoltam össze, amennyire csak lehetséges. Szóltam Yolandanak, Pepe feleségének, hogy egy napig vigyázzon a két kicsire, és az első géppel mentünk Madridba.

Egyedül akartam menni, hiszen holnap reggel Fernandonak már edzése van, de hajthatatlan volt, így inkább nem vitáztam. És sajnos az igazsághoz tartozik, hogy én nem voltam mostanában beoltva TBC ellen, de Sergio szerint már nem fertőző.

Taxival mentünk a házig, és Fernando, ahogy megállt az autó, már ugrott is ki. Kifizette gyorsan a mentedíjat és már rohant is a bejárati ajtóhoz. Én valamivel lassabban követtem, bár mire beértem a házba, ő már rég a nappaliba állt, és a másik három focistát faggatta. Odaléptem a férjem mögé, és a hátára simítottam a kezem.

- A szobájában van? - kérdeztem Ikerre nézve, mivel Sergio és Cristiano a férjemnek magyarázott. Iker lassan bólintott. Felkelt és velem együtt jött fel az emeletre. Halkan kopogtam be az ajtón.

- Ameila. - Reméltem, hogy hallani fogja. - Oli vagyok. Nem kérem, hogy gyere ki, vagy engedj be. De itt vagyunk mind. Melletted állunk. Fernando is itt van. - Felsóhajtottam. - Mindenki nagyon aggódik érted. Csak tudni szeretnénk, hogy nem okozol magadban kárt. Mindannyiuknak karrierje van, át tudják érezni a fájdalmad, hidd el. Talán nekik még jobban fáj, hogy ennyire mélyre kerültél. - Leültem az ajtó mellé a földre és felpillantottam Ikerre. Az ajtó másik oldalán ugyanígy cselekedett.

- Itt maradok Ikerrel az ajtó mellett - kommentáltam a helyzetet Aminek. Reméltem, semmi butaságot nem csinált. Nagyon aggódtam érte. - A többiek lent vannak. - Talán tíz percig ülhettem ott, mikor kattant az ajtó zárja. Nem nyitotta ki, csak belül elfordította a kulcsot, hogy be tudjunk menni. Felkeltem, és mielőtt lenyomtam volna a kilincset, ismét Ikerre néztem. Végigsimított a vállamon, mintegy bíztatásképpen, és elindult lefelé, hogy elmondja a többieknek.

Ahogy beléptem a szobába, megcsapott a hideg. Az ablak ki volt tárva, Ami pedig az ágytámlának dőlve ült. Ahogy beléptem, az arcára tette a maszkot.

- Nem akarom még az esélyét sem megadni, hogy elkapd - magyarázta. - Ide se kellett volna jönnötök.

- Melletted a helyünk. - Leültem mellé, és megöleltem. - Szeretnél beszélgetni?

- Nem - suttogta. Bólintottam. Kivettem egy pokrócot a szekrényből és beültem mellé az ágyra. Pár perc után Iker vezetésével a négy focista is feljött. Látszott rajtuk, hogy millió kérdésük, és nagy monológjaik lennének, de az ajkamra tettem az ujjam. Iker talán meg sem akart szólalni. Odatelepedett az ágy végébe, és megsimogatta Ami felhúzott lábait. Nando elém ült le, a kezét az én felhúzott térdemre simította. Sergio becsukta az alakot, és feltekerte a fűtést, és csak utána ült le Ami mellé. Cris egy pillanatra tétovázott. Végül, Ami volt az, aki felé nyújtotta a kezét. Előrébb csúszott az ágyon így Cris be tudott mögé ülni.

Furcsa, családias hangulat volt. Senki nem szólt egy szót sem, de nagyon békés lett minden.

*Ami*

Míg be nem jött Oli a szobába, úgy éreztem, hogy az életemnek vége. Nincs értelme harcolnom. Aztán bejött Oli. És Iker, Sergio, Cris és Nino is. Oli és ő csak miattam jöttek ide. Beültek körém, én pedig belebújtam Cris ölelésébe. Sergio ráhajtotta a fejét a térdemre és először azt hittem, hogy várnak. Rám, hogy megszólaljak. De nem várakozás volt a levegőben, hanem béke és szeretet. Már tudtam, hogy addig van értelme az életemnek, míg ilyen csodás barátaim vannak.

- Szeretlek titeket - suttogtam jó sok idő után. Mindenki rám nézett és szinte mind elmosolyodtak. Hátra dőltem Cris vállára és végignéztem a barátaimon.

- Annyi sekélyes kapcsolat van - suttogtam. Nem bíztam a hangomban. - De Ti itt vagyok, pedig nagyon beteg vagyok. Mindent félbe hagytatok, és egyből ide jöttetek hozzám. Nem tudom elmondani, hogy ez milyen csodálatos érzés. - Elmosolyodtam. Azt hiszem minden átértékelődött bennem. Az életem, a kapcsolataim, a vágyaim. Rájöttem mennyire buta voltam mostanában, és mennyire magammal törődtem. Rosszul éreztem magam, azért, mert az elmúlt egy hónapban teljesen elhanyagoltam őket.

- Harcolni fogsz? - kérdezte csendesen Iker. Belenéztem a barna szemeibe.

- Igen - bólintottam. Tudtam, hogy hosszú folyamat elején vagyok, ha túl akarom élni, és nem kellett senkinek kimondania, hogy tudjam, a karrieremnek vége. Ennyi jutott nekem. Egy év a fényűző Forma 1-ben.

***

A magas sarkúm kopogásán kívül semmi más zaj nem volt a folyosón. Éppen nem volt futam, így a Red Bull Center nyüzsgött, bár most mégis nagy volt a csend. Mindenki dolgozott. Kopogtam az egyik iroda ajtaján, és amint engedélyt kaptam a belépésre, kitártam, és vidáman léptem be.

- Azt hitted megszabadulsz teljesen tőlem, mi? - vigyorogtam Ciaronra.

- Amelia!- kelt fel hatalmas mosollyal az arcán. - Mi járatban? - érdeklődött.

- Csak erre jártam, és gondoltam bekopogok - vontam vállat. - Jöttem megnézni a két cuki pasit. Mondd, hogy éppen félmeztelenül edzenek - néztem rá esdeklően.

- Nem hinném - nevetett. - Jaime tudom, hogy edz. Azt nem tudom, hogy Sebastian merre van.

- De itt van, nem? - kérdeztem vissza. Bólintott. - Helyes - vigyorodtam el. - Spanyol Nagydíj jön, szóval kötelező nyerni!

- Kint leszel? - érdeklődött.

- Hát, talán csak a futam kedvéért belépek a katalán körzetbe - kacsintottam rá. Megfordultam és az edzőtermek felé vettem az irányt.

Már a folyosó elején hallottam, ahogy a két srác nevet, így biztos volt, hogy mindketten itt vannak. Már május vége fele jártunk, így jó idő volt. Már a betegségem nehezén túl voltam, és nem kellett pihennem egész nap. Szerintem ennek a legjobban a környezetemben élők örültek, ugyanis napi elfoglaltságom volt, hogy kiakasszam őket.

Kopogás nélkül léptem be. Jaime, Sebi és Tommi voltak bent. Három pár kék szem villant rám az ajtónyitódásra.

- Ami! - ölelt meg Sebi. Vele február óta nem is nagyon találkoztam. Kétszer jött el meglátogatni, nem volt többre ideje, meg Hannah sem örült volna annyira, ha folyton hozzám mászkál ahelyett, hogy őt látogatná meg.

- Szervusz! - ölelt magához Tommi is.

- Sokkal jobban nézel ki, mint mikor utoljára láttalak! - nézett végig rajtam Sebi.

- Mit tesz a smink - nevetettem.

- Nem a smink miatt virultál ki - ölelt meg Jaime és nyomott az ajkaimra egy puszit. Márciusban felfedezet betegségem legelején, amikor csak tudott, jött hozzám. Szépen, fokozatosan állt vissza minden az életemben. Sergio jól megvolt Larával, és nagyon úgy nézett ki, hogy nagyon bele is bolondult fokozatosan. Lassan költözésen kell gondolkodnom, hogy ne zavarjam őket. Crissel való kapcsolatom nagyon ingatag lábakon állt sokáig, mert talán csak én magam álltam útjában az egésznek. Végül elkapott és megbeszéltük az egészet. Egy teljes hétig bírtuk egymás mellett. Én eleve beteg voltam, és sokkal nyűgösebb, emiatt ő is nyűgösebb volt, és Iker személyesen vágta a fejemhez, hogy nekik kell elviselni Crist, szóval változtassak, mert rázárja legközelebb az öltözőt a portugálra, ha tovább morgolódik. Így változtattam, de a viszonyunk továbbra is szenvedélyes volt, és veszekedésekkel tarkított. Közös megegyezésre mentünk szét. Azóta Crissel is minden visszaállt a régi kerékvágásba, kerülgettük egymást, piszkálódunk. De már tudtuk, hogy nem működne. Jaime pedig kitartóan mellettem volt, és látogatott. Immár két hónapja voltunk együtt, bár a sajtó sok marhaságot kitalált. Például, hogy a csapat parancsára vagyunk ennyire jóban, hogy leplezzük a feszültséget, mivel az én helyemet vette át. Ez hülyeség volt. Addig nagyon nyugodt és jó volt minden, míg szoba nem került a foci. Onnantól voltak gondok. Az El Classico idején 4napig nem is beszéltünk, annyira összekaptunk a „Ki fog nyerni?” kérdésen. Végül a madridi gárda nyert, és így lett 4 napból 5, mivel szerinte bicskanyitogató a fölényes vigyorom, ami az arcomra költözött. De még több meccs is visszavolt, amin össze-össze vesztünk. Persze ezek annyira nem voltak komolyak, hogy szakításig fajuljanak, sokkal inkább voltak viccesek utólag.

- Hogy-hogy te itt? - érdeklődte a párom.

- Jöttem csorgatni a nyálam a jó pasikra - vigyorodtam el. Rákacsintottam Sebire, aki nevetve ment oda a vizes palackjához. Azóta az incidens óta nem történt köztünk semmi. Ezt a múlt homálya fedi, Jaime sem tud róla, és ez jobb is így.

- És igazából? - kérdezett vissza Tommi.

- Igazából, jöttem okoskodni, ha már egyszer Spanyol vagyok, és ott lesz futam - vigyorogtam.

- Úgy mondod, mintha nálam jobban ismerhetnéd a pályát - horkantott a katalán.

- Tudtommal ti felülemelkedtek rajtunk, pórnép Spanyolokon, és büszkén veritek a melleteket, hogy ti Katalánok vagytok - néztem rá.

- Csak ne magyarázzon nekem egy Blanco - vigyorgott.

- Hülye katalán - löktem kicsit meg. Nevetve csókolt meg.

- Na jó, hagylak titeket, csak benéztem - magyaráztam. - Fotózásom lesz a közelben - magyaráztam. Elköszöntem, és kifelé indultam.

- Ami! - kiabált utánam Jaime. - Holnap délelőtt megyek haza. Úgy megfelel?

- Nekem meg - mosolyogtam rá, de ahogy becsukódott mögöttem az edzőterem ajtaja, elhúztam a számat. Jaime ragaszkodik hozzá, hogy eljön velem Camasba. Se a közvélemény, se Jaime nem tudja, hogy nekem már egyik szülőm sem él. Sergio, mikor ezt megtudta, csak a fejét csóválta, Cris meg lehülyézett és előadta, mennyire nagy vita fog ebből kerekedni. És megéltem, hogy Iker egyet értsen teljesen a portugállal.

**

Mikor hazaértem, bent ordított a zene és be volt zárva a bejárati ajtó. Visszadobtam a táskám a kocsiba és átmentem Crishez.

- Megint kizártak? - érdeklődött, mikor meglátott.

- Aha - felvettem a kicsi Cristianot és nyomtam egy puszit az arcára. - Szervusz Baba, mi rosszat csináltál ma?

- Nyem - vágta rá.

- Dehogynem - kontrázott Cris.

- Ejnye! - ráztam meg a fejem. Mivel itthon voltam, így a kisfiú is egyre többet itt volt. Tudtam rá figyelni. - Itt a mami? - kérdeztem a kicsit.

- Nyem! - mondta.

- De - forgatta meg a szemét a focista. Mosolyogva mentem át a konyhába, ahol Dolores éppen főzött.

- Ami, hogy vagy? - jött egyből oda hozzám és megölelt, de csak óvatosan, hiszen az unokája a kezemben volt.

- Jól vagyok, köszönöm - mosolyogtam. - Te hogy vagy?

- Jól - mosolygott. Dolores még mindig nem adta fel, hogy Crissel egy párt alkossunk, szerinte nagyon összeillünk, és a pici Cris is imád engem. Szerinte csak pont rossz időszakban próbálkozunk.

- Még mindig nagyon sovány vagy - csóválta a fejét. Igaza volt, nagyon lefogytam a betegségem alatt. Eleve nem voltam valami kövér, de bármelyik csontsovány modellel versenybe szállhattam volna. Ez legtöbbször persze Paqui és Dolores jegyezte meg.

- Anyu, ne piszkáld - védett meg Cris sóhajtva.

- Hogy akarsz majd így gyereket, ha ennyire alultáplált vagy még mindig? - Egy pillanatra lehunytam a szemeimet.

- Elég fiatal vagyok még a gyerekhez, és még túl sem vagyok a betegségemen, Dolores, könyörgöm mindenre, ami szent, hogy hanyagoljuk ezt a témát! - Morcosan fordult vissza a főzéshez.

- Most, hogy a mami haragszik rám, kimegyünk játszani? - néztem a hajammal játszó kisfiúra.

- Nyem! - vágta rá.

- Akkor nem megyünk ki - csóváltam látványosan a fejem.

- De,de,de,deee! - kezdett el ugrálni a kezemben.

Kimentünk az udvarra és leraktam a kicsit.

- Fogdocska! - tapsikolt.

- Te még elhiszed, hogy van esélyed Apád ellen? - néztem hitetlenkedve a kisfiúra, aki serényen bólogatni kezdett.

- Még hiszékeny - nevetett Cris.

- Na, akkor futás - guggoltam le mellé. Hagytam, hogy eltotyogjon messzebbre és csak akkor eredtem utána. A gyors futás nem volt soha a képességeim között, de most a tüdőm miatt csak a kocogásra futotta. Kitartó futás gondolatától is elbúcsúzhattam. A szexszel mondjuk nem volt bajom. Legalábbis Barca boy mellett. Cris mellett még anno azzal is bajom volt. Talán lehet, hogy sok volt az idegesítő tényező akkoriban..

- Hopp! - kaptam el a kissrácot és megemeltem picit, de az egyensúlyomnak annyi volt. Szerencsére hanyatt estem, így a kissrác a hasamon ülve tapsolt és nevetett. - Együtt érezhetnél - böktem meg az orrát, amire még jobban nevetett.

- Jól vagytok? - guggolt le hozzánk Cris.

- Fáj a fenekem - görbítettem le a számat. Hanyatt dőltem a fűbe, hogy kifújjam magam. Május vége fele járt már az idő, így jó meleg volt.

- Kérsz rá puszit? - vigyorgott Cris. Nem válaszoltam csak nevettem. Hiába temeti az ember az érzéseit, azért azok nem tűnnek el. Nem működött ez az egész. Mantráztam magamban.

- Na, én hazanézek, hátha már nem vagyok kizárva - vigyorogtam. Cris kezébe adtam a fiát, de még nyomtam egy puszit a kisfiú arcára. Elköszöntem Dolorestől és haza mentem. Az ajtó már nyitva volt.

- Hé, szerelmes pár, arra van a háló, hogy ott zárkózzatok be! - mentem be a konyhába, ahonnan Lara nevetését hallottam. Sergio vigyorogni kezdett a mondatomra, Lara arca pedig mély bordó színt vett fel.

- Ne szólogass be - nevetett Sergio. Oda dobott egy kicsi dobozt nekem. - Ma délelőtt jött.

- És nem bontottad fel? - néztem rá meglepetten. Előszeretettel turkáltunk bele egymás cuccába.

- Nem volt rá időm - vigyorgott. Lara még vörösebb lett és a torkát köszörülte. Úgy tűnt, szeretne elsüllyedni.

- Ne szívasd a saját barátnőd. - szóltam rá Sergiora vigyorogva.

- Már ma párszor megvolt. - Én hangosan felnevettem erre a beszólásra és a hozzá tartozó pajzán vigyorra, Lara pedig, ha lehetséges, még vörösebb lett, de már a füle is pirosodott. Próbált eggyéolvadni a konyhabútorral.

- Ramos, mondtam valamit! - hozzávágtam nevetve egy narancsot a tálból, ami pont fejbe találta volna, ha nem kapja el. - Lara bocsásd meg ennek az őstuloknak a viselkedését - mosolyogtam szelíden a nőre.

- Megszoktam - nevetett. Kibontottam a csomagot, és eltátottam a számat. Kisujjamat akasztottam bele a csipkés anyagba és felemeltem. Egy baby doll volt. Sergio is nagy szemekkel nézett rám, hát még Lara.

- Ki küld neked ilyet? - kérdette Lara.

- Mint a lakótársam csaja vagy mint újságíró kérdezed? - néztem rá. Elgondolkodott.

- Ha Sergio mellett látsz és nincs mikrofon a kezemben, vagy diktafon, csakis, mint barátnő. - Bólintottam.

- Fogalmam sincs. - Kiborítottam a kis doboz többi tartalmát, és három tanga esett ki belőle. Ezeket viszont már ismertem. Mindhárom az enyém volt, és jó ideje nem láttam őket. Felemeltem a feketét, amin egy vörös rúzsfolt volt a minta és egyből beugrott, mikor volt rajtam utoljára ez a bugyi.

- Ezt még velem vetted - bökött a kis anyagra Sergio. - Nem felejtem el azt a napot - sóhajtott színpadiasan. Lara beleboxolt a vállába.

- És ez utoljára a 3 évvel ezelőtti bulin volt rajtam, mikor Iker szülinapját ünnepeltük. - összenéztem Sergioval. Megnéztem a másik két bugyit. Stimmelt az elméletem. Megnéztem a cetlit.

„ Visszaadom, sokkal jobb emlékeim is vannak már veled kapcsolatban. „

- De a baby doll nem az enyém - emeltem fel. Egy vörös csipkés darab volt.

- Dehogynem - nevetett Sergio. - Bécsben vetted! - Nagyon nevetett. - Azt hiszem, nagyon részeg voltál. Aztán postáztad egy üzenettel, hogy ebben fogsz neki lejteni. - Az utolsó mondatra már Sergio arcán is láttam, hogy tudja, ki küldte a csomagot.

- Most erre mit lehet reagálni? - tártam szét a kezem.

- Semmit - vont vállat Sergio.

- Azt hiszem, elvesztettem a fonalat - kapkodta a fejét Lara.

- Nem is baj - legyintettem. A csomaggal együtt mentem fel a szobámba.

Kihagytam a vacsit, és lefeküdtem aludni. Eléggé fáradt voltam.

**

Hajnalban arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. Cris hívott.

- Ilyen messze lakom, vagy ennyire hiányzom? - vettem fel álmosan.

- Cristiano nagyon forró, és az anyukája után sír - mondta nagyon zaklatott hangon az idősebb Ronaldo.

- De hol van Anyukád? - értetlenkedtem.

- Ő este hazament - magyarázta. - Holnap utánig velem van itthon.

- 5 perc és ott vagyok - kinyomtam a telefont, és az alvós mezem gatyáját gyorsan magamra rángattam, és lent beléptem a cipőmbe. Leszedtem a kulcsom a fogasról és rohantam át. Az ajtóban Cristiano állt a síró kisfiúval a kezében.

- Csinálj valamit, kérlek, hogy lemenjen a láza! - Aggódás volt a szemeiben. Nagyon féltette a kisfiát.

- Aja!! Aját akajom! - ordította a kisfiú. Átvettem, és megindultam vele a szobája felé. Átmentem a fürdőjébe és engedtem a kádba langyos vizet. - Ajááát akajooom! - kiabálta sírva.

- SShhh, mindjárt jobb lesz - próbáltam nyugtatni. Levettem a pizsamáját, de ahogy bele akartam rakni a kádba nem engedte el a mezt, ami rajtam volt. Nagyon forró volt a teste, így gondolkodás nélkül léptem bele a vízbe. A langyos víz körbe ölelte a lábamat, majd leültem és már a csípőmig ért. Nem fáztam benne, annyira nem volt hideg. Előre dőltem, és a két combomra fektettem a síró kisfiút. Próbáltam egy kézzel fogni, de dobálta magát, így nem bírtam elengedni. Cris viszont egyből a kád mellé térdelt és bele merítette a kezeit a vízbe, hogy a hűvös kezével törölgesse át a kisfia könnytől vizes arcát.

- Semmi baj - suttogtam a megnyugodni látszó kisgyereknek. - Már nem lesz semmi baj. - Lejjebb engedtem a lábam, és a fejét megemelve tartottam a víz felett.

- Hided - szipogta.

- Tarts ki, kérlek - nézett rá Cris. A szemében tömény aggodalom volt. Utoljára akkor láttam ezt a szemébe, mikor kiderült, hogy TBC-s vagyok.

- Itt vagyunk - suttogtam. Próbáltam halkan beszélni végig. Tapasztalatból tudtam, hogy a lázas embernek a suttogás esik jól, ha normál hangerőn beszélnek, attól zsongani kezd a feje. És a suttogás sokkal bensőségesebb.

A mezem még mindig két marokkal fogta, mintha attól függne az élete. Én már teljesen vizes voltam, de nem zavart.

- Hoznál egy lázmérőt? - néztem Crisre. Bólintott és eltűnt valamerre. Mikor visszajött, hozta a kis szerkentyűt. - Most ne mocorogj egy kicsit, Apu megméri a lázad - magyaráztam az eseményeket a kisfiúnak. Cris a fia füléhez tette a digitális lázmérőt.

- 38,8 - olvasta fel.

- Az egy ilyen kisgyereknél még mindig magas - ráztam a fejem. - Ez így nem lesz jó - sóhajtottam. Felkeltem, óvatosan tartottam a forró kisfiút a kezemben, aki még csak 11 hónapos volt, és átléptem a zuhanyzóba. Valamivel hidegebb vizet zúdítottam a nyakunkba.

- Meg fogsz te is betegedni - akadékoskodott Cris.

- Egy kis náthával elbírok - néztem rá. Szembe fordultam vele. - Nem adom neked át, mert nemsokára BL döntőt játszotok. Tökéletes formában kell lenned.

- A fiamról van szó! - Úgy mondta, mintha ez minden felett lenne. Örültem a hozzáállásának. Ez mutatta, mennyire szerette a fiát.

- Aja - suttogta a kisfiú halkan. Mindketten ránéztünk. - Aja, hided. - Döbbenten jöttem rá, hogy nekem mondja.

- Kicsim, én nem.. - találkozott Crissel a pillantásom, aki megrázta a fejét. Nem fejeztem be a mondatot. Cris ismét lázat mért.

- Sokkal alacsonyabb - fújta ki a levegőt. Elráztam a vizet és Cris egyből törülközőbe csavarta a fiát, majd az én vállamra is terített egy nagy fürdőlepedőt.

- Ajszoj vejem? - nézett rám nagy álmos szemekkel az apja karjából.

- Alszok veled - mosolyogtam rá. - Ha nem baj - néztem Crisre. Megrázta a fejét.

- Apppa is! - nézett a férfire. Összenéztünk. Én bólintottam, bár végig se gondoltam. Jaime, ha ezt megtudja, nem magyarázom ki.

Cristől kaptam egy nagy pólót, amiben tudok aludni, és míg én átöltöztem, ő átöltöztette a fiát. A kicsi Cristiano kapott lázcsillapítót, és mire én átmentem a hálóba, a két Ronaldo már az ágyban feküdt. Bemásztam melléjük, és simogatni kezdtem a kicsi fejét. Gyorsan elaludt.

- Itt maradsz, vagy inkább mész? - nézett rám.

- Ha nem zavarok, maradok - mondtam. Aztán gyorsan korrigáltam. - Ha esetleg felébredne. - Mindent tudó mosollyal bólintott.

Én is gyorsan elaludtam. Nem tudtam volna megmondani, hogy a kellemes illat, vagy a kicsi kéz, ami az enyémbe kapaszkodott, segített-e ilyen gyorsan az álmok földjére. Talán a biztonság érzése, vagy egy puha kéz, ami a derekamra simult.